Köszöntjük szépen az új FaceBook-os követőinket és természetesen minden kedves olvasónkat.
Nagyszerűen kezd a hét, hisz remek hírrel szolgálhatunk: a Szabad Föld újságban megjelent cikkünk online is elérhető, hazánk egyik legolvasottabb magazinjának oldalán. Szíjjártó Gabriella újságírónő sorai mellett Jeremy Brett Granada sorozatos és Sváb József képregény képek, klasszikus Sidney Paget illusztráció és Benedict Cumberbatch modern nyomozójának portréja is megtalálhatók, illetve blogunk címe szintén szerepel.
Nagyon szépen köszönjük Szíjjártó Gabriellának és a Szabad Földnek!
A cikk készültéről és az újságról információkat előző posztunkban lelhettek:
Itt pedig a nyomtatott megjelenést mutatjuk be egy képen:
Cikkünk teljes lapos, a magazin közepénél jelent meg. (16. oldal)
Szeretnénk bejelenteni, hogy klubunk együttműködésbe került Dr. Szomor Sándorral, aki nyugalmazott rendőr ezredes, kriminalisztikai szakjogász és egyetemi tanár, ezenkívül író. Írt már a Budapesti Detektívegyesület történetéről és a híres nyomozók mellett közel áll hozzá Ady Endre, Shakespeare meg a rock világa is.
Nagyon szépen köszönjük a Tanár Úr jóindulatát segítségét felénk és szívesen ajánljuk figyelmetekbe honlapját, a detektiv-tortenelem.hu-t. Itt magyar Sherlock Holmes-okról lehet olvasni, de a Gasztro Mellékletben finom receptekre is bukkanhattok. A csemegék elkészítési módját és az egyéb információkat mindenütt ingyen és regisztrációmentesen élvezhetitek Dr. Szomor Sándor oldalán.
FRISSÍTVE: Tahi Tóth László öröksége miatt és azért mert a cikk már online is elérhető
Sziasztok!
Nemrég megkeresett minket Szíjjártó Gabriella profi újságíró, hogy cikket szeretne klubunkról és a nagy detektívről Sherlock Holmes-ról. Sőt, gyakorlatilag szinte már meg is van az írása, mit szólunk hozzá. Ráadásul a Szabad Földben jelenne meg, ami az egyik legolvasottabb újság Magyarországon, a vidék igazi hetilapja. Váratlan és hatalmas meglepetés volt ez nekünk, köszönjük szépen.
A "Holmes nyomában" cikk csúszott picit a tervezetthez képest, mert sajnos pár napig nem volt elérhető az emailes levélfiókunk, és itt külön köszönjük Szíjjártó Gabriella türelmét, megértését.
Viszont minden viszontagság ellenére a cikk ma megjelent és rólunk meg kedvencünkről szól a Szabad Föld teljes 16. oldala, a magazin közepe táján, közvetlenül a Műsorújság előtt. Külön hálánk azért, hogy az írásban említve van blogunk címe, Tahi Tóth László, továbbá gyönyörű és találó képek jelentek meg a szöveghez: Sidney Paget klasszikus illusztrációja, Jeremy Brett Granada sorozatának jelenete és a modern Sherlock, Benedict Cumberbatch portréja.
A Szabad Föld péntekenként jelenik meg, így már kapható. A friss, 80. évfolyam 7. számában vagyunk. Az újság ára 545 Ft, de előfizetőknek olcsóbb. (Előfizetni vagy hosszabb cikkeket olvasni a sajtótermék honlapján lehet: szabadfold.hu)
Nagyon szépen köszönjük Szíjjártó Gabriellának és a Szabad Földnek.
FIGYELEM: Tahi Tóth László és Kárászy Szilvia hagyatéka kapcsán továbbra is tartjuk magunkat a KÖZLEMÉNYünkhöz.
Mindenkinek jó olvasást és kellemes hétvégét kívánunk!
A Variety és a Deadline pár órája jelentette meg a friss hírt, miszerint a CW amerikai televíziótársaság új sorozatra adott le megrendelést. Ennek a címe Sherlock & Daughter (Sherlock és lánya) lesz, a nyomozót pedig az angol színész David Thewlis alakítja majd (, aki fejlécünk első képén látható, barna hajjal.) David Thewlis volt az Enola Holmes 2.-ben Grail felügyelő, a Harry Potter-ben Remus Lupin vagy V. M. Varga a Fargo sorozatban. Számos filmben (, így az Elemi ösztön 2.-ben Roy Washburn nyomozójaként) magyar hangját ötletgazdánk és első klubelnökünk Tahi Tóth László adta.
A közzétett cselekményleírás szerint: " A sorozat kimozdítja a nyomozót a komfortzónájából, és rejtélyes módon képtelen úgy nyomozni egy baljós esetet, hogy ne kockáztassa legközelebbi barátai életét. Ezután találkozik Ameliával (Blu Hunt), egy amerikaival, aki édesanyja rejtélyes meggyilkolása után megtudja, hogy Sherlock lehet az eltűnt apja. A vadul eltérő háttér és attitűd ellenére a párnak együtt kell dolgoznia egy globális összeesküvés megoldásán, kibogozni az anyja meggyilkolását, és ki kell deríteni, hogy Amelia valóban Sherlock lánya-e. "
A premiert 2025-re ígérik.
Az új produkció Brendan Foley filmkészítő nevéhez köthető. A Variety meg a Deadline vagy nem emlékszik rá, vagy más okból nem említi, de mi jól tudjuk, hogy 2022 novemberében a DailyMail cikke szerint Foley a BBC-nek adta a sorozatot, akkor még Sherlock's daughter (Sherlock lánya) néven. Blogunk be is számolt róla akkoriban, és elég nagy változásnak éreztük a BBC-től Benedict Cumberbatch után:
A 2022-ben beharangozott cselekményleírás is elég hasonló volt:
"A Starlings Entertainment által készített sorozatot Brendan Foley írta, és Amelia, egy fiatal amerikai nő történetét meséli el, aki Londonba utazik, hogy anyja meggyilkolása után felkutassa biológiai apját.
A projekt szinopszisa kifejti: 'Angliába utazik, hogy megtalálja őt, de a férfi nem az, akire számított. Holmes megakad, képtelen nyomozni egy baljós ügy után anélkül, hogy kockáztatná legközelebbi barátai életét, de Amelia elhatározza, hogy bebizonyítja, hogy örökölte Holmes következtetési képességét, és hogy két Holmes jobb, mint egy."
Akkor Eddie Izzard transznemű komikust, politikust nevezték meg Sherlock Holmes megtestesítőjének. (Fejlécünkben szőke hajjal látható.) Akkoriban a hírek nem fedték fel, hogy Eddie Izzard férfiként, vagy transznemű férfiként játszotta volna a szerepet, csak arra utaltak, hogy nem olyan lesz akire számítani lehet, még saját lánya is másmilyen embert ismer meg, mint akit elképzelt. Még azt is felfedték, hogy a sorozattal megvárják 2023 beköszöntét, amikor lejárnak Sir Arthur Conan Doyle szerzői jogai a legkésőbb írt Sherlock Holmes történetekre is, ezzel kerülve el az esetleges jogi problémákat (, meg a fizetést a Conan Doyle örökösök felé).
Azt nem tudjuk az angol BBC-től miért került az amerikai CW-hez a sorozat. Ugyan Brendan Foley korábban is dolgozott már a BBC-vel, ebben az ügyben valamiért nem jött össze az együttműködés.
Sajnos még a változtatások ellenére botrány várható. Nem csak azért, mert újra úgy kapjuk meg a világ legzseniálisabb nyomozóját, aki egyedül képtelen bűnügyeket megoldani és van egy Doyle által sosem megteremtett lánya; hanem inkább az utóbbi időkben gyakran meghökkenést okozó "színész bőrszín" eset miatt is. Detektívünk lányát ugyanis Blu Hunt alakítja, akinek bőrszíne nem fehér - csak maximum erős sminkkel. Hiszen Blu Hunt ereiben indiánvér csörgedezik. Szexualitásáról pedig azt vallja a színésznő, hogy "Super queer" (Szuper furcsa) - és ahol lehet ezt hirdeti is.
Amelia, a lány
Borítékolható tehát, hogy a sorozatban és annak emlegetése kapcsán ismét minden fontosabb lesz, mint Sherlock Holmes valódi értékei. Ezt mérhetetlenül sajnáljuk.
Azt tudni kell, hogy nem csupán ez a sorozat spékelte egy lánnyal vagy Nancy Springer írónő bővítette Enola Holmes nevű hugicával a legendás londoni nyomkövető családját. Bár Conan Doyle igen keveset írt a brit nyomozózseni származásáról és rokonairól, Sherlock Holmes rajongói már a viktoriánus korban kitaláltak hősük mellé családtagokat. Szívesen jegyeztek fel hamis családfát, elképzelték az új rokonok kinézetét, tulajdonságait és akár játszottak is velük meg Holmes-szal különböző történeteket. Azon időkben a holmesianok s sherlockianok azonban minden ilyen játék vagy családfa lejegyzés előtt fontosnak tartották megjegyezni, hogy ezek nem Conan Doyle által teremtett karakterek, és a következő "történések" egy saját, Doyle Kánonjától eltérő fantáziavilágról szólnak... Később ez a figyelmeztető szokás a filmkészítőknél, színdarabok íróinál, könyvek szerzőinél és a rajongóknál is elmaradtak, az emberek közt gyakran tévhiteknek, félreértéséknek meg vitáknak adva teret.
Cikkünk szerzői jogvédelem alatt áll. Minden jog fenntartva.
FORRÁSOK: 1, Variety - variety.com: David Thewlis to Star in ‘Sherlock & Daughter’ Series Ordered at CW 2, Deadline - deadline.com: The CW Picks Up New Drama ‘Sherlock & Daughter’ Starring David Thewlis 3, Wikipedia - David Thewlis szócikk 4, Wikipedia - Brendan Foley szócikk 5. TMDB - themoviedb.org: Blue Hunt adatlap 6, People magazin - people.com: The New Mutants' Blu Hunt: Meet the Queer, Native American Actress Breaking Boundaries in Hollywood (2020-as cikk) 7, Korábbi saját cikkeink, innen a blogról: a, Transznemű komikus lesz Benedict Cumberbatch helyett - b, Sherlock Holmes - a színes bőr és a nemiség meg Platón barlangja
Korábbi hírforrás: Daily Mail - Mail Online - dailymail.co.uk: Not quite so elementary! Trans star Eddie Izzard lands Sherlock role and will don famous sleuth's cape for new drama series (2022)
Szerettünk volna inkább arról hírt adni, hogy Lucy Worsley brit történész, Sherlock Holmes dokumentumfilm sorozata a világ leghíresebb nyomozójáról február 12-én (hétfőn) DVD-n is megjelenik (, az Amazon.com-ról rendelhető). Beszámolni arról, hogy a spanyol Badajozi Fesztiválra (, ami február 9-18-ig tart) kisgyerekek a Sherlock Hound (Sherlock Holmes, a mesterkopó) rajzfilm címdalának éneklésével készültek. Szóval más, szerintünk jobb témákról. Azonban megint találtunk külföldi színdarabot, ahol Watson-t színes bőrű színész alakítja, illetve úgy alakult, hogy nálunk egy egyetem viszi most a híreket.
Aki február 15-én, jövő hét csütörtökön betér az Egyesült Királyságban található Birminghami Egyetemre 17:30 és 19:30 között, két órás fejtágítást kaphat arról, hogy Sherlock Holmes milyen "queer történelem"-mel rendelkezik a Sherlock Holmes adaptációkban. Azaz feldolgozásokban, olyan művekben, melyeket nem Conan Doyle írt.
Posztunk írásakor készített kép a Birminghami Egyetem oldaláról
A queer (ejtsd: kvír) gyűjtőfogalom az olyan szexuális jelölésére, akik nem heteroszexuálisak vagy nem ciszneműek. (Cisznemű - vagy röviden cisz - az a személy, akinek nemi tudata és születéskori biológiai neme megegyezik.)
Külföldi és hazai egyetemek előadásait, könyves rendezvényeit szívesen mutatjuk be a nyomozó kapcsán, de most sajnáljuk, hogy ez a téma felőle.
Többször jeleztük, hogy Sir Arthur Conan Doyle detektíve nem volt homoszexuális, de kedvelünk a detektívért rajongó, ilyen nemi beállítottsággal rendelkező művész embereket (pl: Mark Gatiss vagy Stephen Fry). Elismerjük több tehetséges színes bőrű színész tehetségét ugyancsak, de az mégsem jó, hogy Sherlock Holmes eredeti világát régóta kiforgatják. Toleranciát emlegetve épp megmásítják, kirekesztik, ami értékes és megtiporják az eredeti alkotó, Conan Doyle művészetét is...
Persze sokan vállat rántanak, hogy a tanácsadó detektív csak egy kitalált karakter. Ám egykor élő személy, a nagy író Conan Doyle, egy másik, briliánsan gondolkodó emberről, Joseph Bell professzorról mintázta. Megérdemelnék a tiszteletet. Már csak azért is, mert az általuk bemutatott megfigyelési módszer a gyakorlatban is működik és sok ember életét tette s teszi szebbé.
A MESÉN TÚL ...
(Wolf Kati dala)
Ne feledjük azonban, hogy a fiatalság, azaz a kisgyerekek meséken át kezdik felfedezni és tanulni a világot. Történetekből sajátítják el mi a jó és a rossz, hogy a szegény legény sorsa is jobbra fordulhat. Jó tanácsokat kapnak: "Járt utat járatlanért el ne hagyj"! Illedelmet és azt tanulják, hogy az életben mindenkinek vannak problémái, de megéri kitartani, megoldást keresni és tenni a célért. Ilyen üzeneteknek mindig fontosabbnak kéne lenni, mint pár napot vagy esetleg egy hónapot átfedő bulvárhírnek, arról, hogy férfin van rúzs, vagy fekete színész játszik fehér embert.
Felnőttként sem kell elzárkóznunk a fantázia világától. Sherlock Holmes nyomozásában is hagyatkozik a képzeletre. Elképzeli miként történhetett a bűncselekmény, van, hogy ez vezeti nyomra. (Példa: Az Ezüstcsillag). Sherlock Holmes azonban ügyel rá, hogy teóriája összhangban legyen a tényekkel. Amint szembesül valami nyommal, mely más irányba mutat, akkor nem ragaszkodik görcsösen ahhoz, amit korábban feltételezett, hanem az új lehetőség mentén halad tovább. A teóriáját igazítja a tényekhez, nem pedig a tényeket a teóriájához. Holmes ezért eszes, nem pedig egy rögeszmés őrült. A tények ugyanis (, akkor is, ha esetleg nem is kellemesek), biztos támpontokat adnak az életben.
Ha valaki agya folyton hadilábon áll a tényekkel, annak elméje megzakkant. Hiszen az agy szereti befogadni a készen kapott, hamis dolgokat is, és a mai világban már ilyen talmi dolgok tömkelegében élünk (pl: Photoshop képek, DeepFake videók, ChatGPT). Felborult a képzelet meg a valóság közti normális egyensúly, ráadásul egyre rosszabb érzéseket szül ez bennünk és körülöttünk. Vitákat gerjeszt, agresszív megalázásokhoz, kegyetlen leszámolásokhoz vezet az emberek közt. Ugyanakkor stresszhez, magányhoz meg agyi elbutuláshoz is.
Az emberi faj mindig is kegyetlen volt, valahol kellett is ez, hogy ezen a bolygón életben maradjunk. Mostanra azonban nem vadállatok támadásait vagy természeti katasztrófákat élünk túl elsősorban, hanem inkább vad fantáziák, abnormális ideológiák tömkelegét, a mesterséges online térben. Ma még inkább embernek ember a farkasa, akár virtuálisan, akár személyesen. Napjaink már nemcsak az élet természetes folyása miatt nehezek, hanem a frusztrációkat okozó bizonytalanságok miatt is, amikkel hamis hírek miatt szembesülünk.
Pedig ezek ártalmaira régóta figyelmezteti az embereket Platón ókori görög filozófus barlanghasonlata:
PLATÓN BARLANG ...
(Ha nem érdekel a kezdőzene: 3:20-tól nézd a videót)
Hihetetlen fontos tehát, hogy a mesék írott és íratlan szabályait és az élet reális eseményeit fontosnak vegyük. Brutális, zaklatott világunkban nagy szükség lenne az igazi Sherlock Holmes-ra, aki valójában arra hívja fel a figyelmet, hogy tanulni, dolgozni, szorgosan haladni a célért, közben nem feladni és emberségesnek lenni az élet értelmei közé tartozik. Holmes-ra, aki reményt adhat a legnagyobb kétségbeesésben is.
Hát, nem ilyen üzenetet kéne hordoznunk magunkban és közvetíteni felnőtt vagy gyermek szeretteink felé is - akár egy egyetemi előadáson?
Gondoljuk meg hol van, hol lehet közös beszélgetési nevező, közös öröm és a tudás biztonsága, akkor mikor már egy-egy mesehőst vagy irodalmi alakot sem ismerhetünk igazán, mert annyiképpen mutatták be, mindenki más-más lát belőle és már az eredeti lényegéből nem marad semmi?
... Sajnos hazánkban csak a rendszerváltás után jelentek meg Sherlock Holmes összes történetei. Ezek gyakran, így most is hiánycikknek bizonyulnak, nem könnyen hozzáférhetők. Nálunk - más országokhoz képest - szűkösebbek az esélyek a valódi detektív megismerésére. Mégis reméljük, hogy ez idővel javulhat. Hiszünk benne, hogy érdemes küzdeni egy jó célú álomért. Ahogy a sherlockian mondás tartja: "Hiszünk Sherlock Holmes-ban."
FORRÁSOK: 1, A Birminghami Egyetem honlapja - birmingham.ac.uk: Queer Arts Society – Sherlock Holmes queer történelme birmingham.ac.uk/events/lgbt-history-month/2024/queer-arts-society-queer-history-of-sherlock-holmes.aspx 2, Google: queer és cisz, cisznemű fogalma 3, Platón barlanghasonlat (YouTube videó) 4, Wolf Kati: A mesén túl (YouTube videó) 5, Hooligans: Küzdj az álmodért (YouTube videó)
Sherlock Holmes neve világszerte ismert. Mindenki meg tud róla említeni valamit. Azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy a legendás brit detektív nagy hatással bír a tudományokra, a művészetekre, de még a történelemre is. Hozzá hasonlóan mindenki ismeri a méheket, ám igazi jelentőségükről már kevesebben tudnak. Minket mindig lenyűgöz, hogy Sir Arthur Conan Doyle a méheket választotta hőse kedvenc állatainak, hiszen irodalmi alakja, meg a méhek egyaránt számtalan sokoldalú, hasznos és hasonló tulajdonsággal rendelkeznek. Így káprázatosan zseniális a párosítás.
Richard Hammond brit műsorvezető (, továbbá író, újságíró és mechanikus) a méhekről szóló tudományos műsorában azt említette: "A méhek közül egy önmagában semmi, de többen együtt maguk a megtestesült kollektív intelligencia."
Mind nyomozónk, mind a csíkos kis virágbarátok a bűnüldözésben is szerepet játszhatnak. Holmes egykor berobbantotta a kriminológiát és úgy tűnik a jövőben is nyújthat még ehhez segítséget (, lásd: Sherlock több, mint 40 évvel leelőzte az FBI-t és újra segítcikkünket). Míg tudósok felfedezték, ha drogot adnak nektár mellé, akkor laboratóriumi körülmények közt a méhek pár órán belül elsajátítják a drogkeresést. Ez azért is nagy szó, mert a drogkereső kutyák kiképzése másfél évet igényel.
De most kutassunk kicsit mi a méhek után. Az alábbi, majdnem 25 perces, csodás magyar dokumentumfilm a méhekről szuper lehetőség erre:
A méhek nyomában - magyar természetfilm (2017)
(A videót az ismeretterjesztésen túl relaxációs céllal is érdemes megnézni, hiszen kellemes hangokat és meseszép tájképeket meg virágokat mutat be.)
Azt se feledjük, hogy maga a méz jó hatással van az emberi testre, belső szerveink közt az agyunkra is. Mondhatjuk tehát, hogy mézédes intelligenciáról beszélünk.
Sőt! Weiner Sennyey Tibor méhész (, emellett költő, író, művésztanár, szerkesztő, kertész) szerint a méhészek szintén bírnak Sherlock Holmes képességeivel. Erről a napokban a Qubit magazinban jelent meg egy színvonalas, tartalmas cikk, melyet a következő képre kattintva olvashattok:
Ha pedig kedves olvasó a tudásvágyad úgy szeret kutakodni, mint méhek a virágok közt, akkor ajánljuk Neked a legendás ismeretterjesztő műsor a DELTA más stílusú, új évfolyamát, ahol Fejős Ádám műsorvezetővel számtalan témában lehet kalandozni. A méhek már az első adásban kicsit szóba kerülnek, de akár a Sherlock Holmes-hoz igen hasonló, ikonikus angol karakterről James Bond-ról is érdekességeket tudhattok meg a DELTA majdnem félórás - alább elérhető - adásaiból:
FORRÁSOK: 1, Richard Hammond's Invisible Worlds - méhes epizód: Secrets of the hive (A kaptár titkai) című rész 2, Méhek nyomában - magyar dokumentumfilm (2017) Rendezők: Jurkovics Milán és Poroszka Magyar Zsolt YouTube videós elérés 3, Qubit - qubit.hu: Weiner Sennyey Tibor szerint a jó méhész olyan, mint Sherlock Holmes: megfigyel, tanul, gondolkodik, nyomoz, rájön és megold Vajna Tamás írása 4, Delta új évfolyam - ismeretterjesztő magazin: Közszolgálati televízió, médiaklikk honlap és YouTube