Szép napot! Olyan világban élünk, mikor a középkort nevezzük sötétnek, de valóban mennyire világosabb a középkornál a 21. század, ha ugyanúgy terjednek babonák, rontáslevételek, szerelemkötések, halottlátások és jóslások, mint a középkorban vagy azt megelőzően? Mert ha csak és kizárólag ezalapján vizsgálnánk a korszakokat, gyakorlatilag semmi, de semmi fejlődést nem tapasztalnánk az emberiség történelmében. Na jó, lehet egy vándor cigányasszony helyett most mobil app jósol vagy bulvárlapon tárul fel a jövendő, esetleg az egy hónapja még munkanélküli szomszédasszonyra talált rá a jóstehetség, hogy több ezer forintért "megmondja a tutit". Talán a technika változott, meg a jós személye, de az nem, hogy sokan szívesebben hisznek csillagok vagy természetfeletti lények által nekünk előre kiszabott és megmásíthatatlan sorsokban, mint saját magukban, saját agyukban... Mi van ha "a Jósdák Jósdája", a legendás Delphoi jósda több, mint 1500 évig hazudott? Vagy ez tévedés? Az igazat közölte, csak kevesen figyeltek oda rá, pedig sosem tagadta a valót, még kőbe is véste. Mielőtt kedves józan ész-párti, Sherlock Holmes barát olvasóink elpártolnának ilyen bevezető után, gyorsan jelezzünk, nem ment el az eszünk és nem is eszement játékot játszunk. Bizony ez a poszt a lángeszű pipás detektívről és gondolkodásmódjáról is szólni fog, hisz ezt a témát minden sherlockian folyvást várja és örökkön kedveli.
Előbb azonban ugorjuk be Delphoi varázslatos jóshelyére. Egyrészt azért, mert törtélemi és kuturális hely, másrészt azért mert érdekes információkat tudhatunk meg vagy eleveníthetünk fel a mágikus helyről. Szánjunk hát 10 percet az életünkből erre a különleges helyszínre:
(Köszönet a videóért Adonyiéknak.)
... Tehát volt a jövendőmondó hely, ahol bódultan nyögött a Püthia és szavait papok értelmezték, majd átadtak egy versikét. Egyéb magyarázat nem járt a költeményhez, azt a jóslás alanya úgy értelmezhette, ahogy akarta... Mégis több, mint 1500 évig ide zarándokoltak az emberek a pár sorért, ami feltárja mi következik. Nem szörnyű vagy épp nevetséges olyara bízni a sorsunkat, aki önmagának sem ura?
Na, most itt jelzünk valamit, amit a történelemkönyvek sem mindig tanítanak. A jóslást általában maguk a jövendőmondók sem vették komolyan. Rántsuk le erről a leplet! Nem szántak időt, energiát arra, hogy az esetleg értetlen vándoroknak valami magyarázatot adjanak a versről. És ha a kérdezők jól értették a jóslatot számított nekik az, hogy bejött vagy sem, amit a vendég tudakolt? Kicsit sem. Nem volt negatív következmény. A Püthiát vagy a papokat senki sem kergette meg vagy dobta meg záptojással, ha nem jött be, amit ígértek. Viszont ha sikerült a jóslat, jó esetben a hálás alany máskor is innen akarta tudni sorsa alakulását, vidáman hozott ajándékot. A hely működött, azon az alapon, hogy sokan jártak oda. Úgy vélték a hatalmas tömeg nem tévedhet, emberek sokasága okkal szavaz bizalmat a rövid írásoknak. Egyfajta ókori élménypark, szórakoztató Disneyland volt, azon már nem igazán gondolkodtak, hogy jóra vagy rosszra nevel-e. Működött, mert népszerű volt és működött, mert Apollón isten szent helye volt, aki megkérdőjelezhetetlenül jóságos és művelt isten volt a szemükben, nagy tudás atyja. Ábrázolásain jóképű, izmos, fiatal meg széptestű. A tökéletes. Az igazi férfi szépségideál. Ráadásul - többek közt - a fény, a gyarmatosítás (gazdagság), a költészet meg a jóslás istene. Az ókori görögöknél megkérdőjelezhetetlen volt, hogy Apollón - valóságban sosem látott! - személyében hinni kell.
Mindezt fűszerezte a hosszú és nehézkes, gyakran veszélyes út a jósdához a világ bármely tájáról, ami után mindenki örült, ha célba ért és már az utazási teljesítmény örömében úszott a boldogságtól. Így, aki személyesen ment jóslatért, már maga is egy eufórikus ámulatba került mikor a meghatározó sorokat várta. Közben különleges emberek és a szép táj látványa is fűszerezhette a kedvét, meg talán egy kis bor is jutott... Igaz voltak lusták, elfoglaltak vagy betegek is, akik követeket küldtek, de régen olyan időigényes volt az utazás, hogy ők is nagyon örültek, mikor újra látták küldöttüket. Mondhatjuk hát, hogy már egyfajta rég várt élmény volt a versike kézhezvétele.
Miért mondható még, hogy a Püthia maga sem vette komolyan a ceremóniárt? Mert fennmaradt, hogy egy alkalommal Nagy Sándor is felkereste a Delphoi jósdát. Úgy tartják korábban az apjának megüzente az orákulum, hogy fiából nagy uralkodó lesz... Tekintve, hogy II. Philipposz nagy harcos volt, hódító háborúk híve erős hadsereggel és népét más népek barbárnak tartották, hát nemigen mertek szembeszállni vele, így igen valószínű volt, hogy a fia is viszi valamire... Inkább talán következtetés ez, mint mágikus jóslat. Na, de vissza Nagy Sándorhoz, aki apjával ellentétben személyesen ment az elkövetkező kifürkészésére. Sajnos rosszkor érkezett, mert ősszel nem működött a csodás gőzőket eresztgető barlang. (Őszintén: gőzük se volt.) A Püthia hát az otthonában pihent és nem volt jóslás. Nagy Sándor igen hitt a jóslatokban és a katonái is várták a választ, arról sikerrel járnak-e a leendő hadjáratok. Így a makedón hadvezér többszöri udvarias kérés után elkezdte kicibálni otthonából az orákulumot, hogy mégiscsak regéljen a jövőről. Ekkor a Püthia azt mondta: "Engedj el! Legyőzhetetlen vagy fiam!" Sándor ezt a válasznak vette és nem szállt utána a Püthia átka, nem kellettek a lelkesen jegyzetet kiállító és az eseményről tanúskodó papok sem. A háromlábú szék vagy barlang se számított már. A makedón fiatalember viselkedése csak felfedte, hogy igazából mindenki saját sorsának kovácsa, nem idegen jövendőlése határozza meg azt. Sándor valóban magától lett a történelem egyik legjelentősebb alakja.
Persze le lehetne tudni ezt az egészet azzal, hogy a Püthia csak szabadulni akart az őt rángató hadvezértől, ezért inkább jósolt. Ám ne feledjük mi volt a jósda kőbe vájt vezérelve: Gnóthi szeautón (ógörögül: γνῶθι σεαυτόν) - Ismerd meg önmagad! Hát, a jósnő személyesen érezte, hogy Sándor milyen eltökélt céljai elérésében, akár új megoldást is talál érte, tudja mit akar és mindenképpen megállíthatatlan. A férfi ismerte önmagát, tudta mire képes és megharcol céljaiért... Mégis sokan csalónak tartották őt a gordiuszi csomó megfejtése miatt. Gordium városának királya különleges csomót kötött egy ökrösszekérre. A csomónál a kötél egyik vége sem látszott. Azt regélték, aki kibontja a csomót Ázsia urává válik. Sokan hiába próbálkoztak a bogozgatással, ám Nagy Sándor egyszerűen kardjával vágta szét a csomót... És miért ne tekintsük ezt csalásnak? Mert a csomó összefüggött a legendával. Végül is gondoljuk bele mi kell ahhoz, hogy valaki Ázsia uralkodója legyen: "Ész, erő, akarat, határozottság, próblémamegoldó képesség, döntés, cselekedet." Sándor reakciójában a csomóra mindez megvolt... Valóban Ázsia ura lett és bár továbbra is hitt a jóslatokban, azért egy idő után rugalmasabban kezelte őket. Nem dőlt be mindnek. Főleg azoknak, amik nem tetszettek neki. Egyszer megdorgált egy jóst, amiért csatához vereséget jövendőlt, hisz ne törje már le előre a katonák kedvét. Mert a zseniális hadvezér is tudta, hogy negatívan semmilyen küzdelemhez nem lehet hozzáállni.
Itt érkezünk el Sherlock Holmes-hoz, aki a világhódítóhoz hasonlóan meri használni az eszét és jellegzetes fejfedőt hordani. Akárcsak Nagy Sándor Sherlock Holmes is bízik abban; majd megoldja az elé táruló problémákat. Mert az intelligencia nemcsak ötletesség, hanem egyfajta cselekvésmódszer. Ritkán kerül szóba az intelligencia kapcsán, de az nem csupán probléma megoldása iránti kíváncsiság, a bajelhárítás kiagyalására szánt idő, nemcsak türelem és agymunka, hanem kell mellé cselekvés is. Einstein hiába találta volna ki a relativitáselméletét, ha nem publikálja. Eddison hiába találta volna ki a villanyégőt, ha nem kezdi el megvalósítani. Sherlock se tenné biztonságosabbá a világot, ha miután rájött ki a bűnöző, nem kapná el azt. Holmes nem jóslatokban vagy legendákban hisz, hanem saját agyában, logikájában bízik. Tisztában volt vele, ha megismeri önmagát, pontosan tudja mik az erősségei és gyengeségei, ezeken pedig fejleszthet. Erre törekedett, törökszik és ezért cselekszik. Conan Doyle műveiben már ilyen embernek ismerjük meg, ebben gyökereznek sikerei: tanul, reálisan gondolkodik majd döntést hoz meg tettre szánja el magát. Bár kitalált hős, de élő emberekről mintázták, akiknél Conan Doyle tapasztalta, hogy működik a kreatív gondolkodás. Sőt, működik napjaink embereinél is.
Mi cselekvésre szántuk el magunkat, ahogy ígértünk időről-időre foglalkozni fogunk Sherlock Holmes gondolkodásával és jelezzük semmi ördöngösség nincs benne. Aki szeretne velünk tartani, annak itt az első lecke. Javaslatunk: napi öt perc teljes csend, mert kell az agynak éberen is a nyugalom és új helyzet, meg kellemes rendszer. A csönd jó a zajszennyezésnek kitett füleknek s enyhít a stresszes idegrendszeren. Ne feledjük Sherlock is kedvelte a csendet és ragaszkodott hozzá, mint mondta: "Nagyszerű adottsága van a hallgatáshoz, Watson. Ez teszi magát felbecsülhetetlenné, mint társat." Az is tudnivaló, hogy egykor a nagy filozófus Arisztotelész egy barlangban tanította a későbbi Nagy Sándort és társait, hogy a csendes, ingerszegény környezetben semmi se vonja el a tanítványok figyelmét a tanulásról.
"Se szó, se hang, semmi se mozdul, szinte hihetetlen, hogy a természet ilyen csendes is tud lenni. Ha holdvilágnál nézi az ember a széles falusi utcát, a házacskákat, a kazlakat, az alvó füzeket, a lélek is elcsendesül, és az éj sötétjébe burkolózik a gond, bánat, fárasztó munka elől, nyugodt, halk mélabújában megszépül, s mintha a csillagok is meghatott gyöngédséggel néznének rá. Az ember úgy érzi, mintha már nem is lenne gonoszság a földön, s minden a legszebb rendben volna." - Anton Pavlovics Csehov, orosz író.
Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club
Ajánlott voksolás: Szavazás a következő nyereményjátékunkhoz
Kapcsolódó angol cikkünk: Alexander the Great and Sherlock Holmes
