sherlock.blog.hu - a Magyar Sherlock Holmes Rajongói Klub hivatalos oldala

2024. február 06. 00:47 - SzerzoiJogvedettTartalom

DELTA és a mézédes intelligencia

delta.jpg

Sziasztok!

Sherlock Holmes neve világszerte ismert. Mindenki meg tud róla említeni valamit. Azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy a legendás brit detektív nagy hatással bír a tudományokra, a művészetekre, de még a történelemre is. Hozzá hasonlóan mindenki ismeri a méheket, ám igazi jelentőségükről már kevesebben tudnak. Minket mindig lenyűgöz, hogy Sir Arthur Conan Doyle a méheket választotta hőse kedvenc állatainak, hiszen irodalmi alakja, meg a méhek egyaránt számtalan sokoldalú, hasznos és hasonló tulajdonsággal rendelkeznek. Így káprázatosan zseniális a párosítás.

Richard Hammond brit műsorvezető (, továbbá író, újságíró és mechanikus) a méhekről szóló tudományos műsorában azt említette: "A méhek közül egy önmagában semmi, de többen együtt maguk a megtestesült kollektív intelligencia."

richard-hammond.jpg

Mind nyomozónk, mind a csíkos kis virágbarátok a bűnüldözésben is szerepet játszhatnak. Holmes egykor berobbantotta a kriminológiát és úgy tűnik a jövőben is nyújthat még ehhez segítséget (, lásd: Sherlock több, mint 40 évvel leelőzte az FBI-t és újra segít cikkünket). Míg tudósok felfedezték, ha drogot adnak nektár mellé, akkor laboratóriumi körülmények közt a méhek pár órán belül elsajátítják a drogkeresést. Ez azért is nagy szó, mert a drogkereső kutyák kiképzése másfél évet igényel.

De most kutassunk kicsit mi a méhek után. Az alábbi, majdnem 25 perces, csodás magyar dokumentumfilm a méhekről szuper lehetőség erre:

A méhek nyomában - magyar természetfilm (2017)

(A videót az ismeretterjesztésen túl relaxációs céllal is érdemes megnézni, hiszen kellemes hangokat és meseszép tájképeket meg virágokat mutat be.)

Azt se feledjük, hogy maga a méz jó hatással van az emberi testre, belső szerveink közt az agyunkra is. Mondhatjuk tehát, hogy mézédes intelligenciáról beszélünk. 

Sőt! Weiner Sennyey Tibor méhész (, emellett költő, író, művésztanár, szerkesztő, kertész) szerint a méhészek szintén bírnak Sherlock Holmes képességeivel. Erről a napokban a Qubit magazinban jelent meg egy színvonalas, tartalmas cikk, melyet a következő képre kattintva olvashattok:

qubit-mehesz.jpg

Ha pedig kedves olvasó a tudásvágyad úgy szeret kutakodni, mint méhek a virágok közt, akkor ajánljuk Neked a legendás ismeretterjesztő műsor a DELTA más stílusú, új évfolyamát, ahol Fejős Ádám műsorvezetővel számtalan témában lehet kalandozni. A méhek már az első adásban kicsit szóba kerülnek, de akár a Sherlock Holmes-hoz igen hasonló, ikonikus angol karakterről James Bond-ról is érdekességeket tudhattok meg a DELTA majdnem félórás - alább elérhető - adásaiból:

delta-mediaklikk.jpg

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club 

Könyvajánló és méhes cikk: A méhészinas

sherlock-holmes-meheszinas.jpg

FORRÁSOK:
1, Richard Hammond's Invisible Worlds - méhes epizód:
Secrets of the hive (A kaptár titkai) című rész
2, Méhek nyomában - magyar dokumentumfilm (2017)
Rendezők: Jurkovics Milán és Poroszka Magyar Zsolt
YouTube videós elérés
3, Qubit - qubit.hu:
Weiner Sennyey Tibor szerint a jó méhész olyan, mint Sherlock Holmes: megfigyel, tanul, gondolkodik, nyomoz, rájön és megold
Vajna Tamás írása
4, Delta új évfolyam - ismeretterjesztő magazin:
Közszolgálati televízió, médiaklikk honlap és YouTube

komment
2024. február 02. 00:12 - SzerzoiJogvedettTartalom

SHERLOCK HOLMES DÍSZ

ami világít ... és lehet belőle a Te otthonodban vagy irodádban is

sherlock-holmes-disz.png

Sziasztok!

Mint tudjátok a hazai Sherlock Holmes termékek skálája sajnos csak roppant pici töredéke a nagy nyomozónak szánt tárgyak külföldi kínálatához képest. Hogy segítsük a Sherlockian gyűjtőket, akik részt vesznek a The Great Game-ben (, azaz A Nagy Játszmában -, ami a sherlockian cuccok gyűjtését jelenti) néha figyelmetekbe ajánlunk egy-egy hazai különlegességet. Nem titkolt célunk továbbá a készítő magyar vállalkozás minőségi termékére felhívni a figyelmet, és blogunkon való megjelenéssel támogatni azt, illetve a magyar céget.

2021 Karácsonyára ilyen ajánló volt tőlünk a Fonografik által kínált BBC Sherlock Falióra, amely szerencsére még most is rendelhető:

sherlock-faliora.jpg

sherlock-ora-xmas.gif

A hógömbös kép csupán illusztráció, az időmérő rendes  fali bakelitóra.

Bővebb információk: BBC Sherlock Falióra

Aztán 2022-ben és 2023-ban nem leltünk olyan sherlockian tárgyat, amit ajánlásra érdemesnek tartottunk. Idén azonban - nagy örömünkre - rátaláltunk a Zsolt's Workshopra, ahol ismét lenyűgöző érdekességre leltünk:

FRISSÍTÉS: 2024 októberi profilváltás miatt a termék gyártása már megszűnt.

Olyan díszre, ami bár BBC Sherlock motívumokat tartalmaz, a klasszikus Sherlock Holmes kedvelők tetszését is elnyerheti. Ráadásul kapható sima vagy világító kivitelben. Ekkor nemcsak dekoráció, hanem valódi hangulatlámpa is válik belőle, ilyenkor ragyog a nyomozó elméje.

detektiv-disz.png

Bizony ilyen dimenziós csoda: Sherlock jelenetek a zseniális nyomozó fejében.

Tökéletes dekorációként szolgál otthonra, irodába, könyvtárba, iskolába, szabadulószobába, kutató laboratóriumba, kiállítótérbe, kirakatba, illetve pipaklubba, dohányboltba vagy pub-ba.

Minőségi fából lézervágással készülnek a rétegei, melyek kézi festést (, ha kell LED égőket), majd gondos összeillesztést kapnak. Mivel kíváncsiak voltunk az alapjaira, ezért a készítő külön küldött blogunknak képet. Itt látható miből épül fel a világítás nélküli verzió:

disz-alap.png

Knieszner Zsolt, aki megteremti a Sherlock Holmes díszt  vagy egyéb témájú verziókat így mesélt: 

" A Mesés Díszek több rétegben összeépített rétegelt lemez, melyek különböző színrétegekkel vannak ellátva. Méretét tekintve 30 cm széles és 20 magas maximális terjedelemmel rendelkeznek. Szélességük pedig átlagosan 25 mm körüli.

A nevét onnan kapta, hogy mindegyik belseje egy kis történetet mutat be, fajtájának, típusának megfelelően.

Külföldön nagy siker, hát elhozom nektek is!

Kérhető majd sima, illetve világítós kivitelben. Utóbbit 20 db led szolgáltatja elemes kivitelben. Remek dísz és ajándék! "

A Sherlock dísz:

  • Anyaga rétegelt lemez.
  • Kézzel festve és építve.
  • 19 cm magas , 19 cm széles 
  • Festés árnyalata minimálisan eltérhet a képen szereplő mintaterméktől

 FRISSÍTÉS: 2024 októberi profilváltás miatt a termék gyártása már megszűnt.

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

FIGYELEM: A bemutatott termékeket (Faliórát és Díszt) nem a Magyar Sherlock Holmes Club forgalmazta, bevételünk nem származott belőle. A poszt nem fizetett hirdetés, hanem a Sherlockian gyűjtők érdekében született. A termék ára a poszt írásának idejében aktuális árat tartalmazza, amely később a Zsolt's Workshop áruházban változhat.

A fejléckép és az órakép csak illusztráció.

greatgame.png

TUDTAD?

A The Great Game (, azaz A Nagy Játszma) Sherlock Holmes-hoz kapcsolódó dolgok gyűjtését jelenti. Ez a szokás még a viktoriánus időkben kezdődött a detektív kedvelői körében. A BBC Sherlock első évadának 3. része ennek tiszteleg. A cím igazán nagy csavar az írók, Steven Moffat és Mark Gatiss részéről, hiszen nem csak figyelemfelkeltő, meg a főhős és a gonosz Moriarty összecsapására utal, hanem erre a sherlockian hagyományra is.

detektiv-jelmez-kosztum-hazilag-olcson.jpg

komment
2024. január 31. 17:26 - SzerzoiJogvedettTartalom

Itt a Farsang

farsang2024.png

Sziasztok!

Szorgosan telt a január. Idén is volt/lesz médiaszereplésünk. Ötletgazdánk, Tahi Tóth László színművész révén megemlített minket az ATEMPO.sk szlovákiai magyar kulturális portál és ebben az évben is szerepelni fogunk a Baker Street Almanac-ban, ami világszerte a sherlockian klubok Nagy Évkönyve. Igen, rendes, nyomtatott könyv ISBN számmal, ami Sherlock Holmes rajongókhoz, sherlockian klubok tulajdonába vagy akár könyvtárakba kerül, Amerikában 30 dollárba, más országokban 50 dollárba kerül. (Létezik online verziója is.) Már elkészítettük jelentésünket hozzá. Fordítónk Dr. Watson külföldi munkavégzése miatt az angol nyelvű fordításban Zleszik Pál András segített. A Baker Street Almanac szerkesztői kérésére idén szerzői jogi engedélyeket is kitöltöttünk, melyszerint engedjük nekik a klubunk információit leközölni. Az elmúlt esztendőt összefoglaló írásunkban - , melyet képekkel illusztráltunk - büszkén említettük meg tavalyi képkiállításunkat és két előadásunkat is.

Mivel itt a Farsang ajánljuk minden érintettnek a könnyen, gyorsan és akár többféle módon elkészíthető Sherlockita jelmezt, ami minden detektív kedvenc viselete, legyen az felnőtt vagy gyermek. Bővebb információ a jelmezről és elkészítéséről a következő képre kattintva:

detektiv-jelmez-kosztum-hazilag-olcson.jpg

Ajánljuk szíves figyelmetekbe, hogy egyaránt van Évindító - és Farsangi Akció partnerünknél a Kossuth Kiadónál. Ezért most a Sherlock Holmes vagy egyéb könyveket kedvezménnyel vásárolhattok meg, előreláthatólag február 15-ig. A Kossuth Kiadó webáruháza az alábbi képre kattintva nyílik meg:

kossuth-evindito.png

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

Megjegyzés: Ez a poszt nem egy fizetett hirdetés. Olvasni szerető olvasóink érdekében és a partnerünkkel a Kossuth Kiadóval való jó együttműködés jegyében jelentettük meg ingyen.

komment
2024. január 23. 22:58 - SzerzoiJogvedettTartalom

Emlékezzünk Tahi Tóth Lászlóra

, 80 éves lenne ötletgazdánk a Kossuth-díjas színész

tahi-toth-laszlo-80.png

Sziasztok!

Ma (, kedden) lenne 80 esztendős ötletgazdánk és első klubelnökünk Tahi Tóth László színművész. Ő nemcsak a legendás Sherlock Holmes színész Jeremy Brett magyar hangja volt, de több hazai, a brit detektívről szóló produkcióban is szerepelt, illetve maga is rajongott a bűntényeket felderítő zseniért.

Hálánk azon rajongóinak, akik a kimentek a síremlékéhez. Köszönjük szépen a médiumoknak és híres embereknek, akik tisztelettel megemlékeztek róla. Külön köszönetünk Bóta Gábor színházkritikus, újságíró, műsorvezető felé, elismerő szavaiért: "jelentős színész volt, az emlékezet és felvételek őrzik a játékát, az életműve egyáltalán nem kérészéletű." ... Egyszer Laci kifejezte felém, hogy fél semmi sem marad utána és hamar elfelejtik. Azzal tudtam vigasztalni, amivel a nagybeteg Jeremy Brett-et egykor az orvosa, hogy van videómagnó és mindig megmaradnak a Sherlock Holmes kalandjainak felvételei. Jeremy számára megnyugtató volt ez, remélem Lacinak is...

jeremy-brett-detektiv.png

Hiszen Tahi Tóth László szinkronszerepei, kabaréi, elszavalt versei és egyes színpadi jelenetei, mosolya hangja, gesztusai szintén megmaradtak az utókornak, mégha sokan már nem videómagnón, hanem online hallják, nézik. Mindig velünk marad.

Külön köszönjük az ATEMPO.sk-nak, az első szlovákai magyar zene-kulturális portálnak, hogy a 80 éve született Tahi Tóth László színművész című cikkében megemlítette a Magyar Sherlock Holmes Club-ot is.

Mivel ötletgazdánk és első klubelnökünk nem csupán minket indított utunkra, hanem számtalan sziporkázó poént is adott a világnak, most egy kedves kabaréval szeretnénk megemlékezni Róla:

Tahi Tóth László és Mikó István - Favágók

Tisztelettel: SherlockExtra, a Magyar Sherlock Holmes Club elnöke

FORRÁSOK:
1, Pepita Magazin - pepitamagazin.com:
TAHI TÓTH LÁSZLÓ 80
Bóta Gábor írása
2, ATEMPO.sk - atempo.sk:
80 éve született Tahi Tóth László színművész
3, Az "Önök kérték" közszolgálati műsorból FaceBook videó:
Kmk - Közmunkások, Munkanélküliek, Kenyérkeresők oldala
Tahi Tóth László, Mikó István: Favágók

komment
2024. január 20. 19:35 - SzerzoiJogvedettTartalom

Kamu, hogy a THE DEAD HOUSE lesz Robert Downey Jr. új Sherlock Holmes filmje - Ne dőljetek be!

kamu-robert-downey.png

Sziasztok!

Nem szeretjük az álhíreket. Egyrészt azért, mert ha csak kis időre is, de fellobbantják bennünk az örömöt, hogy újra érkezik valami klassz Sherlock Holmes alkotás, aztán csalódunk. Másrészt azért, mert tudjuk rajongótársaink is csalódhatnak miatta. Végül, de nem utolsósorban azért, mert jobban szeretjük Sherlock Holmes kulturális, tudományos, illetve valódi szórakoztató híreit közölni, mint a hamis infók kapcsán figyelmeztető posztokat irkálni.

Szóval, őszintén bevalljuk, hogy legtöbbször időnk elrabló kínnak érezzük az ilyen bejegyzésék körmölését, szerkesztését, értékesebb teendőink rovására. Mégis teret kell adnunk ilyennek is, ha tudunk, mert Sherlock Holmes szerette az igazságot, de főleg azért, mert olvasóink megérdemlik az igazat.

Reméltük egy külföldön netre került, illusztrációs kép miatt csak nem kell posztot írnunk, de mivel már magyar közösségi oldalakon is látjuk nyomát, hogy van aki ténynek veszi és kiteszi a hírt, hát kiadunk egy cáfolatot. Természetesen senkitől sem várjuk el, hogy csak úgy higgyen nekünk, így feltárjuk az ügyben való apró nyomozásunk eredményeit is. 

2011-ben a Guy Ritchie által rendezett Sherlock Holmes 2. - Az Árnyjáték, a szintén sikeres első rész, a Sherlock Holmes után világraszóló sikert aratott. Azóta várják rengetegen külföldön, de hazánkban is, hogy folytatása érkezzen. Sokan máig nosztalgiával emlegetnek az eddig elkészült filmekből egy-egy jelenetet. Legutóbb épp most csütörtökön, a Hír Tv Vezércikk című adásában Gajdics Ottó újságíró említette meg a második részből Moriarty fegyvergyárát. Tehát, mind mai napig bármikor, bárhol szóba kerül a filmalkotás.

gadics-otto-hir-tv.png

Történt pedig, hogy 2024. január 8-án megjelent a neten az alábbi kép és a leírás, amit magyarra fordítunk:

yoda-bby-aby-fake-news-sherlock.png

A "Sherlock Holmes: A halott ház" című filmben ismét feltűnik a dinamikus páros, Robert Downey Jr. és Jude Law, mint Holmes és Watson, egy lebilincselő, rejtélyes és izgalmas történetben. Miközben a duó a rejtélyes szerencsejátékos, Ronald Adair meggyilkolásának ügyében nyomoz, az intrikák labirintusát tárja fel, és baljós bérgyilkosokkal néz szembe. Készülj fel egy izgalmas kalandra, miközben Holmes páratlan deduktív képességeit bevetve igyekszik feltárni az igazságot. 2024 decemberében kerül a mozikba.

Ez 2024. január 8-án 20:03-kor jelent meg a YODA BBY ABY Facebook oldalán, mely a screenslant.com álhíroldal közösségi lapja. (A screenslant.com kicsit sem összetévesztendő a screenrant.com nevű szórakoztató híreket közlő webhellyel!)

Ugyan a screenslant.com meg ez a Facebook lap is korrektül jelzi, hogy álhíreket közöl, sokan ezt a nagyon fontos információt - szándékosan vagy figyelmetlenségből! - kihagyva továbbítják különböző módokon a képeit és a leírásait szerte az online világban.

Bemutatjuk a YODA BBY ABY Facebook oldalát: 

yoda-bby-aby-facebook.png

A FaceBook oldal megnyitása: YODA BBY ABY

- a január 8-ai bejegyzésekhez kell görgetni

Az oldal rövid bemutatkozásában szerepel: I'm just here to eat frogs, lift rocks and be satirical. The page is 100% satire and fake news. ❤️- vagyis: Én csak azért vagyok itt, hogy békákat egyek, köveket emeljek és szatirikus legyek. Az oldal 100%-ban szatíra és álhír. ❤️

A kezdeményezés csak egy szórakoztató portál akar lenni a neten. Móka filmek kitalált folytatásának fiktív tartalmával és mesteri képillusztrációkkal. Míg az alkotásokról becsülettel jelzi a site, hogy ezek csak fikciók, sajnos az információit átvevő médiumok vagy rajongók ezt már nem teszik meg. 

Szóval nekünk nem muszáj hinni, tudjuk sokan igen erősen várják, hogy Robert Downey Jr. briliáns detektívének új kalandjai érkezzenek. Ám, ha a mi szavunkra nem is ad valaki, azért tegye fel magában a következő két kérdést:

1, Hány igaz hír szokott megjelenni egy álhír oldalon?

2, Az IMDb online filmadatbázis miért csak Sherlock Holmes 3-mat jelez, miért nem a film címét, THE DEAD HOUSE-t konkrétan? imdb-filmadatlap.png

Persze ha lesz következő kalandja Robert Downey Jr. nyomozójának, lehet az alkotókat megihletik az eddigi álhírek és tényleg Johnny Deep lesz a főgonosz, meg ezt a címet kapja az alkotás, és a fenti klassz kép lesz a moziplakát, ám egyenlőre nem mutatnak erre valós jelek. Addig pedig mindez csak a fake news kategóriába tartozik.

Viszont, ha mégis lesz, akkor Robert Downey Jr. magyar hangjának újra Fekete Ernő színművészt szeretnénk.

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

FORRÁSOK:
1,
YODA BBY ABY FaceBook oldal:
facebook.com/YodaBBYABY
2, Hír TV: Vezércikk (2024. január 18-ai adás) - Gajdics Ottó
Műsorvezető: M. Kovács Róbert
3, IMDb online filmadatbázis: Sherlock Holmes 3.
imdb.com/title/tt2094116/

Ajánlott cikk: Robert Downey Jr. detektíve túléli a halálos zuhanást

Elmélet arról, hogy hogyan élhette túl a vízeséses jelenetet a zseniális nyomozó

robert-downey-sherlock-halalos-zuhanas.jpg

komment
sherlock.blog.hu - a Magyar Sherlock Holmes Rajongói Klub hivatalos oldala
süti beállítások módosítása