sherlock.blog.hu - a Magyar Sherlock Holmes Rajongói Klub hivatalos oldala

2023. október 30. 00:15 - SzerzoiJogvedettTartalom

5 hónap egy Kiállításért

kiallitas-plakat.jpg

Sziasztok!

Könnyen körbejárható az a kis tárlat, amit 5 hónapnyi szívós munkával hoztunk létre a Művészek, segítőink és a Deák Ferenc Könyvtár közreműködésével. (Bizony május óta szerveztük, hisz a szervezők közti nagy távolság meg a szükséges engedélyek miatt sok mindent össze kellett hangolnunk.) Mégis - úgy tudjuk - ez a bemutató Magyarország első Sherlock Holmes Képkiállítása. (Korábban Sváb József grafikusunknak volt ugyan egy "Sherlock Holmes képregényben" címmel Nyíregyházán, viszont ott Sváb Úr egyéb alkotásai is bemutatásra kerültek, míg a miénk kizárólag a világhírű detektívről szól. Megnyitója a sikeres októberi klubtalálkozónkkal esett egybe.

Külön büszkeségünk a Jeremy Brett műremek, melynek létrejöttében nekünk is van némi érdemünk. A megalkotására ugyanis Dr. Joe Page, a The Shaka Sherlockians of Hawaii elnöke azután kérte fel Travis Simpkins grafikusművészt, hogy angol sherlockian-sherlock.com oldalunkon olvasta a Travis Simpkins-sel készített interjúnkat.

jeremy-brett-travis-simpkins-kep.jpg

A Jeremy Brett kép mások által történő felhasználása nem engedélyezett: Szerzői jogokat sért.

Sváb József Korcsmáros Pál-díjas képregényrajzoló és az amerikai Travis Simpkins grafikusművész képei október 18-tól november 15-ig tekinthetőek meg a Deák Ferenc Könyvtárban, a Rottenbiller utca 10 szám alatt.

A tárlatról Vida Ferenc készített szépséges felvételeket:

kiallitas.gif

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

komment
2023. október 24. 16:22 - SzerzoiJogvedettTartalom

SHERLOCKING - Köszönjük az elismerést a Sherlock Rehabnak

sherlockrehab-fejlec.jpg

Sziasztok!

Az alábbi csodálatos elismerésben részesültünk partnerünktől a Sherlock Rehabtól. Köszönjük szépen. :-)

A szavakkal bemutatott világnézet a "Sherlocking" vagy másnéven "Sherlockizmus", melyet a brit altábornagy Robert Baden-Powell (a cserkészet megalapítója) talált ki és alkalmazott a cserkészeknél az életre nevelésre, illetve a természet precíz megfigyelésére ösztönözve férfiakat és fiúkat egyaránt - de lányoknál, hölgyeknél is hatásos. Sajnos ma már kihalóban van, pedig a mai napig aktuális és gyakorlati haszonnal bír. 

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

S.H.E.R.L.O.C.K. - a betűszó, ami minket is jellemez 🕵️‍♂️
=========
Múlt héten egy lenyűgöző, Sherlock Holmes-szal kapcsolatos előadáson vettünk részt a Deák Ferenc könyvtárban.
Fray Adrienn, a Sherlock Club elnöke, mélyrehatóan inspirálta a csapatunkat. Hiszen ahogyan mi, gyógytornászok, nap mint nap detektív módjára "nyomozunk", hogy a legapróbb részletekig megértsük pácienseink problémáit, úgy Holmes is minden érzékét latba vetette a rejtélyek megfejtésekor.
————————
Az előadás során egy érdekes anagrammát ismertünk meg, amelyet szeretnénk megosztani veletek:
————————
1️⃣ See - Láss: Ne csak nézz, hanem figyelj is! Használd az összes érzéked, hogy a lehető legtöbb információt gyűjtsd.
2️⃣ Hear - Hallj: Figyelj oda gondosan, és tartsd észben a legapróbb részleteket is.
3️⃣ Examine - Vizsgálj: Mindent tesztelj – tárgyakat, körülményeket, személyeket stb.
4️⃣ Read and Learn - Olvass és Tanulj: Ahogy Holmes példájából is tudjuk, az igazi tanulás az olvasásból származik. Ha különböző témákról olvasol, bővíted a tudásodat.
5️⃣ Observe - Megfigyelés: Nem elég csak észrevenni a dolgokat, emlékezned is kell a részletekre – később fontosak lehetnek.
6️⃣ Conclude - Következtetés: Megfigyeled a részleteket, és ezek alapján alkotsz véleményt. Létfontosságú, hogy higgy magadban – csak így leszel képes összegyűjteni az információkat és következtetéseket levonni.
7️⃣ Know - Tudás: Mindaz, amit az esetről gondolsz, igaz vagy hamis lehet. Mindannyian hibázunk, de a kérdéses részletekre való visszatérés új lehetőségeket kínálhat.
————————
Emlékezzünk, Holmes mesterien figyelt meg mindent: „Egy ember körméből, kabátujjából, csizmájából, nadrágja térdéből, az ujjai és a hüvelykujja bőrkeményedéséből, az arckifejezéséből, az ingmandzsettájából minden egyes részletből egyértelműen kiderül az ember hivatása."
————————
Használjuk hát ezeket a módszereket, nem csak munkánk során, de a mindennapi életben is, hogy igazi „detektívekké” váljunk saját életünkben és segítsünk másoknak is a magunk módján!

 

Sherlock Rehab - Manulterápia és gyógytorna https://sherlockrehab.hu

 

sherlockrehab-info.jpg
A poszt nem fizetett hirdetés. A minket ért elismerés, a partnerünkkel való jó kapcsolat, illetve főleg a rászorulóknak való gyógyulási lehetőség ajánlása jegyében jelentettük meg.
komment
2023. október 22. 01:37 - SzerzoiJogvedettTartalom

Sherlock segít gondolkodni a Stanford Egyetem diákjainak

holmes-happy.gif

Halihó!

Olyan jól sikerült a szerdai Klubtalálkozónk előadása, hogy az egyik kedves partnerünk megtisztelő kérésére folytatni fogjuk Sherlock Holmes logikai módszereinek elemzését játékos, személyes oktatással. Ez azonban zárt, nem nyilvános programunk lesz, hisz a partnerünk önmagában elég résztvevőt biztosít - elnézésetek, megértésetek kérjük -, de amennyiben úgy alakul és lehet, akkor azért tájékoztatni fogunk róla Titeket. (Egyenlőre még az egyeztetéseknek kezdtünk neki a programhoz.)

Hogy játszunk most is az aggyal elhoztunk egy népszerű zenét, meg ismerős képeket a BBC Sherlock sorozatból:

Legtöbben a BBC Sherlock főcímdalát vártátok, mi? :-)

Ugye, hogy mennyire más a képek, események hangulata így? :-)

Most, hogy megbizsergettük hangokkal és vizuálisan az agysejteket, folytassuk:

Ez a poszt bemutatni született azt, hogy a következtetés nagymestere nemcsak hazánkban, hanem külföldön is segít gondolkodni. A világ egyik legnagyobb Sherlock Holmes lázában égő egyeteme az Egyesült Államokban található Stanford Egyetem, mely honlapján jelzi célkitűzését: " A Stanford-ot csaknem 150 évvel ezelőtt alapították társadalmi célból. Küldetésünk, hogy hozzájáruljunk a világhoz azáltal, hogy a diákokat vezető életre és céltudatos hozzájárulásra neveljük, mint: az alapvető ismeretek fejlesztése és a kreativitás ápolása; valamint a megoldások felgyorsítása és hatásuk felerősítése. "

A Wikipedia szerint: " Leland Stanford vasúti iparmágnás, USA-szenátor, utóbb Kalifornia kormányzója alapította 1885-ben. 16 éves korában tífuszban elhunyt egyetlen fiának, Leland Stanford Jr.-nak az emlékére hozta létre a gyermeke nevét viselő intézményt.

A Stanford Egyetem a Szilícium-völgy szívében fekszik, földrajzilag és történelmileg is. Tudományos- és sportélete egyaránt jelentős. Az intézethez tartozik a Stanford Linear Accelerator Center (SLAC) nevű részecskefizikai kutatóközpont. "

stanford-egyetem.jpg

Szóval két évvel Holmes megjelenése előtt jött létre és hasonlóan mérvadóvá vált, mint a detektív. 2.000-nél több kar található benne és falai közt 17.000-nél több diák tanul.

A Stanford eleve tiszteletet érdemel, mert tartalmilag csodálatos weboldala van intelligens kedvencünkről:

stanford-sherlock.jpg

(A képre kattintva megnyilik.) 

Az egyetem egyik oktatója Gavin Sherlock genetika professzor. Kutatási mentorként arra törekszik, hogy tanácsot adjon a hallgatóknak, hogyan ragadják meg a lehetőségeket, miként lássák meg a teljes képet, és miképp vázolják fel útjukat, miközben eligazodnak a posztgraduális (felsőfokú végzettség utáni) iskolában. 

gavin-sherlock.jpg

Már ezek különleges kötődések a világ legnagyobb nyomozójához, és még nincs vége:

sherlock-cluster.jpg

A Stanford eszes példaképünkről nevezte el a számítógépes cluster-ét: Sherlock (HPC) High Performance Computing Cluster, azaz Sherlock nagy teljesítményű számítástechnikai fürt.

Számítógépfürt vagy számítógép-cluster (különálló, teljes értékű számítógépekből – saját tár, kommunikáció, feldolgozóegység és operációs rendszer).

Bárki ingyen használja, aki tanszéki - vagy szponzorált kutatást végez az egyetemen, de fizetős szolgáltatásokkal is igénybe veheti. A Sherlock pedig folyamatosan fejlődik és bővül az új hardveres kiegészítésekkel.

2023 októberében a Sherlock több, mint 6100 CPU-maggal rendelkezik, amelyek minden kutató számára elérhetőek, és több, mint 47 700 további CPU-mag áll a Sherlock-tulajdonosok, a kari oktatók rendelkezésére, akik saját vásárlásaikkal bővítették a klasztert. Az 5,0 Petaflops feletti számítási teljesítményével a Sherlock a világ 500 legerősebb számítógépes rendszerét tartalmazó Top500-as listán is helyet kapna.

A cserkészet megalapítója Robert Baden-Powell Sherlock Holmes módszereivel kezdte el oktatni a cserkészfiúkat a világ megismerésére. Conan Doyle történetei pedig több országban a kötelező olvasmányok listáján szerepel az iskolákban.

Kétségtelen, hogy a nagy detektív napjainkban is a tudás segítője. Jelenleg itt az online felületünkön dolgozunk érte, de reméljük, hogy idővel hazánk rádöbben Sherlock Holmes tudományos jelentősségére és végre teret kaphat a logikusan gondolkodó nyomozó az oktatásban.

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

FORRÁSOK:

1, A Stanford Egyetem oldalai:

- stanford.edu
- profiles.stanford.edu/gavin-sherlock
- oge.stanford.edu/inclusion/programs-for-students/solid/gavin-sherlock-phd
- dickens.stanford.edu/sherlockholmes
- sherlock.stanford.edu 

2, Wikipedia szócikkek

3, YouTube videó: Sim Mallec - bbc sherlock; smooth criminal

komment
2023. október 20. 22:10 - SzerzoiJogvedettTartalom

Karácsonyi ajándék lesz az új Sherlock sorozat Lucy Worsley történésztől

 ... zseniális vacogás elleni tippekkel (korábbi cikkünk révén)

karacsonyi-sorozat.jpg

Sziasztok!

Korábban már jeleztük, hogy Lucy Worsley brit történész dokumentumfilm sorozatot forgat a világ leghíresebb detektívéről és annak alkotójáról, Sir Arthur Conan Doyle-ról. (Lucy Worsley indult Sir Arthur Conan Doyle és Sherlock Holmes nyomába). A British Period Dramas értesülései szerint az alkotás idén decemberben debütál az Egyesült Királyságban a BBC Two-n és BBC iPlayer-en, majd jövőre jelenik meg a PBS csatornán az Egyesült Államokban.

Nekünk magyaroknak is lehet esélyünk előbb-utóbb látni -, reményeink szerint -, ugyanis Lucy Worsley műsorait gyakran átveszik a magyar nyelven sugárzó dokumentumfilm csatornák.

Az angol Lucy Worsley a Történelmi Királyi Paloták főkurátora (Chief Curator at Historic Royal Palaces), továbbá történelemkönyvek szerzője és történelmi dokumentumfilmek műsorvezetője, aki nem kötelezően elvállalt, unalmas munkaként állt neki a sorozatnak. Ugyanis sok híres emberhez, meg hozzánk hasonlóan ő is nagy rajongója a Baker Street legendás zsenijének:

" ÉLETRE SZÓLÓAN BELEZÚGTAM Sherlock Holmes-ba, így az elképzelhető legnagyobb örömömre szolgált, hogy feltárjam az életét, halálát és feltámadását. " - árulta el. (A nagy betűket azért használjuk, mert Lucy igen nyomatékos hangsúllyal mondta ezt.)

" Életének és korának feltárása közben valódi és néha nyugtalanító betekintést nyertem a férfiasságba, a birodalomba és a viktoriánus értékekbe is. " - magyarázta. - " Alkotóját, Arthur Conan Doyle-t összetett, ellentmondásos és végtelenül lenyűgöző személyiségnek tartom. "

viktorianus-hidegleles.jpg

Viktoriánus hideglelés: Küzdj úgy a hideg ellen, mint Sherlock Holmes cikk

Korábban a Telegraph & Argus „Sherlock: Lucy Worsley on Holmes vs Doyle” címmel említette a készülő művet, ám lehet címváltás történt, mert a British Period Dramas már "Killing Sherlock: Lucy Worsley on the Case of Conan Doyle"-ként hivatkozik rá. Mindenesetre bármilyen címmel vagy bármely időben köszönt ránk, nekünk magyar rajongóknak is hatalmas csemege lehet, igazi Karácsonyi Ajándék.

Három részből álló dokumentumfilm sorozat jön, melyben a neves történész archívumokat kutat át, és szakértőkkel, leszármazottakkal és rajongókkal találkozik, miközben Doyle-t és alkotását a körülöttük zajló világrengető események és változások tükrében vizsgálja.

A hivatalos leírás szerint: " Lucy feltárja Sherlock eredetét Conan Doyle korai, orvostanhallgatói életében, feltárja korai történeteit, és feltárja a késő viktoriánus Nagy-Britannia sötét bugyrait - a droghasználattól a valódi bűnözésig.

Feltárja Doyle növekvő kiábrándulását detektív-alkotásából, és azt a vágyát, hogy eltávolodjon Sherlock-tól, és maga vegye át a detektív szerepét a huszadik század egyik legfontosabb jogi ügyében; és megvizsgálja későbbi történeteinek sötétségét, tükrözve Doyle életének valóságát: Miután elveszítette legidősebb fiát, a spiritualizmus felé fordult, és csökkenő közkedveltségét, valamint azt, hogy összeveszett egy nagyon híres bűvésszel. "

Itt magyar vonatkozásra bukkanhatunk, hisz a híres bűvész Harry Houdini lesz, aki Weisz Erik néven hazánkban született. Portjéja a tehetséges grafikustól, az amerikai Travis Simpkins illusztrátortól látható is a jelenleg zajló Sherlock Holmes Képkiállításunkon, a Deák Ferenc Könyvtárban. A fővárosi bibliotéka pont abban a kerületben található, ahol a fantasztikus mágus született: Erzsébetvárosban. Ráadásul Houdini Csengery utcai szülőházához viszonylag közel, egy kellemes sétányira. (A szenzációs illuzionistát már gyakran említettük mind Holmes, mind Arthur kapcsán.)

Bárhogy is élt az irodalmár Conan Doyle, a népszerű nyomozó túlnőtt szerzőjén és saját, különálló életet talált könyvekben, színpadon, filmvásznon. Olyannyira, hogy Guinness-rekordok szerint Holmes a film- és tévétörténelem legtöbbet ábrázolt irodalmi emberi karaktere.

A filmvásznon olyan csodálatos színművészek játszották, mint Jeremy Brett vagy Basil Rathbone,  Robert Downey Jr., Benedict Cumberbatch vagy Jonny Lee Miller. Tévéképernyőn és mozikban meg színpadon világszerte több, mint 9000 színész bújt már a briliáns bűnüldöző bőrébe.

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club 

lucy-worsley.jpg

FORRÁSOK:

1, British Peroid Dramas - britishperioddramas.com

New documentary about Sherlock Holmes author coming to BBC and PBS

2, Korábbi saját cikkünk:

Lucy Worsley indult Sir Arthur Conan Doyle és Sherlock Holmes nyomába

Megjegyzés: A fejlécképhez "Lucy Worsley's Christmas Carol Odyssey" című műsorának egyik promoképét használtuk.

komment
2023. október 19. 08:28 - SzerzoiJogvedettTartalom

Köszönjük szépen

FRISSÍTVE: 2023.10.19. 10 óra - vendégkönyv képpel

holmes-happy.gif

Miért Október 18 volt a dátum?

Hát, a borzongás miatt. A klubtalálkozón szóba került az egyik legnagyobb doyleian-sherlockian tudós rejtélyes halálesete...

"Az utolsó fejezetet képező kivonat a magánnaplómból október 18-ig vezette el az elbeszélésemet, amikor ezek a különös események gyorsan kezdtek a szörnyű végkifejlet felé haladni." (A Sátán Kutyája)

Sziasztok!

Köszönjük szépen a Deák Ferenc Könyvtárnak, a kiállító Művészeknek, Deark segítőnknek, Dr. Watson fordítónknak és természetesen nagyon-nagyon a kedves Sherlockian résztvevőknek - nekik külön is - a csodálatos élményt. 

Béres Ildikó könyvtárvezetőnek extra hálánk, hogy csodálatos képkiállítást készített Travis Simpkins amerikai grafikusművész és Sváb József (VIP Tagunk), képregényrajzoló illusztrátor műveiből.

Végül, de nem utolsósorban köszönjük a Blog.hu-nak mindazt a technikai támogatást, amit kezdettől fogva a blogunknak nyújt.

Most pihenünk egy kicsit, de utána folytatjuk a bloggolást.

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

Egy oldal a vendégkönyvből:

vendegkonyv-klubtalalkozo.jpg

komment
sherlock.blog.hu - a Magyar Sherlock Holmes Rajongói Klub hivatalos oldala
süti beállítások módosítása