Sherlock Holmes nem csak világhírű detektív, de "a világot jelentő deszkák" kedvelt hőse is világszerte a színházakban. Történt pedig, hogy az 1900-as évek elején a budapesti Vígszínházban 3 felvonásos színdarabként bemutatták "Sherlock Holmes kalandjait". Sajos az előadásnak voltak hibái, főleg a rossz feldolgozás miatt. Miként írt erről Ady Endre, meg hogyan vélekedett Fülep Lajos a legendás magyar művészettörténész, egyetemi tanár? Az alábbi írásaik megmutatják:

ADY ENDRE VÉLEMÉNYE:

Ady Endre összes prózai műve, 7. KÖTET
CIKKEK, TANULMÁNYOK • 1905. október 1.–1906. június 14.

 102. SHERLOCK HOLMES KALANDJAI
– Bemutató-előadás a Vígszínházban –

Sherlock Holmes-szal találkoztam a Váci-körúton. Nagyon csodálkoztam, hogy kiváló barátom itt üdvözölhetem Budapesten.
– Ön az, kedves Sherlock Holmes? Hát mióta érdekli önt a Balkán? Valami nagy bűnös lappanghat a Duna táján.
Sherlock Holmes behúzta a nyakát téli kabátja prémes gallérjába, s nevetve beszélt hozzám:
– Nagyon rossz kedvű ön ma, barátom. Önnek a Vígszínház mai premierjéről kell írnia. Úgy-e, eltaláltam? Én is ebben az ügyben járok, Önnek elárulhatom. Conan Doyle-tól ellopták a kalandjaimat. Londonban történt, s komplikált a dolog. A londoni tolvajt is meglopták. Egy német áll gyanú alatt. Bizonyos Schönthan. Mindenre képes ez az ember. Már Dickenst is dramatizálta.
Illedelmesen és szokás szerint megdícsértem kíváló barátom találékonyságát. Igaz, hogy ezt már mind olvastam az esti lapokból. De végre is Sherlock Holmes azért Sherlock Holmes, hogy a furfangja megejtsen bennünket.
Hívtam magammal a Vígszínházba Sherlock Holmest. Ő gúnyosan mosolygott, s visszautasította a meghívást:
– Mit gondol, kedves barátom? Én egyszerű detektív vagyok. De irodalmi és művészeti dolgokban megvan a magam ízlése. Tűröm, hogy Conan Doyle könyveket írjon rólam. Végre egy kíváló detektív sem lehet mentes minden hiúságtól. De Conan Doyle könyveit el nem olvasom. Aztán e könyvekről a gyermek is tudja, hogy nem irodalom. Hanem irodalmi pózokban nem kívánom magam látni. Pláne színpadon. Már csak megmaradok az öreg Shakespeare mellett. Aztán jó nekem honfitársaim közül Shaw, Wilde. Az idegenek közül Ibsen, Hauptmann s társaik. Legalább Bécsben két Holmes-darab közt válogathatnék. Ott az elsőt, az angolt is játsszák. Aztán Bécstől az ember elnyel minden goromba sértést.
Kissé dühbe jöttem e beszédre:
– Kérem, kérem, a budapesti közönség nem utolsó ízlésű közönség. Itt a színpadon is otthonos az irodalom…
Sherlock Holmes legyintett a kezével:
– Londontól Budapestig nem olyan nagy a különbség publikum és publikum között. És talán a publikumnak van igaza. Nem engedi magát becsapatni egy-két száz úgynevezett művészlélektől. A sznobok, a smokkok beugranak néha. Teszik magukat, hogy ők is meghalnak a Szépért. Voltaképpen pedig mi szükség van Beethovenra, míg valcer és niggerdal terem? Nálunk éppen úgy szeretik a cigánymuzsikát, mint önöknél. Maeterlincknek a Monna Vannát kellett megírnia, hogy a publikumig jusson. Mese, immár ravasz és okvetlenül izgató mese kell a publikumnak. Megelevenített bolond vagy rémes bábjáték.
– Hát jöjjön be kedves Sherlock Holmes. Meglássa, hogy a mi közönségünk disztingvál.
– Nem vagyok bolond. Elmondok önnek előre mindent. Óriási ház. Engem három történettel vonszolnak színpadra. Az elsőben leleplezek egy svéd bárót. A báró veszedelmes tolvaj. A „szép Adolf.” A szeretője, a báróné, szélhámosné. Milliónyi gyémántot lopnak. Senki sem meri gyanúsítani őket. A hivatalos rendőrség természetesen ostoba. Ártatlan s jó embereket gyanúsít. De ott vagyok én. Holott nem is nehéz kideríteni a dolgot. Röstellem, hogy ilyen könnyű föladatot kapok. Szinte ostobának látszom. De a publikum tapsol. Tapsol, amikor a hivatalos rendőrség ostobáskodik. Tapsol, mikor ugyanaz a rendőrség orrot kap. Tapsol nagyon tiszteletreméltóan, mikor az ártatlanság kiderül. Tapsol, mikor a bűnös lakol. Tapsol, hogy én milyen veszettül ügyes fiú vagyok. Tízen-húszan haragusznak a jóízlés nevében. Vagy százan affektálják a haragot. Alapjában azonban Henri Bernstein megirigyelheti Schönthant. Mint ahogy Henri Becque soha tizedrésznyi sikert nem aratott, mint Henri Bernstein… Jön a második kép. Rémes, anarchista történet. Alapjában ártatlan, mint egy gyermekmese. Kockajáték. Fölépített torony. Csak egy kockát kell kihúzni belőle… Végül egy olyan történet, amilyen ostobát igazán nem fogok elkövetni. A harmadik kép. Az én házasságom. Így szerezhet magának feleséget egy német professzor, de nem Sherlock Holmes. De tetszem végig. Egy-két kritikus káromkodik. Künn a pénztárnál okvetlenül jegyet akarnak kapni kiszorult emberek az ötödik előadásra.
– Hát nézze meg a színészeinket.
– Miért? Az önök budapesti Svengalija, Fenyvesi, szinte jobb Sherlock Holmes, mint magam. Pompás álbáró Góth. Kis szerepben is nagy művésznő G. Kertész Ella, P. Gazsi Mariska, Hunyady Margit, Szerémi, Balassa stb. kíválók. A második képben enyhítik a darabot T. Halmi Margit, Szerémi, Hegedüs, Tapolczay. Szép és tehetséges fiatal művésznő Murányi Juliska. Jelesek a többiek is. A harmadik képben Sz. Varsányi Irén olyan kedves, hogy valóságban is megingatna agglegényi hajlamaimban. És itt is jelesek valamennyien. Barátom, milyen nemes darabokat lehetne játszatni ilyen gárdával. De hát fütyül a nemes darabokra a Vígszínház, s a Vígszínháznak helyesel a publikum. Különben pedig sejtheti, hogy nem ez hozott Budapestre. Csak tévútra akartam önt vezetni. Isten vele: még ma este tovább utazom.
…És ezúttal ördöge volt kíváló barátomnak újra. Igaz, hogy mindezt nem volt nehéz megjósolni. Nekem már csak annyit kell mindehhez tennem, hogy ügyes volt a rendezés, s Zboray Aladár fordította jelesül a darabot.

Budapesti Napló 1906. február 22.

FÜLEP LAJOS VÉLEMÉNYE:

FÜLEP LAJOS: EGYBEGYŰJTÖTT ÍRÁSOK I.
Cikkek, tanulmányok 1902-1908

SHERLOCK HOLMES KALANDJAI
(Egy angol detektív élményei. 3 felvonás. írta Schönthan Ferenc. Fordította Zboray Aladár.)

Olcsó dolog volna viccelődni ezen a szerencsétlen Sherlock Holmeson, aki bizony már egy kicsit unalmas, egy kicsit hülye, egy kicsit émelygős, azaz minden, csak éppen nem izgalmas és nem zseniális. A hiba valószínűleg nem őbenne rejlik, hanem mostohapapájában, Schönthan Ferenc úrban, aki, hacsak valamennyivel több benne a leleményesség, mint amenynyi, a Sherlock Holmes foszladozó népszerűsége mellett is adhatott volna néhány érdeklődést vagy idegizgalmat keltő helyzetet. A jámbor német azonban nem tett egyebet, mint hogy a Conan Doyle-féle detektívregények világhírű hősének egy-két kalandját együgyűen átírta színpadi használatra — három felvonásban, olyan három felvonásban, melyeknek, fájdalom, kevesebb közük van egymáshoz, mint Sherlock Holmesnak a m. kir. teljhatalmú biztoshoz. Az „első felvonásban" az történik, hogy a Pattersonné penziójában igen nagy a zűrzavar egy betörés miatt, melynek áldozata báró Tjállstorp Malchus úr Thyra feleségének gyöngy nyakéke és 225 Mynther van Elten úr gyémántjai. A jámbor néző hamar megtudja, hogy a betörést maga a báró úr követte el, aki nem más, mint a szép Adolf című híres betörő. Nomármost ezt a nagy rejtelmet úgy kell megoldania a zseniális Holmesnak, hogy a függöny legördülte előtt egy perccel foglyul ejtse az álbárót és feleségét, amit legjobb egészségben meg is érnek mindhárman és a legnagyobb nyugalomban a közönség. Szerepel természetesen Brown rendőrbiztos is, aki a londoni kitűnő rendőrséget képviseli buzgóságával a zseniális Holmesszal szemben, ö az, aki mindig akadályt gördít Holmes útjába, hogy annak annál nagyobb legyen a diadala. A „második felvonás" Primrose úr otthonában játszódik le, ahova betörni készül Barker, a „sánta veréb" és „a vörös", be is törnek, csakhogy Brown úr rendőreivel elfogja őket, azaz csak a „sánta verebet", mert „a vörös" maszkjában Sherlock Holmes követte el a betörést a „veréb"-bel, hogy kipuhatolja a betörők szándékát, amely semmi esetre sem lehet a vagyontalan Primrose úr kirabolása, hanem valami titokzatos, nagyobb merénylet. Sherlock Holmes számítása szóról szóra beválik, a főbűnös nem a „veréb", hanem Lamirszki anarchista, aki utat keresve a katakombákhoz, a koronázási menet alkalmával fel akarja robbantani az egész menetet. A merényletet Sherlock Holmes természetesen meghiúsítja, s elfogja a zsiványokat. A „harmadik felvonásban" Sherlock Holmes nem átlátszó betörőkalandokat bonyolít le, hanem egy átlátszó szerelmi ügyet, melynek ő a hőse s a szép Laroche Hortense. Itt is első szóra tisztában vagyunk vele, hogy Sherlock Holmes úr igenis meg fogja kémi a rettenetes akcentussal beszélő szőke nő kezét. Együtt teáznak, nyomban beleszeretnek egymásba, s mire az utolsó felvonás véget ér, a két boldog halandót egymás karjaiban találja a legördülő függöny.

A ma este színre kerülő darabnak legnagyobb érdekessége az, hogy Sherlock Holmest Fenyvesi játssza, aki már nagyon régen nem jutott enynyire testére szabott szerephez. Mellette Szerémynek lesz bő tere derültséget kelteni Brown rendőrbiztos szerepében.

Sherlock Holmes a tegnap esti bemutatón nagyon mérsékelt sikert aratott a Vígszínházban. A nagy érdeklődés, mellyel a közönség az izgalmakat várta, hamarosan pusztán egy-két szereplő művészete felé fordult, s itt találta meg a kárpótlást a darab révén ért csalódásért. Az előadás központja természetesen Fenyvesi volt, akinek játékában megmérhetetlenül több intelligencia volt, mint a zseniális Holmes minden csodálatos felfedezésében. Mellette Szerémy képviselte a humort a hülye Brown rendőrbiztos szerepében. A többi szereplőnek jóval kevesebb dolga volt; a humort képviselte Kiss Irén is, Tapolczai ellenben ezúttal őszinte hatást is tudott kelteni komikumával és ügyes maszkjával. Varsányi Irén egy kicsit túl édes és szirupos volt a rémesen beszélő szőke francia nő szerepében; Kazaliczky csak kellemetlen volt, nem ijesztő, Góth, Gazsi M., Balassa, Kertész E„ Hunyady M., Hegedűs, Sarkadi, T. Halmi M„ Győző, Papp többé-kevésbé jól osztoztak a kisebb szerepeken.