sherlock.blog.hu - a Magyar Sherlock Holmes Rajongói Klub hivatalos oldala

2022. szeptember 24. 09:09 - SzerzoiJogvedettTartalom

REJTÉLYES KÖNYVEK KAVALKÁDJA - Második rész

sherlock-rejtely-konyvek.jpg

"A lelki megismerésnél nincs fontosabb. Sokáig önmagamnak is rejtély voltam,
a sok olvasás után már nem."
- Magay Dániel, magyar olimpiai bajnok vívó és vegyészmérnök 

Szép napot! Ebben a cikksorozatunkban a rejtélyek, az olvasás vagy épp a kémia meg a könyvritkaságok kedvelői lelhetnek csemegékre. Ugyanis a Kossuth Kiadó logikai feladványokat tartalmazó köteteire és VIP tagunk Professzor Dr. Lente Gábor által bemutatott kémiai könyvritkaságokra hívjuk fel a figyelmet. Utóbbiakról már az előző posztunkban meséltünk (REJTÉLYES KÖNYVEK KAVALKÁDJA - Első rész), most jöjjenek a remek, elmét edző feladványok.

Mint tudjátok jó együttműködésünk van a Kossuth Kiadóval, már több, mint egy éve. Nagyjából az első évfordulón az a nagy megtiszteltetés ért minket, hogy együttműködésünk tovább bővítette a kiadó. Náluk fantasztikus Sherlock Holmes vagy egyéb krimi könyvek szerezhetők be és segítségük mindig nagyban segíti munkánk minőségi fejlődését, így színvonalasabb információkat tudunk kínálni Nektek.

A világhírű detektív mellett a kiadóval közös szenvedélyünk az olvasás és a rejtélyek. Az olvasás fontossága kétségtelen, hisz fejleszti az önismeretet, az emberismeretet, fokozza a szellemi fejlődést. Most két olyan kötetet ajánlunk figyelmetekbe, melyek rejtélyeket is tartalmaznak. Fiatalabb korosztálynak készültek, de szerintünk az érettebbeknek is remek agytornát kínálnak. Ráadásul most online olcsóbban beszerezhetők az eredeti árhoz képest.

Dan Moore Sherlock Holmes - Rejtélyek Könyve 

sherlock-holmes-rejtelyek-konyve.jpg

Dan Moore hivatásos rejtvény szakértő és feladvány szerkesztő könyve 2018-ban jelent meg, de mindig aktuális. Feladványai nem évülnek el. Baranyi Katalint az ekultura.hu szerkesztőjét is magával ragadta a kiadvány, így írt róla:

" találhatunk a könyvben logikai fejtörőket, matematikai feladványokat, s olyan problémamegoldó feladatokat is, amelyekben bűvös rácsokkal, szónégyzetekkel, alig különböző képekkel vagy furcsa számokkal kell bíbelődni. Különösen viktoriánus a hangulata azoknak a játékoknak, amelyekben ódon fényképeket, a korszakban nagyon divatos árnyképeket vagy finom rajzú rézkarcnyomatokat kell elrendezgetni és megfigyelni. Engem néhány fejtörő annyira megfogott, hogy már mindenkinek feladtam, akinek csak tudtam, sőt, magam is bősz rejtvénygyártásba kezdtem a kötetből tanult minták alapján… 

S nemcsak a kipróbált feladatok hatottak rám ennyire inspirálóan, hanem a könyv utánozhatatlan hangulata: ahogyan például egy ódon nyúlpite-recepten tesztelhetjük a memóriánkat vagy épp a Holmes-novellák legemlékezetesebb szereplői köszönnek vissza a kártya- és keresztrejtvényekben. Közben pedig szó esik médiumokról és a spiritizmusról, széfről és számkombinációkról, körtés zseléről és mentacukorról, velocipédről és bokszoló nyulakról, Bell telefonjáról és régi bélyegekről, a Reichenbach-vízesésről és a nagy brit világkiállításról is..." (Idézet: ekultura.hu - A teljes cikk itt)

A rejtvénykönyvben a két legördögibb feladvány megoldását lepecsételt oldal tartalmazza.

Ha mindez nem lenne elég van még pár további ok, amiért érdemes lehet megvenni, vagy annak akinek megvan újra tanulmányozni:

1, Dan Moore idén új Sherlock Holmes rejtvénykönyvvel jelentkezett:

"Sherlock Holmes logikai feladvány az óra ellen: Állítsd meg az időt! Ki győzi le a nagy detektívet?"

Ennek külföldi borítói:

dan-moore-sherlock-konyv-2022.jpg

Amennyiben magyarul is megjelenik, akkor talán segítséget jelenthet az előzmény könyvben lelhető gondolkodásmód hozzá.

2, A feladványok másokkal együtt is játszhatók, megbeszélhetők. Remek programot jelenthetnek bármely baráti társaság vagy tanulócsoport számára.

(3, Az időnként megrendezett nyereményjátékainkban Dan Moore fejtörőihez hasonló feladványok megjelenhetnek. Így kedves, játékos kedvű olvasóinknak támpontot jelenthet a kiadvány.)

Dr. Gareth Moore: Nyomozz, mint Sherlock Holmes

nyomozzmintsherlockholmes.jpg

Akiknek nehéz Dan Moore előbb említett könyve, azoknak itt van Dr. Gareth Moore "Nyomozz, mint Sherlock Holmes" kiadványa. Könnyebb, de szintén élvezetes fejtörőkkel és kedves grafikákkal.

Nagyon jó lenne, ha a gyermekek úgy kerülnének ki általános iskolából vagy a szülői otthonból a nagybetűs ÉLETbe, hogy ismerik ezt a kötetet és feladványait.

A MAGYAR SHERLOCK HOLMES CLUB AJÁNLÁSÁVAL:

" A mentális egészséghez, a jó problémamegoldó képességhez nagyon fontos a jól működő agy és a logikus gondolkodás. Nagyszerű, hogy Dr. Gareth Moore Nyomozz, mint Sherlock Holmes és Dan Moore Sherlock Holmes - Rejtélyek könyve a szellemi képességek fejlesztését szolgálja játékos, élvezetes formában. Mindenki talál bennük olyan feladványokat melyek igazán megmozgatják az agytekervényeket. A Magyar Sherlock Holmes Club megtiszteltetésnek érzi, hogy a Kossuth Kiadó jóvoltából ilyen remek kiadványokhoz juthatott, és főleg a mai világban mikor egyre nagyobb szükség van/lenne a szellemi munícióra, akkor a tudást értékelő, kereső és művelő kedves olvasóinak ilyen színvonalas köteteket ajánlhatunk. " - SherlockExtra, a Magyar Sherlock Holmes Club elnöke

Mindkét könyv strapabíró keménykötésben jelent meg, de szerintünk a tudást szerető olvasók puhafedéllel is becsben tartva őriznék és vigyáznának rájuk.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK ÉS MEGRENDELÉS LEHETŐSÉG:

A KOSSUTH KIADÓ SHERLOCK HOLMES KÖNYVEI

 

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

Megjegyzés: Ebben a cikkben Baranyi Katalin az ekultura.hu szerkesztőjének véleményét is felhasználtuk, hogy tőlünk független véleménynek is teret adjunk. Az idézéshez engedélyt kértünk és kaptunk az ekultura.hu főszerkeszőjétől Galgóczi Tamástól. Köszönjük szépen.

A cikksorozat első része itt:

kemiai-konyvritkasagok.jpg

NYEREMÉNYJÁTÉK most hétfőtől. Tudnivalók: NYEREMÉNYJÁTÉK INFO 2.

komment
2022. szeptember 24. 07:27 - SzerzoiJogvedettTartalom

REJTÉLYES KÖNYVEK KAVALKÁDJA - Első rész

kemiai-konyvritkasagok.jpg

Szép napot! Új cikksorozatunkban a rejtélyek, az olvasás vagy épp a kémia meg a könyvritkaságok kedvelői lelhetnek csemegékre. Ugyanis a Kossuth Kiadó logikai feladványokat tartalmazó köteteire és VIP tagunk Professzor Dr. Lente Gábor által bemutatott kémiai könyvritkaságokra hívjuk fel a figyelmet.

Kezdjük az utóbbival, hisz ezeknek is van kapcsolódása hozzánk. Korábban kedves olvasónk K.B. adománya révén beszereztünk egy 115 éves Conan Doyle könyvet a nagy detektívről, amely már ritkaság és amit leendő kiállításunkon tervezünk bemutatni. Sherlock Holmes szerette az olvasást, irodalomban művelt volt. Watson doktor azon kezdeti megállapítására, hogy a szépirodalomban járatlan később rácáfol Arthur Conan Doyle eredeti műveiben. Holmes detektív munkájának része és hobbija is egyben a kémia volt. Sherlock könyvtárában kémiai kiadványoknak is lennie kellett, illetve saját kémiai kísérleteit maga is írásba foglalta.

Nos, örömmel jelentjük, hogy létrejött a Metaverzum MédiaműhelyA Metaverzum Médiaműhely a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karán alakult meg, célja természettudományos ismeretterjesztő videóanyagok és podcastok készítése elég széles közönsége számára. Nagyjából január végére várható, hogy teljes lendülettel beindul a működése, ám videói már most követhetők. A YouTube-on található PTE TTK Kémiai Intézet nevű csatornájuk kémiai könyvritkaságokat és látványos kísérleteket (pl: a fáraó kígyója) mutat be. A felvételek -, amiket érdemes nyomon követni -, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogatásával jönnek létre.

Most a "Kémiai könyvritkaságok" sorozat első részét mutatjuk be. Ebben a Robert Downey Jr. "Sherlock Holmes Árnyjáték" filmjében feltűnő világhírű Eiffel-toronyról is megtudhatunk érdekességet, meg valaki kivégzése is szóba kerül. A kémia érdekes és menő, ha Sherlock Holmes műveli vagy amikor a Pécsi Tudományegyetemről Lente Gábor Tanár Úr mesél róla:

A sorozatnak már további részei is megjelentek. Az izgalmas, rövid videókat a fent belinkelt YouTube csatornán lehet követni. Kellemes tanulást!

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

Előző posztunk: Nyereményjáték info 2. - a játék 26-án, most hétfőn indul

Ajánlott cikk:

dr-lente-gabor-sherlock-holmes-kemia.png

parizs-eiffel-torony-faliora.jpg

komment
2022. szeptember 22. 07:11 - SzerzoiJogvedettTartalom

NYEREMÉNYJÁTÉK INFO 2.

a-megfigyeles-mester-info.jpg

A Magyar Sherlock Holmes Club idén már második alkalommal rendez nyereményjátékot. Ennek révén Péter újra interjút készített a klubelnökkel  SherlockExtrával, aki szerint akkor is érdemes lesz követni a játszmát, ha valaki nem akar a játékban részt venni, ám érdeklik az érdekességek a sherlockian művészetből. 

- Szia! Kezdjük a lényeggel: Mik lesznek a nyeremények? 

SherlockExtra: - Szia Péter és üdvözlöm a blogunk követőit! A kérdésre válaszolva: Egyedi vagy forgalomban nem kapható és igen limitált számú BBC Sherlock termékek. Azért BBC Sherlock, mert kedves olvasóink a Benedict Cumberbatch főszereplésével készült sorozatot választották szavazással. 

Több nyereménytárgy lesz, egy kis ajándékcsomag. Viszont sajnos nem tudunk 10 - vagy 100 000 forintos nyereményeket kínálni, ilyet a blogon soha nem ígértünk és ezt ne is várja senki. Mi nem cég, alapítvány, vagy egyesület vagyunk, hanem egy hobbi klub szerény körülményekkel... Ráadásul hazánkba külföldhöz képest a Sherlock Holmes termékek elenyészően kis hányada jut be, a megjelenő cuccokat pedig megvették már a The Great Game-ben résztvevők, azaz azon rajongók, akik Sherlock Holmes tárgyakat gyűjtenek; szóval megvannak nekik... Így egyedien gyártatott illetve saját készítésű nyeremények jelennek meg a nyereményjátékainkban, mert nem lenne jó, ha olyan DVD film, esetleg más lenne a nyeremény, ami már meg van nekik. Tehát a nyereménytárgyakat nemcsak anyagi helyzetünk határozza meg, hanem főleg a figyelmesség, mert a cél, hogy a nyertes olyan tárgyakhoz jusson, amivel még nem rendelkezik és örülhet neki… Érdekes és nem tucat termékeket kapjon.

Figyelni kell arra is, hogy a nyereményjátékoknál ne mindig ugyanazokat a tárgyakat lehessen megnyerni, hogy a korábbi nyertesnek is megérhesse újra játszani. Tehát egy új ajándékcsomag vagy némileg hasonló vagy eltérő, de sosem ugyanaz. Ez nemcsak a korábbi nyertes miatt van így, hanem, hogy valaki, akinek tetszenek a nyeremények ne gondolhassa azt, hogy nyugodtan kihagyhat játékokat, majd új fordulóban megnyeri a neki tetsző dolgokat, mert ez nincs így. A játszmák nevei, feladványai és nyereményei is különbözőek.

Azt sem ígérhetem, hogy minden évben lesz egy vagy több nyereményjáték, mint idén, mivel nem könnyű a helyzetünk, de most még belefér… Amit még megjegyeznék, hogy a nyertes jelképesen megkapja a „Megfigyelés Mestere” címet is. 

A jutalmak a játék indulásakor lesznek feltüntetve. Válaszolni a feladványok alatti űrlapon lehet majd. A helyes megfejtés, azaz a játszma lezárulta után pedig egy posztban Benedict Cumberbatch Sherlock-ja bejelenti a nyertest és felfedi a megfejtéseket. 

- Milyen lesz a Megfejtés Mestere Nyereményjáték? 

SherlockExtra: Talán a legérdekesebb vonatkozása az lesz, hogy a játék egy legendásan híres Sherlock Holmes kép logikai hibáit is felfedi, amit hazai Sherlock Holmes rajongók nem ismernek. Ha most valaki azt reméli egy régebbi posztunkban bemutatott alkotásról van szó, akkor a memóriája remek, valóban foglalkoztunk már egy világhírű Sherlock Holmes képpel, de ez most ez másik művészi ábrázolás lesz. A sherlockian világ hatalmas és a véletlen félreértések vagy tudatos médiatorzítások miatt számos tévhit megjelenik illetve sok minden módosul Conan Doyle Kánonjához képest - sajnos általában negatív irányban. Ez alól az illusztrációk sem kivételek. Ugyanakkor a majd bemutatott grafika hibái nem tekinthetők ártalmasnak. A bemutatott kép csodálatos, minden sherlockian szív számára kedves, hibái ellenére is fantasztikus remekmű és nélküle szegényebb lenne világunk.

Játszmáinkban mindig igyekszünk a klubunkkal vagy tervezett kiállításunkkal esetleg a blogunkkal meg a kultúrával kapcsolatos különlegességet is elrejteni, ettől is egyedi, meg hozzánk kapcsolódó és kreatív a játék. (Talán most némi humort is sikerült a válaszokba csempészni.) Így hozzánk kötődik a játszma és azoknak is izgalmas lehet, akik valamiért nem akarnak játszani (, például nem gyűjtenek minden sherlockian tárgyat), ám a sherlockian művészet érdekli őket.

Viszont játékosainknak valóban érdemes lesz újra kutakodni itt a blogon, mert Sherlock már korábban két feladványhoz is segítséget nyújtott.

sherlock-kacsint.gif

A JÁTÉK SZEPTEMBER 26-ÁN, HÉTFŐN INDUL.

Várunk Mindenkit szeretettel!

Kapcsolódó posztok:

A híres kép, amely szinte az egész világot megtéveszti a világhírű íróról és legendás karakteréről

"A Következtetés Nagymestere" játék - megvan a Nyertes

SherlockExtra interjú - készítette: Péter

komment
2022. szeptember 20. 15:11 - SzerzoiJogvedettTartalom

Rácz Pál aranykoszorús hegedűkészítő mester

racz-pal-hegedkeszito-mester.jpg

Sziasztok kedves Sherlock Holmes Rajongók! Mint meséltük idővel szeretnénk egy Magyar Sherlock Holmes Kiállítást. Ennek kapcsán beszereztünk egy olcsó kínai hegedűt. Figyelünk a színvonalra, de a Jonny Lee Miller Elementary részlegbe, azaz a Sherlock és Watson szekcióba hangulatelemnek tökéletes lesz. Más részlegekbe talán majd sikerül jobb hegedűt kerítenünk, ám ez a darab mégis már most nagyon kedves a szívünknek és mindig az is marad. Ugyanis igen különlegessé vált.

hegedu-hurlab.jpg

Történt ugyanis, hogy a mai napon ehhez a hegedűhöz húrlábat választott, tett be és adott nekünk ajándékba a jószívű Rácz Pál, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett, aranykoszorús hegedűkészítő mester. Ezért nekünk ez a hegedű máris felbecsülhetetlen értékkel bír és a húrlábat nem mozdítjuk. (Laikusoknak mondjuk, hogy a hegedűnkön látható világosabb rész a húrláb.)

Kedves hegedülő Sherlock Holmes Rajongók! Ha még nem ismeritek Rácz Pál Paganini Music műhelyét a Zeneakadémia mellett és ráfér egy javítás a hangszeretekre vagy új hegedűt vennétek szívből ajánljuk Nektek a belvárosi üzletet. A páratlan hely a zene szerelmeseinek igazi, minőségi kulturszalon. Honlapja: paganinimusic.hu

És mivel a hangszerek királynője Sherlock Holmes kedvenc hangszere, ezért a jövőben is igyekszünk majd visszatérni a hegedű örökzöld témájához. Addig is egy csodálatos hegedűmű: 

Mága Zoltán és fia: Johannes Brahms - Hungarian Dance No. 5 - V. Magyar Tánc

 Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

Megjegyzés: A fejlécben használt kép az M2 Petőfi TV Rácz Pállal készült műsorát idézi. Az adás YouTube-on is elérhető "Rácz Pál a hangszerkészítő mester" címen és a fotó a videó borítóképe.

Ajánlott korábbi zenés posztjaink:

Hans Zimmer Discombobulate és BBC Sherlock zene - Hans Zimmer-rel, Robert Downey Jr.-ral és a Dán Nemzeti Szimfonikus Zenekarral

Nyilvánvalóan húzzuk tovább - Marc-André Gautier, díjnyertes kanadai előadóművész hegedűjátékaival

Sherlock és mi a hangok bűvöletében - MayTree acapella együttes

Hans Zimmer dal metál verzió

komment
2022. szeptember 18. 23:09 - SzerzoiJogvedettTartalom

„Mrs. Hudson! Hogy merészeli elvinni a kukoricavirágomat?!”

NYEREMÉNYJÁTÉK - SZEPTEMBER 26-tól, hétfőtől

„Mrs. Hudson! Hogy merészeli elvinni a kukoricavirágomat?!”

Zleszik Pál András cikke

kukoricavirag-sherlock.gif

„Mrs. Hudson! Hogy merészeli elvinni a kukoricavirágomat?!”

A Granada-féle Sherlock Holmes sorozat utolsó részéből ismerős lehet a rajongók számára ez a mondat és a hozzákapcsolódó jelenet is. Mr. Sherlock Holmes nem ragaszkodott túlzottan a világi dolgokhoz, melyek nem a bűntények kiváltó okai voltak, de a növényeket és méheket szerette. (Meg hát valljuk be ez a két dolog nem igazán tud bűnre csábítani). (A Doyle kánonban igaz nem szerepel az Aspidistra elatoiron-ként ismert kukoricavirág, de ennyi írói szabadságot a sorozat készítői megengedhettek magunknak.) A sorozatban nem egyszer felbukkanó növény a kukoricavirág vagy ahogy az angolok nevezik cast iron plant (ami annyit tesz „öntöttvas növény” - ezzel utalva a szívósságára). Amúgy a Távol-Keleten őshonos (Japán, Kína, Tajvan). A viktoriánus korban vált népszerű szobanövénnyé. Mivel kevés gondoskodást igényel és nincs szüksége sok napfényre és sok tápanyagra (árnyékos helyen érzi jól magát, ahol nem éri közvetlenül a napfény, mert ebben az esetben, ha egy óránál tovább éri, akkor károsítja a leveleit). Ezért azok számára, akik nem igazán érnek rá a gondozására, nevelgetésére tökéletes választás! Mivel a XIX. századi ködös, esős Londonban vagy Anglia más hasonló adottságaival bíró városaiban egy átlag polgár nem igen tarthatott volna napfényigényes (pl.: Aloe vera, kaktuszok, különböző pálmafajták) szobanövényt, elterjedése is valószínűleg ennek köszönhető. (A brit fővárosban a napsütéses órák száma egy évben 1633 körül mozog.), amellett, hogy igen szívós és nagyon jól tűri a különböző negatív behatásokat. Mivel Holmes is sokat dolgozott (, akár Baker street-i lakásában, Londonban vagy vidéken) nem igen tudott foglalkozni kedvencével, amit valószínűleg Mrs. Hudson gondozott, ápolgatott.

kukoricavirag-japan-szigeten.jpg

Aspidistra elatior természetes élőhelyén Japán egyik szigetén.

Különböző szobanövények napfényigénye (felül a több fényt igénylőekláthatóak, legalul az árnyékos, direkt fényt nem kedvelők):

viragok-fenyigenye.jpg

Ugyanakkor jegyezzük meg, hogy a kukoricavirág telitalálat volt a Granada sorozat készítőitől. Már ismert és közkedvelt növény volt a viktoriánus kori Angliában. Mivel jól bírja a sötét helyet, a ritka locsolást meg az erősen füstös környezetet is, ezért igazán illik a gyakran pöfékelő Sherlock Holmes otthonába. Szívos és kitartó tulajdonságai pedig egyeznek a detektívével. - Az pedig külön bájos amikor Mrs. Hudson a Granadás feldolgozásban azért viszi el a kukoricavirágot, hogy később karácsonyfát csempésszen a helyére. (Bár Sherlock Holmes a fa helyett inkább saját kémia felszerelését díszíti fel.)

kukoricavirag-sherlock-holmes.jpg

Mára sajnos nehezen elérhető ez a botanikai különlegesség. A virágboltokban már nem számít alapterméknek, de a leveleit (ezeket külön rendelik) még mindig használják csokrok készítésénél. Nagyobb kertészetekben és ezekkel foglalkozó webáruházakban lehet találni de sajnos sok helyen elég drága (2000 – 20 000 Ft között mozog a mérettől és fajtától függően). Ha találunk olcsóbban, akkor a szállítási költség teszi borsossá. Szóval tényleg „arany” árban mérik. Esetleg érdemes lehet felkeresni arborétumokat, füvészkerteket hátha rendelkeznek néhány példánnyal, amikből lehetőség nyílna tőszaporítás útján megszerezni a magunk kukoricavirágát, vagy megvásárolni, ha van eladó belőle. (Jelen cikk szerzője fél évig kutatott mire sikerült korrekt áron egy csodaszép kukoricavirágot beszereznie).

Ha a megfelelő szeretettel ápoljuk és ügyelünk rá, nagyon meghálálja és mutatós élő dísze lesz otthonunknak.

Akit érdekel még az Aspidistra elatior, akkor ő a gondozásával és szaporításával kapcsolatban a botanikaland.hu, citygreen.hu, kertinfo.com, edenkert.hu vagy kertpont.hu oldalakon tájékozódhat. 

A CIKKET ÍRTA: ZLESZIK PÁL ANDRÁS

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club 

Felhasznált források:
botanikaland.hu/aspidistra-elatior/kozonseges-kukoricalevel
citygreen.hu/kukoricalevel-aspidistra-elatior-gondozasa
commons.wikimedia.org/wiki/File:Aspidistra_elatior_-_01_edit.jpg
kertinfo.com/kukoricalevel-aspidistra
officenoveny.hu/termek/aspidistra-elatior-kukoricalevel-cast-iron-plant
edenkert.hu/szobanoveny/viragdiszek/kukoricalevel-aspidistra-elatior/2364
facebook.com/profile.php?id=100063582774137&ref=page_internal&mt_nav=0
fitoland.hu/kategoriak/leveldisznovenyek_3/kukoricalevel_19177
fitoland.hu/kategoriak/leveldisznovenyek_3/kukoricalevel_19177
ikea.com/hu/hu/p/aspidistra-elatior-noeveny-kukoricalevel-80515811
kalliergeia.com/en/cast-iron-plant-aspidistra-elatior-description
kertpont.hu/kukoricalevel-gondozasa-szaporitasa

komment
2022. szeptember 16. 02:03 - SzerzoiJogvedettTartalom

Könnyű dolga volt-e Sherlock Holmesnak? - Egyetemi előadás

szegedi-tudomanyegyetem-eloadas.jpg

Kedves Olvasóink! Mint jeleztük kulturális portálunk tovább erősíti Sherlock Holmes tudományos vonatkozásaival foglalkozó részlegét. Ennek kapcsán ingyenes online előadásra hívunk meg Titeket. Az előadás a Szabadegyetem, Szeged előadás-sorozat keretein belül hangzott el 2013-ban és még ma is aktuális. Előadó: Prof. Dr. Galambos Gábor, matematikát oktató egyetemi tanár.

Az 55 perces előadásban igazából csak a végén kerül szóba (42:25-től) a nagy detektív, ám akkor logikusan meg  érdekesen lesz elemezve matematikailag az ő gondolkodásmódja. Tudjuk, hogy sokan nem szeretik a matematikát, de akik tudásra szomjaznak azok Sherlock logikájának elemzéséig is érdekességeket tudhatnak meg. Nekik ajánljuk ezt az előadást szeretettel.

(Apró kiegészítés: Az előadásban egy apró malőr, hogy Sherlock Holmes megjelenése a XX. század közepére van téve 07:30-tól, ám Conan Doyle nagy nyomozója a XIX. század végén jelent meg, 1887-ben. Viszont Holmes és híres írója valóban a XX. században is ténykedett, erre gondolva adódhatott a kis elcsúszás. Semmi gond. Köszönjük szépen Galambos Gábor Professzor Úrnak az előadást!)

A felvétel a Szegedi Tudományegyetem tulajdona és a SZTE Klebelsberg Könyvtár Videotorium szekciójából szabadon megosztható.

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

... még egy kis matek ...

SZAVAZÁS LEZÁRVA:

A szavazáshoz az easypoll.net rendszerét használtuk.
Köszönjük szépen minden voksoló megtisztelő szavazatát.

Szavazataitok alapján a Nyertes: Benedict Cumberbatch (44%-kal)

szavazas-lezarva.jpg

emlekezz.gif

-  Kösz. Figyelj! Újra segítek a nyereményjátékhoz: Az előadásból megtudni, hogy kétértékű logikában mikor kapok igaz választ.

a-megfigyeles-mestere-mini.jpg

A játék szeptember 26-án (hétfőn) indul.

A nyereménytárgyak is akkor lesznek bemutatva. SH

(Sherlock korábbi segítsége: Illúziók a koponyákkal)

komment
2022. szeptember 14. 05:24 - SzerzoiJogvedettTartalom

Múzeumba kerültünk - klubhírek

sherlock-holmes-club-muzeumban.jpg

Kedves Sherlock Holmes Rajongók! Újra nagy megtiszteltetés ért minket. Szórólapjaink ismét kikerültek egy csodálatos kulturális intézménybe, méghozzá a Tessedik Sámuel Múzeumba Szarvason. Mielőtt bemutatánk Nektek a helyet szeretnénk felhívni a figyelmeteket rá, hogy ma délután kerül vetítésre a Sherlock Holmes magánélete című film az 5. Budapesti Klasszikus Film Maraton keretében. (Kapcsolódó poszt: Sherlock Holmes magánélete a Francia Intézetben - Belépés IF Pass kártyával díjmentes, amúgy jelképes 500 Forint.)

Most pedig meséljünk a rendkívüli múzeumról, ahova szórólapjaink Zleszik Pál András tárlattervezőnk illetve az intézet alkalmazottainak jóvoltából került ki. 

A Tessedik Sámuel Múzeum: Az 1973 óta működő gyűjteménytár azzal a nemes céllal alakult meg, hogy a helyi történelmi és kulturális örökséget minél szélesebb körben mutassa be, illetve a város és annak környékének régészeti, történeti és néprajzi értékeit őrizze, valamint ezen értékeket kollektíven tárja fel. Napjainkban is modern környezettel, hangulatos interaktív teremmel várja az érdeklődőket.

tessedik-samuel.gif

A Tessedik Sámuel Múzeum a Holt-Körös partjától nem messze helyezkedik el Szarvason a Vajda Péter utca 1 szám alatt. Megközelítése rendkívül egyszerű, buszmegálló körülbelül 100 méterre található. Az autóval érkező látogatók számára a közelben van lehetőség parkolni. (A parkolás közterületen ingyenes.) Kerékpárral érkezőket biciklitároló fogad. Az épület akadálymentesített, légkondicionált. Tárlatvezetés igénybe vehető a helyszínen. Ajándékbolt és múzeumpedagógiai foglalkozások fellelhetők.

Weboldal: szarvasimuzeum.hu

szorolap-tsm.gif

Köszönjük szépen a Tessedik Sámuel Múzeum valamint Zleszik Pál András megtisztelő együttműködését.

Ha bármelyik kulturális intézmény illetve cég kihelyezi szórólapjainkat és képet küld nekünk róla, szívesen jelezzük azt itt a blogunkon.

SZÓRÓLAPOK LETÖLTÉSE:

2 darab egy A4-es lapra:

sherlockian-sherlock.com/free-downloads/szorolap-2.jpg

1 darab, téphetőcetlis verzió, szintén A4-es oldalra:

sherlockian-sherlock.com/free-downloads/szorolap.jpg

Hosszabb távon mi is szeretnénk kiállítást, persze kedvenc detektívünkről. Ehhez legutóbb a Jeremy Brett sorozathoz kapcsolódó tárgyat szereztünk be, illetve SherlockExtra elkészítette a BBC Sherlock sorozat fekete lótusz origami virágát. (Ha szeretnéd Te is elkészítheted: Segítő posztunk a Fekete lótusz - 2 origami ajándék)

sherlock-fekete-lotusz-virag.jpg

Minket is váratlanul, de igen nagy örömmel ért, hogy klubelnökünkkel SherlockExtrával készült Kultúrjunkie interjúnkat most szeptember 10-én (szombaton) leközölte az Újnépszabadsag (ujnepszabadsag.com) is. Köszönjük szépen.

ujnepszabadsag.jpg

Eddigi sajtómegjelenéseink: Médiaszereplések

Leendő nyereményjátékunkhoz még mindig lehet szavazással hozzájárulni.

Szép napot kívánunk!

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

komment
2022. szeptember 07. 22:36 - SzerzoiJogvedettTartalom

Sherlock Holmes magánélete 14-én a Francia Intézetben

Rendkívüli hír - 2022.09.08:

Elhunyt Sherlock Holmes koronás rajongója

" Vannak csillagok, melyeknek fénye világít a földön,
Mikor ők maguk már régen nincsenek helyükön.
Vannak emberek, akiknek csillogó emléke világít,
Amikor ők maguk már nincsenek köztünk.
Ezek a fények csillognak és különösen,
Ha sötét az éjjel: mutatják az utat az embernek."

(Szenes Hanna magyar költő, brit ejtőernyős és izraeli nemzeti hős)  

II. Erzsébet a nagy detektívhez hasonlóan a remény és a stabilitás jelképe volt.

Isten óvja a Királynőt,
akire korábbi írásunkkal emlékezünk:

erzsebet-kiralynodetektiv-sherlock.jpg

 

SHERLOCK HOLMES MAGÁNÉLETE 14-ÉN A FRANCIA INTÉZETBEN 

sherlock-holmes-maganelete-mozi.jpg

Kedves Sherlock Holmes Rajongók!

Egy kedves nő, Hayashi Tünde különleges eseményre hívta fel a figyelmünket. Mielőtt bemutatnánk előbb köszönjük szépen Tündének. És íme az esemény:

Az egyik legjobb Sherlock Holmes vígjáték mozivászonra kerül az 5. Budapesti Klasszikus Film Maratonon, egy hét múlva a Budapesti Francia Intézetben. Ez pedig a Sherlock Holmes magánélete, magyar felirattal. Méghozzá baráti jegyáron: vagy ingyen IF Pass kártyával vagy kártya nélkül jelképes 500 Ft-ért, igen csak ötszáz forintért 

(Az IF Pass a Budapesti Francia Intézet tagsági kártyája egy évre váltható ki. )

Helyszín: Budapesti Francia Intézet - 1011 Budapest, Fő u. 17.

GPS koordináták: É 47.50099 K 19.03945

Tömegközlekedéssel való megközelítés:
86-os autóbusz, 990-es éjszakai autóbusz, 19 vagy 41-es villamos

Sherlock Holmes magánélete
amerikai krimi-vígjáték, feliratos, 125 perc

Szereplők: Robert Stephens (Sherlock Holmes),
Colin Blakely (Dr. Watson),
Christopher Lee (Mycroft Holmes)

Időpont: 2022. szeptember 14., szerda

Kezdés ideje: 17:30 (fél hat)

Jegyár: IF PASS kártyával ingyenes, kártya nélkül 500 Ft

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS ITT

Sajnos mi klubvezetők nem tudunk részt venni rajta, de ismerjük a filmet és szívesen ajánljuk. Holmes-nak amúgy sok kötődése van a franciákhoz: A Görög Tolmács novellában említi, hogy jó megfigyelőképességét nagyanyjától örökölte, aki a híres francia festő Vernet húga volt... vagy gondoljunk csak a Hat Napóleonra, illetve más esetnél Napóleon aranyakra meg az előkelő Francia Sherlock Holmes Társaságra. Szóval a Francia Intézet tökéletes hely egy sherlockian mozizásra. 

A Sherlock Holmes magánélete című film magyar vonatkozása, hogy zenéjét Rózsa Miklós magyar származású, háromszoros Oscar-díjas amerikai zeneszerző komponálta. Rózsa Miklós " az intellektus, a régi iskola úriembere, a filmzene művészetéhez óriási mértékben hozzájáruló művész volt. Zenéje könnyed tónusú és erősen drámai érzés. A művész egyike volt azon kevés filmzeneszerzőnek, akit már életében elég nagyra becsültek ahhoz, hogy elfogadják a klasszikus színpadon és a mozgóképstúdióban." - idézet a soundtrackbeat.com "A Tribute to the Legendary Composer Miklos Rozsa (1907-1995)" cikkéből. Innen a kép a legendás zeneszerzőről:

rozsa-miklos-zeneszerzo.jpg

" Utolsó igen jelentős muzsikája 1970-ben íródott, Billy Wilder Sherlock Holmes magánélete című mozijához. Wilder (a rendező) beleszeretett Rózsa 1954-es hegedűversenyébe, s azt kérte a szerzőtől, hogy adaptálja ezt a koncertművét a filmjéhez. A komponista nem filmzenés munkásságának jelentős része tökéletesen beillene egy mozi aláfestésének is, hiszen dallamosak, színesek és témagazdagok, így hegedűversenyét is könnyen át tudta formálni score-rá. Egy kivételesen nagy zene született meg, hiszen a versenymű Rózsa egyik legkiemelkedőbb alkotása, ráadásul kifejezetten lelkes volt, hogy végre egy Holmes-történethez írhat muzsikát. E két tényező szerencsés találkozásából pedig minden idők egyik legszebb hegedűs filmzenéje született meg. Rózsa azonban nem teljesen azt valósította meg, amit Wilder kért, mivel a hegedűversenyét csak mint kiindulási anyag kezelte, s csupán egy ahhoz hasonló muzsikát dolgozott ki, melynek igazából dallamvilágában nem sok köze volt régi alkotásához." - idézünk most "A filmzene legendái: Rózsa Miklós" cikkből, Gregus Péter a Filmzene.net-en megjelent írásából. - Tehát Rózsa Mikós Sherlock Holmes számára jelentősen továbbfejlesztette saját hegedűversenyét.

A soundtrackbeat.com másik tisztelgésében a magyar komponistáról, melynek címe “The Private Life of Sherlock Holmes” – Miklos Rozsa ez szerepel: "Az utolsó pillanatban a stúdióban felmerült gondok miatt Wilder kénytelen volt hatalmas vágásokat eszközölni, így a futási idő 210 percről 125 percre csökkent. Az így készült film, Robert Stephens, Colin Blakely, Geneviève Page és Christopher Lee nagyszerű alakításai ellenére, nem tudott lángra lobbanni a kasszáknál, bár az elkövetkező évek során csodáló kultikus közönségre tett szert."

Bizony, igazi Sherlock Holmes klasszikus lett.

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

Számít a szavazatod: Szavazás a nyereményjátékhoz

komment
2022. szeptember 02. 03:13 - SzerzoiJogvedettTartalom

Sherlock Holmes és mi a hangok bűvöletében

Sziasztok kedves Sherlock Holmes Rajongók!

Külföldön ismertebbek vagyunk, mint hazánkban. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy több külföldi könyvkiadóval vagy művésszel működtünk együtt, mint magyarral. Twitter követőink száma jelenleg 855 - protekció vagy vásárolt követés nélkül (!) - míg magyar Facebook oldalunkat úgy 30-an követik, bár ezen blogunkat ennél szerencsénkre jóval többen, hála az Index-nek és a blog.hu-nak, akik időről-időre címlapjaikra teszik ki posztjainkat. - Mi ezt köszönjük szépen olvasóinknak és az Index meg a blog.hu csapatának. :-)

Hozzánk hasonlóan nem kellően ismert Magyarországon a MayTree. Talán csak mániákus zenekutatók leltek rá a YouTube-on, de másoknak nyilván nem mond semmit ez a név. Pedig a két ázsiai hölgyből és három úrból álló formáció külföldön igen közkedvelt. YouTube videóikkal több százezres vagy akár milliós nézettséget érnek el a fiatal énekesek, akik torkukból érkező acapella varázzsal bűvölnek. 5 milliónál több feliratkozóval büszkélkedhetnek. Szóval mi, akik már korábbi posztjainkban szívesen mutattunk be Sherlock Holmes filmzenék remek feldolgozásait egyszerűen nem hagyhatjuk ki őket, be kell mutatnunk Nektek ezeket a tehetséges fiatalokat. Menők: híres filmzenéket, videójátékos dalokat vagy népszerű telefonos csengőhangokat dolgoznak fel. Íme a MayTree BBC Sherlock főcímdala: 

Ez most azért is aktuális, mert az őszi nyereményjátékunk jutalmát meghatározó szavazáson Benedict Cumberbatch vezet. És bár sok adaptáció remek a MayTree-től, amiket mind képtelenség lenne bemutatni, azért még a James Bond verziót szívesen bejátsszuk. Hiszen később lesz posztunk a leghíresebb detektív és a legendás 007-es ügynök hasonlóságairól, aki akárcsak Holmes szintén brit nemzeti ikon.

James Bond csodálatos szinkronhangja Kautzky Armand volt. Ő adta a hangját kedvencünknek VIP Tagunk Mészáros István író, színművész a Sherlock Holmes és Európa Árvája különleges esete című hangjátékában is. Egy jó másfél évvel ezelőtti tévéműsorban a Művész Úr a szinkronizálásról beszélt kicsit. Ezt így a hangok bűvöletében és azért, mert a szinkronizálás sok fiatalt érdekel szintén szeretettel küldjük Nektek:

( További információk a szinkronizálásról a talentstudio.hu oldalon. )

Kellemes hétvégét kívánunk! 

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

Megjegyzés: Kérjük blogunkhoz ne mobilt használj! Rosszabb a szövegformázás és az oldalsó menü vagy egyes videók nem biztos, hogy megjelennek. Köszönjük szépen.

 

Ajánlott korábbi zenés posztjaink:

Hans Zimmer Discombobulate és BBC Sherlock zene - Hans Zimmer-rel, Robert Downey Jr.-ral és a Dán Nemzeti Szimfonikus Zenekarral

Nyilvánvalóan húzzuk tovább - Marc-André Gautier, díjnyertes kanadai előadóművész hegedűjátékaival

Hans Zimmer dal metál verzió

komment
2022. augusztus 31. 07:02 - SzerzoiJogvedettTartalom

Enola Holmes 2 és egyéb Sherlock hírek

enola-holmes2.jpg

Kedves Sherlock Rajongók!

KIRÁLYI LEVÉL A KIÁLLÍTÁSRA

Tervezett kiállításunkra Zleszik Pál András tárlattervezőnk elkészítette a Botrány Csehországból történet királyi levelét. Ezt elemezte zseniális detektívünk, megállapításait Watson-nak (és így nekünk is) elmesélve. A híres levél vezette el végül Sherlock Holmes-t ahhoz a nőhöz, akit később tisztelt: Irene Adler-hez.  kiraly-levele.jpg

Andris egyébként korábban is készített már csodálatos dolgokat. (Kapcsolódó oldal: Kincsek a Granada sorozatból). Minőségi munkáit mindig örömmel tesszük a kiállítási tételek közé. A tervezett kiállításra sikerült egy olyan tárgy másik példányát is beszereznünk, amit Jeremy Brett a kezében fogott, sőt a viktoriánus időkben élők szintén megtehették ugyanezt. Erről a tárgyról viszont nem mutatunk be fotót. Legyen csak a kiállításon fellelhető érdekesség.

ENOLA HOLMES 2

enola-holmes-2-resz.jpg

Igen, tisztában vagyunk vele, hogy már a magyar médiában is terjed, hogy november 4-én jön a Netflix-re az Enola Holmes 2. Bár mi kicsit előbb értesültünk erről nem vertük nagydobra. Sajnos nem fogunk novemberig izgatottan várni és nem fogjuk ovációval fogadni. Nekünk sajnos az első rész sem tetszett, - bár sokan nem gondolnak bele, de - nagyon megalázóan mutatta be mind a nőket, mind a férfiakat és a családi kapcsolatokat. (Kapcsolódó posztunk: Forgatják az Enola Holmes második részét). Bánatunkra egyelőre úgy tűnik még rosszabb folytatás várható. "Azt szerettem volna, ha ez a történet durvább lesz" - közölte Harry Bradbeer rendező. Még inkább aggodalomra adnak okot Henry Cavill nyilatkozatai:

"Ebben a filmben egy Sherlockot találunk, amely kezdett szétesni. Talált egy kihívást, amely jobbnak bizonyult, és ez egy csúszós lejtő felé vezeti - egy lejtő, amelyről csak Enola képes visszarántani." - említette a People magazinnak.

enola-holmes-henry-cavill.jpg

"Bár Sherlocknak megvan a tapasztalata és a második legjobb elméje, nem rendelkezik olyan érzelmi képességekkel, mint Enola, és nincs olyan szíve sem" - mondta Cavill az Entertainment Weekly-nek. - "Míg az első filmben Enola tanulhatott Sherlocktól, addig ebben a filmben fordult a kocka."

Tehát - ha ez igaz, akkor - megint egy brutális történetet látunk, melyben Sherlock Holmes-tól elveszik azt az alapvető tulajdonságát, hogy önmaga képes legyen megoldani egy bűnügyet, mások leiskolázzák. Mondhatni szellemileg kikasztrálják a dedukció nagymesterét. Mi sem Enola Holmes-tól, sem más feldolgozásoktól nem kedveljük ezt.

NYOMTATOTT KÖNYVKÉNT IS MEGJELENT A KRIMINALISZTIKA

kriminalisztika-konyv.jpg

Fenyvesi Csaba és Herke Csongor professzor urak (PTE) más kriminalisztikai szakértőkkel együtt írt, a modern kriminalisztikát bemutató könyve ebook után már végre nyomtatott formában is elérhető. Információk: Megjelent a Kriminalisztika könyv

GYEREKES REJTÉLY

Tudjuk hazánkban megosztott a fogadtatása Bonnie MacBird könyveinek, ám jelezzük: Az írónő új Sherlock Holmes rejtéllyel jelentkezett. A könyv címe: "What child is this?" - azaz: "Milyen gyerek ez?" A Karácsonykor játszódó történetben Holmes gyermekrablási ügyekben nyomoz. Bizony többen. Tekintve, hogy Bonnie Macbird korábbi könyvei már kiadásra kerültek Magyarországon, ennek megjelenése is várható hazánkban.

bonnie-macbird-konyv.jpg

Remélhetően  mi nem gyerekes rejtélyeket adunk fel Nektek, a hamarosan kövezkező nyereményjátékunkban. Addig is lehet szavazni felőle és készülni Sir Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes összes történetével meg a Jeremy Brett-féle Sherlock Holmes kalandokkal.

bbc-sherlock-hat.gif

- Készüljetek! Kemény és agymozgató lesz.

Számít a szavazatod: Szavazás a nyereményjátékhoz

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club 

FORRÁSOK:
- Enola Holmes hírek:
Entertainment Weekly: Millie Bobby Brown is back on the case in Enola Holmes 2 exclusive look 
People magazin: Millie Bobby Brown and Henry Cavill Return for Netflix's 'Enola Holmes' Sequel
- Bonnie Macbird információ: 
MX PUBLISHING honlap: What Child is This? - A Sherlock Holmes Christmas Adventure
komment
2022. augusztus 28. 07:36 - SzerzoiJogvedettTartalom

Kemény dió? Hogyan kapcsolódik Sherlock Holmeshoz a dió?

sherlock-holmes-es-a-dio.jpg

A dióról sokszor a karácsonyi sütemények, nyalánkságok jutnak az eszünkbe, magáról a fáról pedig a hatalmas lombkorona és az általa nyújtott kellemes, árnyékos környezet. A mostani posztunkban néhány érdekes dolgot írunk le erről a csodálatos növényről, amelyek bizonyos szempontból (közvetett módon) hozzátartoznak Sherlock Holmes világához.

Hogyan kapcsolódik a diófa a híres nyomozóhoz? Először is: Sherlock Holmes egyik jellemző attribútuma az általa használt pipagyűjteménye. Ezek elkészítésekor (főleg a fejnél és kazán részénél) olyan anyagokat kellett alkalmazni, amelyek bírják a tűzet és a magas (akár 500 Celsius-fokot is meghaladó) hőmérsékletet (a teljesség igénye nélkül néhány példa: cserép, tajték, rózsafagyökér, tölgy, diófa, de akár kukoricacsutka is (!)). A diófára azért került a választás mivel tartóssága mellett a megfelelő kezekben a fa természetes erezete csodálatos mintákat ad ki, emellett könnyebben beszerezhető, mint az egzotikus alapanyagok (pl.: ébenfa). 

peterson-diofa-pipa.jpg

(Megjegyzés: A Peterson Pipes and Accessories Mycroft Holmes névvel ellátott diófa pipákat is gyárt.)

Másodszor: Az Amerikai Egyesült Államokban a 825 Walnut St, Philadelphia, PA 19107 szám alatt található Walnut Street Theatre (magyarul: Dió/Diófa Utcai Színház). Ugyanis itt játszották a Sherlock Holmes: The Adventure of The Speckled Band (Sherlock Holmes: A pettyes pánt kalandja) című darabot (Bill Van Horn készítette ezt az adaptációt Sir Arthur Conan Doyle: A pettyes pánt novellája nyomán). A darabot 2022. február 22. és március 27. között játszották. 

walnut-szinha-eloadas.jpg

Harmadszor (ami talán a legfontosabb): A tudás jelképe. A fát a bölcsességgel, jóindulattal, értelemmel lehet összekapcsolni. Nem véletlen, hiszen a termése belseje nagyban hasonlít az emberi agyra (a rómaiak a nevét (Kayra) a görög Kara szóból vették (Kara – fej). Univerzálisan az emberi agyvelőt lelték benne felismerni, ezért úgy gondolták, hogy a betegségeire is gyógyírt jelenthet. A kutatások alapján a dióbél rendszeres fogyasztása esetén a benne található vitaminok (A, B, C,) és zsírsavak (omega-3) javítják a koncentrációs és kognitív képességeket, a memória megőrzését és a műveletek elvégzésének gyorsaságát növelik. A dióbélben található szelén a szívizom gyengeség ellen jó, és még immunerősítő hatással is rendelkezik. Általában véve a lábadozó betegeknek ajánlott az étrendjükbe belevenni. 

agy-es-dio.jpg

Átvitt értelemben is használjuk, mint kifejezést. Például: „Kemény dióba harapott.”

„Ez kemény dió.” – Vagyis valaki nehéz, kemény munkát vállalt el szellemileg vagy fizikailag. 

A népek kultúrájában is nyomott hagyott közmondásokon, bölcsességeken, meséken keresztül. Itt van rá néhány példa: 

Magyarországon: Sopron környékén ismert közmondás szerint:  "Luca napján ha megverik a diófát, következő évben jó termés lesz".
Másik helyen: "Ha Sarolta napján (július 5.) esik, nem lesz diótermés."
Magyar népmese: A kicsi dió 
Arab közmondás (Marokkó): "Akinek diófái vannak, az gazdag."
Német közmondás: "Muss ist eine harte Nuss!" - A szükség kemény dió. 

Még néhány érdekesség:

- A diófa alatt más növények nem igazán élnek meg, mivel a fa által termelt juglon, egy az arra érzékeny növények számára toxikus hatású vegyület.
- A legtöbb gyümölcsfával ellentétben nem tavasszal, hanem augusztus-szeptember a ritkító metszés időpontja, mivel ha nem jó időpontban kezdünk neki, akkor a nagyobb gyökérnyomás miatt nagyon sok folyadékot veszíthet a fa és a művelet során keletkező sebek is lassabban gyógyulnak (korhadás léphet fel)!
- Az oltott diófa már a 3. vagy 4. évben termőre fordul a magcsemetéknek ennél több időre van szükségük.
- Sajnos sok kártevője akad, ami megkeseríti a kertészek dolgát, most csak a legújabbat a dióburok-fúrólegyet említjük meg, ami teljesen tönkre tudja vágni a termésünket (védekezni ellene a megfelelő permetezéssel lehetséges).
- Híres magyar diófajták: Alsószentiváni 117, Fertődi 1, Milotai 10, Tiszacsécsi 83.

magyar-diofa.jpg

A levél és termés felhasználása:
- A termést száraz, szellős helyes kell tartani. 1 kilogramm dióból fél kilogramm dióbél lesz. Ezt felhasználhatjuk süteményekben, tésztákban, nem beszélve arról, hogy a cukrászok egyik kedvenc alapanyaga. (Ötletadó receptek: a nosalty.hu/alapanyag/dio oldalon.)
- A fája kiváló alapanyag bútorok készítéséhez, parkettához, furnérhoz. A fatönk a legértékesebb rész azoknak, akik esztergályos munkával akarnak valami csodásat alkotni a természet által adományozott anyagokból!

diofa-butor.gif

- A dió zöld burkából pedig barnapácot és hajkenőt készítenek.
- Levele dohánypótlóként is bevált. Angliában egy 1713-as törvény tiltotta meg a diólevél exportálását, mint dohányárut! 

diolevel-dohany.jpg

- A levél főzete nagyon jó torokgyulladásra, gyomor- és bélbántalmakra, a bőrön megjelenő kiütésekre pedig fürdőként való alkalmazása javasolt. - A diólevél egészségügyi felhasználásáról: Gyorgytea.hu - Diólevél

dio-termes-abra.jpg

Sherlock Holmesnak a tudás és logika volt a legfőbb eszköze a rejtélyek megoldásánál és sokszor a fegyvere a bűnözök elkapása során. A diófa tökéletesen szimbolizálja mindazt, amit Sherlock Holmes jelent nekünk, hiszen mint ahogyan ez a csodás növény a kedvenc detektívünk is nem egyrétű, hanem univerzális és szinte kifogyhatatlanok a bennük rejlő lehetőségek!

Írta: Zleszik Pál András

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

TIPP: Ha Sherlock Holmes kollekciódhoz nincs dohány és nem azt szeretnél - vagy nem tudsz azt használni, akkor helyette vegyél egy csomag diólevél teát! 

FORRÁSOK:
1, naspc.org/archives/otherwood.html
2, walnutstreettheatre.org/about/news.php?id=539
3, dioskonyv.hu/45-04/1.htm
4, dioinfo.hu/dio-hatasa-az-agyra/
5, dioinfo.hu/dio-jotekony-hatasa/
6, arcanum.com/hu - Magyar közmondások és szólások
7, nepmese.hu/mesetar/mesek/a-kicsi-dio
8, balintgazda.hu/miert-pusztul-ki-a-gyep-a-diofa-alatt.html,
9, hobbikert.hu - Kertészkedés a diófa árnyékában
10, dioskonyv.hu/29-03/1.htm
11, balintgazda.hu/minden-heten-szuret/szeptember/dio.html
12, cigarsgalaxy.gr/en/product/peterson-sherlock-holmes-mycroft-smooth-en

komment
2022. augusztus 26. 04:04 - SzerzoiJogvedettTartalom

Köszönet Attilának

olvasoi-level.jpg

Jó napot! Köszönjük szépen Borbély Attila László nevű olvasónk megtisztelő véleményét. Idézet Attila soraiból:

" Értékes és bátorításra méltó az a munka, amit végeznek, olyan kulturális érték, melyből egyre kevesebbre van lehetőség, még ha igény volna is rá. Hirtelen eszembe ötlött az A Jane Austen könyvklub c. film, melynek szelleme épp oly vonzó és követésre méltó, mint az önök értékmegőrző tevékenysége. "

Mivel Attila a klasszikus Sherlock Holmes karaktert kedveli, ezért Jeremy Brett főszereplésével küldünk neki egy videót, ami a nagy detektív hősiességének állít emléket és jelzi Holmes milyen reménytadó karakter.

Idézet a felvételben szereplő dalból magyarul:

" Ebben a világban erősnek kell lenned.
Harcolnod kell, hogy életben tartsd a lelked.
És úgy érezheted, hogy már nincs miért küzdened és harcolnod,
de a harc az, ami készen tart minket és a csúcson tart.
Még én is érzem az erőt.
Mikor rá gondolok
nem látok félelmet, nem érzek fájdalmat. "

A videót egykor klubelnökünk SherlockExtra készítette. A felvétel végén első klubelnökünk Tahi Tóth László Kossuth-díjas színművész hallható, aki Jeremy Brett magyar hangja volt.

Szép napot kívánunk Mindenkinek!

 

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

Számít a szavazatod: Szavazás a nyereményjátékhoz

komment
2022. augusztus 20. 06:53 - SzerzoiJogvedettTartalom

A gyűlölt munka vagy az ember nemes felemelkedése?

" Soha senkinek nem szabad dolgoznia. A munka a világ szinte minden nyomorúságának forrása. Szinte minden gonoszság, amit meg tudsz nevezni, abból fakad, hogy dolgozol vagy hogy egy munkára tervezett világban élsz. "- vallja Bob Black az amerikai író. Nyilván világszerte tengersok embertársunk ért vele egyet. Reggeli -, délutáni - vagy esti műszakra nap, mint nap tengersok ember gyomorgörccsel indul el és önsajnálattal, életuntan, szívfacsaró ellenérzéssel ér be. A munka egy kötelező, szórakozás elől időt elrabló, rendszeres gyötrelem, egy megélhetésünkhöz kellő, ránk erőltetett dolog számukra, mely olyan nagy feszültséget teremt, ami rárakodik munkatársaikkal vagy az otthoni szeretteikkel való kapcsolataikra is. Vannak, akik már évtizedekkel korábban a nyugdíjat várják, míg mások akár az öngyilkosságot választják csak meneküljenek tőle. Nem hiszik, hogy van kiút ebből a szorongatott helyzetből esetleg lehet javítani a szituáción. Pedig élt vagy élő sikeres emberek, de maga a kitalált Sherlock Holmes azt mutatja, hogy lehet: van remény és jöhet siker.

Mielőtt rátérnénk a világhírű detektívre, azért a tények kedvéért, említsük meg, hogy Bob Black (született: Robert Charles Black Jr.) egy anarchista. (Nem mi minősítjük őt annak. Ezzel a jelzővel előbb szerepel netszerte, mint író és életfelfogását kiadványai is tükrözik, például Mr. Black az Anarchy magazinba publikál.)

bob-black.jpg

Szóval Bob Black utálja a teendőket meg a demokráciát is, pedig ahogy Sir Winston Churchill bölcsen mondta: „A demokrácia a kormányzás legrosszabb formája, leszámítva azokat, amiket már próbáltunk.“ (Vagyis - egyenlőre - nincs jobb, még mindig olyan rendszer, amiben a legtöbb ember véleménye érvényesül.)

winston-churchill.jpg

Míg Churchill aktívan politizált, így gazdag gyakorlati tapasztalata volt politikáról és diplomáciával Nagy-Británniát győzelemre vezette a II. Világháborúban, addig Bob egyetemen tanult ideólógiákat és ahelyett, hogy az általa nem kedvelt világ javításán fáradozna: ő bőszen kritizál. Ez egy igen nagy különbség a két férfi között, de tekintve eredményeiket inkább Churchill-nek lehet hinni. ... Például ha - Isten ne adj! - jönne megint egy Hitler-féle fenyegetés kire bölcsebb voksolni: A kritikáit szóró, elégedetlen Bob-ra, vagy a megoldásért tévő brit miniszterelnökre?  ... Nem Bob! Nem a munka a nyomor forrása, még a legszörnyűbb világháború rémséges ideje alatt sem! Hanem, ahogy Churchill mutatta: maga a kiút.

Sőt! A háború pusztítása után sem a kritika, erős gyűlölet vagy lenézés, hanem a munka épít kórházakat és új otthonokat.

Amúgy Bob sajnos elfelejti, ha könyvet ír és a kiadásán ügyködik, bizony ő is munkát végez. Csak ő máshogy látja a munkáját, mint Churchill vagy Sherlock Holmes. Bob persze ugyanúgy elért egy Wikipedia oldalt, mint az utóbbi két név viselői, de a történelem Holmes és Winston előtt állít emléket.

Ha Bob vágya teljesülne és senki sem dolgozna a világ hamar káoszba süllyedne: Nem lenne élelem, betegellátás, nem épülnének házak, megszűnne a közeledés meg a távkommunikáció, nem folynának tudományos kísérletek, nem volna szórakozás, az elromló dolgokat se szerelné meg senki. Gyakran nem gondolunk bele, de a munka összeköti az emberiséget és segíti a fejlődést. Aki dolgozik, ha csak a maga egyéni mértékében is, az már építi a világot.

A természet sem hallgat Bobra. Állandóan dolgozik: a Föld forog, a kéreglemezek mozognak, a szél száguld, a pára lecsapódik, majd körforgás révén eső lesz belőle. Az élőnyek teste is állandóan munkálkodik: a szív ver, a vér kering, a tüdő lélegzik, a sejtek osztódnak. Míg az emberekkel vagy állatokkal való jó kapcsolatért szintén dolgoznunk kell: törődéssel.

Láttunk művészt, feltalálót, sportolót, péket vagy bármilyen szakma képviselőit munka nélkül érvényesülni? Nem. Teljesítmény kell. Na, jó: kivéve a celebeknek, de az egy hamis csillogás, talmi siker, igazi eredmények nélkül.... És igen, van, mikor egy élsportoló is elbukik, lehullik a sikerei csúcsáról. Sebastian Vettel vagy... Hosszú Katinka...

hosszu-katinka.jpg

Nagyon fáj a magyar szívnek Katinka lemaradásait látni. Annyi örömöt, büszkeséget adott nekünk az érmekkel... Most meg utolsó... Azért picit fals ez az öröm, nemzeti érzelmeink miatt vele osztoztunk, de valójában ő hajtotta ki magából, nem közösen gyötrődtünk, csak ő szakadt meg érte... Most már lassabban mozog, kevésbé bírja a teste, öregszik, mint mindannyiunk. Ahogy ránk is, úgy rá is csapást mér az élet. De Hosszú Katinka még bukásában is Iron Lady. Nem kritizál, mint Bob Black, ripacskodik, mint egy celeb, hanem keményen dolgozik és tiszteletreméltóan kitalált egy új célt: 100 érem. Új színt, új célpontot talált a hivatásában. Ezért tesz és még valami megkülönbözteti őt hanyatlásában is Bob-tól vagy a celebektől: Az Iron Lady mikor keményebb a helyzet, akkor is mer küzdeni az álmaiért.

Reméljük 100 éremmel hagyja majd ott az úszodát, ám ha mégse sikerülne neki, már akkor is sok örömöt adott nekünk magyaroknak, mikor újjongtunk, hogy első helyen ért célba. Adott jót a világnak, hiszen sok magyar fiatalt vett rá a sportolásra... És mikor nem lesz aktív úszó, még akkor is taníthat sok gyermeket úszni, ahogy másik nemzeti büszkeségünk Polgár Judit is oktatja az ifjúságot a sakkra. 

Ha már Polgár Judit említve volt jegyezzük meg, hogy testvérei Polgár Zsuzsa és Polgár Zsófia is sakkbajnokok. Férfiakat is megszégyenítően hódították meg a sakktáblákat. Édesapjuk Polgár László könyvet írt Nevelhetsz zsenit címmel. A könyv van akinek tetszik, van akinek nem - a mai fiatalok nem értik és unalmasnak taláhatják benne a politikai vagy régi időkbeni felhangokat, de 3 zseni egy családban biztos nem pusztán genetika, mivel Nobel-díjat se kapnak gyakran rokonok. A Polgár lányok tanulással ugyanúgy képezték magukat és megdolgoztak a sikerért, mint Sherlock Holmes. Juditnak, Zsuzsának és Zsófinak nem a munka "minden nyomorúság forrása", mint Bobnak. 

Most pedig jöjjön egy vagány kép róluk a férfi olvasóink örömére és a női olvasóink büszkeségére: Íme a három tehetséges és gyönyörű királynője a sakkvilágának

polgar-lanyok-sakk.jpg

Vissza Hosszú Katinkára. Nem bajnok mert nem csillog aranyérem a kezében? Ha utolsóként ér be, nem jobb, mintha a sarki zöldséges, vagy az idős Náncsi néni indult volna? Ugyan, a döntő utolsó helyéért is le kellett győzni másokat, selejtezőkben, elődöntőkben. ... De ha nem tekintjük bajnoknak, csak egy hétköznapi embernek magunk közül, neki a munkáját végezni akkor is joga van..... És nem komolyan bajnok? Dehogynem. Számtalanszor dobogón állt, saját éremkollekciója van, a sporttörténelembe kitörölhetetlenül bekerült. A munka örömét, ami neki csodálatos élmény, pedig nem veheti el tőle senki. 

Mindegy most bajok-e vagy sem, egy ember, aki szabadon eldöntheti mit kezd saját sorsával, meddig végzi munkáját. 

Ahogy egy másik nagy bajnok Muhammad Ali mondta: "Nincs azzal semmi baj, ha az embert a szorítóban vagy azon kívül padlóra küldik. A baj ott kezdődik, ha ott is marad." Katinka nincs a padlón, lehet a dobogón se, de nincs a padlón. Hajnalonként felkel és edz, nem depressziósan ágyban maradva zokog az önsajnálattól, vagy nem öngyilkossági kísérleteken morfondírozik. Mer tenni a változásért, kitalál jövőbeli terveket.

"A világ változás, az élet felfogás dolga." - hitte Marcus Aurelius a bölcs római császár. Katinka mostani felfogása is milliárdszor becsülendőbb, mint a "Ne dolgozzunk és álljunk sorba segélyért!" lenne. Vagy az Iron Lady eladhatná magát ripacskodó celeb tévéműsorokba is, hívnák kereskedelmi csatornák a hírneve miatt, megfizetnék, mégsem megy. Bízzunk benne, hogy megtartja ezen jó szokását és Hosszú Katinka nevét a 100 érem révén vagy azért halljuk majd, mert kinevelte a jövő bajnokát, esetleg bajnokait.

bbc-sherlock-sakk.jpg

Sherlock Holmes nem félt a víztől és számtalan kötődése van a sakkhoz is. Ez a poszt azonban a munkáról szól, melyről Kaku professzor így beszélt: A munka nemcsak szerkezetet és rendezettséget ad életünknek, hanem biztosítja nekünk azt, hogy büszkék lehessünk magunkra, lássuk az eredményeinket és megkapjuk a beteljesülés érzetét. " - (Michio Kaku világhírű tudós, japán származású amerikai elméleti professzor, a legendás húr-térelmélet egyik megalkotója, író, műsorvezető, filozófus")

michio-kaku.jpg

Most lyukadunk vissza a kezdősoroknál említett munkagyűlölő személyekhez. Mit tehet az, aki gyűlöli a munkáját? Hogyan változtathat?

A legfontosabb a megfelelő hivatás választása, hiszen, ahogy a kínai bölcs Konfucius mondta: “Válassz olyan munkát, amit szeretsz és egy napot sem kell dolgoznod az életedben.” Amit az ember kedvvel, szeretettel végez, az számára nem teher. (A Baker Street zsenije imádja hivatását.)

Sherlock Holmes számára minden munka egy rejtély, megoldásra vágyó kihívás. Ha ilyen kíváncsisággal állunk neki a teendőkhöz, máris jelentősen javíthatja a komfortérzetünket. Azt is érdemes megvizsgálni: Sikeresek vagyunk-e a munkánkban? Ha nem, akkor mik a hátráltató tényezők. Nagyon sok embernek csekély a szaktudása és emiatt nincs magabiztossága, jó eredménye a szakmájában. Ekkor szükséges a továbbképzés. Legjobb ha céges tanfolyamra sikerül bejutni, de hivatásáról az interneten is sokat tanulhat bárki manapság. Megfelelő tudás nélkül csak mukahelyi kudarc jöhet. A képzetlenség növeli a munkafolyamatokkal és a kollégákkal szembeni kiszolgáltatottságot.

"A világ úgy működik, mint a bábozás. Vannak a bábok, ezek vannak elöl. Fel vannak szépen öltöztetve, lehet őket bámulni, de a báb az báb. Nem mozog magától: elengeded, összeroskad. Báboztál már gyerekkorodban, nem? Tudod, miről beszélek. Nem tud magától mozogni. A háttérből kell mozgatni őket, és aki mozgatja őket, az nem látszik, az nincs szem előtt. Azok vannak szem előtt, akik nem tudnak maguktól mozogni. Akiknek nincs tisztességes tudás a kezükben, azokat rángatni kell." (A fapad című magyar vígjátéksorozat)

jatek-babuk.jpg

Brit bűnfelderítőnk úgy kerüli el a kudarcok zömét, hogy ritkán bekövetkező hiábaiból tanul illetve folyamatosan fejleszti tudását, képességeit szakmája kapcsán.

Felmerülhetnek tárgyi tényezők, mondjuk szenvedünk a munkában, mert rossz eszközünk vagy már teljesen használhatatlan gépünk van hozzá. Tanácsos a fejlesztés. A korszerű eszközök pénzt, energiát, időt és nem utolsó sorban rengeteg bosszúságot sporólhatnak meg. Ne legyünk lusták újat beszerezni vagy ha ez nem a mi reszortunk, akkor erre udvariasan figyelmeztetni a főnököt.

A kényelmes környezet nagyon fontos. Ha nem olyanban dolgozunk gondolkozzunk azon, mivel tehetnénk komfortosabbá. A teendőket segíthetnek rendezni táblára tűzdelt jegyzetek. (Doyle hősének volt ilyen és ezt több adaptáció megőrizte. Sőt, a Holmes karakteréből kinőtt Murdoch nyomozó meg Dr. House is használ táblát.)

sherlock-tabla.jpg

Ha egy kollégánk kér tőlünk valamit, amit pár nappal később kell megtenni és előtte a táblánkra tűzűk a teendő cetlijét, az felé azt jelzi: a kérése fontos számunkra, a neki tett ígéretünket be kívánjuk tartani. Tehát segítheti a bizalomépítést. Persze az igéretet valóban be kell váltani.

A tábla remek az elkeveredő papírok ellen és rendezettség, fontosság látszatát kelti. Remek emlékeztető, ami segít a szétszórtság, feledékenység tompítására. Javítja a vizuális memorizálást.

Vannak még a humán tényezők. Sokan nem jönnek ki a feletteseikkel, a beosztottjaikkal vagy a velük egyszinten álló munkatársakkal. Csendes közegben - ahogy Sherlock Holmes szokta - érdemes elgondolkodni a környezetünkben lévő emberek hogyan állnak a munkájukhoz. Nem-e érzik az állásukat tőlünk féltve? Van-e közös feladat, amin együtt dolgozhatnánk? Ha valaki jól tett valamit, teljesítményt produkált - bárhogy is áll a hivatali ranglétrán - érdemes dicsérni. Aki olvasta Conan Doyle műveit tudja, ha Watson valamit jót csinált Holmes megdicsérte. Őszintén, azonnal. Az olyan elismerés, ami valós teljesítményt tisztel mindig javít a munkahelyi hangulaton.

Nyugadtan kérjük a munkatársak véleményét arról, hogy szerintük mi javítana a közegen. Hasznosak lehetnek a közös ötletbörzék egy finom teázás vagy kávézás közben.

Végül, de nem utolsósorban jegyezzük meg, hogy manapság Sherlock Holmes munka iránti szeretetét, gyakorlati fortélyait gyakran megsemmisítik vagy legyengítik. Doyle után sok adaptációban szerelemmel vagy idióta poénokkal, esetleg Holmes-nál okosabbnak bemutatott szereplő, így: Enola Holmes vagy Mary Russell stb-k gyakran esetlen vagy logikátlan bűnmegfejtésével kendőzik el. Holott, mint Churchill-nél bemutattuk a munka megmentheti a világot és bár lehet ideig óráig egy-egy más által kitalált bűnüldöző figura népszerű, de sosem lesz annyira, mint Sherlock Holmes, a detektívkirály, akit már 135 éve szeretnek az emberek. Doyle nyomozója magas morális mércével is rendelkezik, így olyan jó példát mutathat a fiatal generációknak, amit más karakterek képtelenek. Holmes régen született, de ma is aktuális értékei jobb világ építéséhez vezetnek. Egy bölcs közmondásunk pedig joggal említi: "A munka adja az ember méltóságát."

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

Számít a szavazatod: Szavazás a nyereményjátékhoz

komment
2022. augusztus 17. 04:55 - SzerzoiJogvedettTartalom

Sherlock több, mint 40 évvel leelőzte az FBI-t és újra segít

sherlock-fbi.jpg

"Az erőszak a gondolkodni nem tudó emberek menedéke."
(Maurice Druon francia akadémikus, író, költő, politikus)

Olyan világban élünk, ahol hatalmas erőszak tombol. Nyersen, értelmetlenül, visszafordíthatatlan tragédiákat okozva. Ugyan az emberi természetből adódóan régen is volt bűntett, de kevesebb egymásnak támadó ember élt a Földön, a fejletlen technológia miatt nem volt olyan hatalmas fegyverarzenál se, mint manapság és a vizuális ingerekre mindig érzékeny embereket kevéssé befolyásolták a filmvásznakról s képernyőkről folyamatosan ömlő brutális jelenetek. A modern időkben a felszínes és feszült emberi kapcsolatok pedig szintén elpusztítják a biztonságérzetet, nagyfokú stresszt generálva. Több generáció gyeremekeinek zöme sem otthon, sem az iskolákban nem tanult logikus gondolkodást, stresszkezelést vagy önvédelmet. Ezen egykori és mostani gyermekek egyrésze már bűnöző felnőtt vagy agresszív tinédzser. Ők az "Üss vagy fuss!" reakcióból az ütést választják. Így manapság annyira terjednek a bűncselekmények, hogy roppant nehéz elképzelni azt, hogy ennél még pokolibb is lehet, pedig jóval több bűneset terrorjában kéne szenvednünk Sherlock Holmes nélkül.

Sherlock Holmes a brit detektív (, aki Sir Arthur Conan Doyle skót író kitalált hőse,) 1887-ben jelent meg A Bíborvörös Dolgozószoba című regényben. Kalandjait novellák sorában és még néhány regényben folytatta, összesen 60 történet, azaz 56 novella és 4 regény került a magyar Kánonba - angolul viszont 62, mert még két paródia esszé is ezekhez csatlakozik Conan Doyle-tól. (Ezek itt olvashatók: Dr. Watson Megtanulja A Trükköt és A Jótékonysági Vásár).- A Sherlock Holmes kalandok mellé jött persze a szédületes világhírnév, mely a legnagyszerűbb nyomozónál azóta is tart.

Doyle-on kívül több, mint 10.000 szerző írt róla könyvet, rengeteg színházi feldolgozás, filmadaptáció jelent meg róla. Olyan neves színészek játszották, mint Jeremy Brett, Benedict Cumberbatch, Robert Downey Jr., Peter Cushing, Basil Rathbone, Charlton Heston, Vasily Livanov, Christopher Lee vagy a Holmes kalandok folytatásáért sokat tévő amerikai színész: William Gillette... és még sokan mások. Összesen több, mint 8000 színművész.

Sherlock-ot a bűnügyi helyszínek személyesen történő felderítése, fantasztikus megfigyelései, nyomozásait segítő kísérletei, remek információ szerző módszerei és logikus következtetései, fáradhatatlan munkabírásával együtt sikeres tanácsadó detektívvé tették. Ez és különc jelleme, a megoldhatatlannak látszó problémákhoz való reménytelien határozott hozzáállása, bajtársias jó barátsága Dr. Watson-nal, meg Arthur Conan Doyle számtalan egyéb írói bravúrja hamar közkedveltté tették őt.

Sajnos a médiában gyakran felüti fejét az a nagyon hamis ábrázolás, ami Holmes-ot (Irene Adler-be vagy John Watson-ba vagy más szerző által kitalált karakterbe - pl: Laurie R. King történeteiben Mary Russell-be) szerelmesnek, esetleg betegnek (Asperger-szindrómásnak, Savant-szindrómásnak, autistának) állítja be. Ezek egyike sem igaz, annyira, hogy távolabb nem is állhatnának a valóságtól, akárcsak a detektívről eltejedt egyéb tévhitek. Holmes "szerelme" ugyanis nem élő személy, hanem az általa rajongásig imádott hivatása: a nyomozás volt. Ez keltette fel érdeklődését s adta életének célját. Olyannyira, hogy a néha-néha az unalmában használt kokainról is lemondott érte. Erről - önmagát jól ismerve - így adott őszinte vallomást:

"Adjon problémákat! Adjon munkát! A leghomályosabb titkosírást, a legkuszább feladványt és máris elememben leszek, akkor lemondok az ilyen serkentőkről. Irtózom a létezés unalmától, vágyom a szellemi izgalomra." 

Sherlock Holmes monológja, a Magyar Sherlock Holmes Club első klubelnökének Tahi Tóth László Kossuth-díjas színművésznek hangjával

Márpedig gyakran lemondott káros serkentőiről, hiszen rengeteg bűnügyben szükség volt tudására. Az is kevés droghasználatát bizonyítja, hogy Conan Doyle műveiben megéli az idős kort, tökéletes szellemi- és idegi állapotban van érett korában is.  

Ragyogó tudását pedig hősünk nem a fent említett betegségek tünetének köszönhette, hanem annak, hogy kitartóan képezte magát, állandóan tanult. A lifelong learning, azaz az egész életen át tartó tanulás nem csak a Holmes korabeli viktoriánus időkben kellett az embereknek, de manapság is szükséges, és amíg ember él a Földön, addig az is marad.

regi-irogep.jpg

Azt csak Sherlock Holmes szakavatott rajongói meg a kriminalisztika mélyebb ismerői tudják, hogy Az Eltűnt Vőlegény (1891) novellában Holmes megfigyelései az írógéppel készült levélről forradalmi volt. Ezen észrevételei vezették el a tetteshez, azzal, hogy megszerzett egy írógéppel írt jegyzetet gyanúsítottjától, majd remekül elemezte a gaztevő írógépének sajátosságait. Az Egyesült Államokban az FBI (Szövetségi Nyomozó Iroda) csak 1932-ben indította el dokumentumelemző részlegét. Tehát Sherlock Holmes volt a felderítés élvonalában és több, mint 40 évvel megelőzte az FBI-t.  Pontosabban jó 41 évvel járt az FBI előtt.

A Baker Street 221B-ben élő detektív számos hasznos nyomozási módszerét lehetne említeni még, melyekkel beindította a kriminalisztikát s melyeket napjainkban is oktatnak, alkalmaznak a bűnfelderítők. Sherlock Holmes segítségének azonban úgy tűnik még nincs vége:

Alexis Weber egy tehetséges doktorandusz és kutató asszisztensnő Igor Lednev-vel az Albany Egyetem (University at Albany) tanszékvezető kémia professzorával írt tanulmányt. Ebben a közös, új a Frontiers-ben megjelent publikációjukban  az állítják, hogy

A Sherlock Holmes írója által elméletben megfogalmazott vérvizsgálatot hamarosan felhasználhatják a rendőrségi nyomozók

Sir Arthur Conan Doyle A Bíborvörös Dolgozószoba című, 1887-ben írt regényében leírja, hogy Sherlock Holmes hogyan talál ki egy „tévedhetetlen vérfolt tesztet”. 

„– Fölfedeztem! Fölfedeztem!

A kémcsővel a kezében rohant felénk.

– Fölfedeztem egy reagenst, amely hemoglobinnal aljat ad.

Ha kincset talált volna, akkor sem mondta volna nagyobb örömmel.

– Dr. Watson, Sherlock Holmes – mutatott be Stanford egymással.

– Örvendek – szólt Holmes kedvesen, mialatt nagy erővel szorította meg kezemet. – Ön Afganisztánban volt, amint látom.

– Honnan tudja ezt? – kérdeztem csodálkozva.

– Mindegy az – szólt Holmes nevetve. – Most a hemoglobinról van szó. Ön biztosan érti felfedezésem jelentőségét.

– Kémiailag értékes – szóltam –, azonban kérdés, hogy a gyakorlatban beválik-e.

– Tisztel uram, ez a legérdekesebb felfedezés már régóta a törvényszéki orvostanban. Nem látja, milyen biztos módszer vérfoltokat felismerni? De jöjjön csak!

És megfogta a karomat és odahúzott kísérleti asztalához.

– Vegyünk csak friss vért – mondta, mialatt egy tűt szúrt ujjába és a vért egy vegyületbe csöppentette. – Most adjunk hozzá egy liter vizet, amely által a keverék olyan lesz, mint a tiszta víz. Olyannyira feloldódik benne, hogy csupán egy milliomod részét képezi, azonban biztosan tudom, hogy a reakció be fog állni.

Mialatt beszélt, az üvegbe néhány kristályt dobott bele s azután néhány csöppet öntött hozzá a preparált folyadékból. A tartalom egy-két pillanat múlva már homályos színt mutatott, és valami barnás üledék ereszkedett a fenekére.”

 

A való világban 1901-ben Uhlenhuth kifejlesztette a precipitin tesztet az emberi vér kimutatására. Ma az emberi vér jelenlétét rutinszerűen igazolják a kémiai fenolftalein teszttel vagy az antitest alapú RSID™-vérteszttel. De hamarosan forradalomra számíthatunk ezen a területen – jósolja a Frontiers in Analytical Science című folyóiratban megjelent áttekintés.

A szerzők a SupreMEtric LLC kereskedelmi vállalattól és az Albany Egyetemtől áttekintik a fluoreszcencia spektroszkópiában rejlő lehetőségeket a törvényszéki tudomány számára. Ehhez a technikához csak apró mintákra van szükség, egészen egyetlen uL-ig. A fluoreszcencia spektroszkópi technika akkor válik teljessé, ha fejlett statisztikai elemzési technikákkal kombinálja: különbséget tud tenni a perifériás és a menstruációs vér között, meghatározza az olyan jellemzőket, mint az életkor, faj, egészségügyi állapot és nem, és még a lerakódás óta eltelt időt (TSD) is megbecsüli számszerűsítéssel. 

Eddig ezek az alkalmazások a laboratóriumra korlátozódtak, de a szerzők szerint hamarosan mindenhol a rendőrség szokásos eszköztárába kerülhetnek.

Bár Sherlock Holmes történelme már 135 éves, azért a brit detektív kalandjai folytatódnak és még mindig tartogat hasznos érdekességeket. A világhírű nyomozó - ha kitalálója eredeti művészi szándékai szerint adoptálják - mindig élharcosa lesz az erőszakmentességnek, miközben logikus gondolkodásra tanítja azokat, akik Conan Doyle történeteibe merülve hozzá fordulnak.

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

Kapcsolódó zenés videó: BBC Sherlock - Vér a vízben (Blood in the water)

A cikket írta: SherlockExtra, a Magyar Sherlock Holmes Club elnöke

FORRÁSOK:
1, Sir Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes összes története
2, James O'Brien "Sherlock Holmes: Pioneer in Forensic Science"
britannica.com/topic/Sherlock-Holmes-Pioneer-in-Forensic-Science-1976713
3, "Researchers challenge claim of historic human brain ‘shrinking’ and 3 other papers you don’t want to miss"
blog.frontiersin.org -  Augusztus 11, 2022 *
4, Alexis Weber és Igor K. Lednev teljes publikációja - Július 26, 2022
"Brightness of blood: Review of fluorescence spectroscopy analysis of bloodstains"
frontiersin.org/articles/10.3389/frans.2022.906532/full *
5, A SupreMEtric honlapja: supremetric.com/the-team
A 2019-ben alapított SupreMEtric LLC egy kisvállalkozás - lézerspektroszkópián és fejlett statisztikákon alapuló új módszereket fejleszt ki a törvényszéki alkalmazásokhoz.

* A Frontiers a 3. legtöbbet idézett és a 6. legnagyobb kutatási kiadó és nyílt tudományos platform.

Kutatási folyóirataikat a közösség irányítja, és több mint 202 000 vezető kutatóból álló szerkesztőbizottságok szakértői által lektoráltak.

 

AJÁNLOTT PUBLIKÁCIÓ:

Prof. dr. Herke Csongor (Pécsi Tudományegyetem): Sherlock Holmes és a modern kriminalisztikai módszerek - Helyszíni szemle

krimi-helyszineles.jpg

Megtiszteltetés számunkra, hogy Herke Csongor Tanár Úr klubunk VIP tagja.

komment
2022. augusztus 16. 02:45 - SzerzoiJogvedettTartalom

Modern kriminalisztikai módszerek - A helyszíni szemle

krimi-helyszineles.jpg

Szép napot! Az a nagy megtiszteltetés ért minket, hogy izgalmas kriminalisztikai ismereteket tehetünk közzé, méghozzá VIP tagunk Herke Csongor professzor jóvoltából, aki a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar, Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszékének a tanszékvezető oktatója, kriminalisztikai szakértő. Most közöljük az első részt és nagyon szépen köszönjük a Tanár Úrnak! - Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

Herke Csongor:

Sherlock Holmes és a modern kriminalisztikai módszerek - A helyszíni szemle 

1. Bevezető 

A kriminalisztikát hagyományosan három részre tagolják: krimináltechnikára, krimináltaktikára és kriminálmetodikára. 

A krimináltechnika a természettudományos és műszaki-technikai eszközök és módszerek célszerű és szakszerű felhasználását szolgálja a bűnfelderítés területén. Ezek lehetnek minden változtatás nélkül más tudományágak, szakterületek olyan eredményei, amelyeket a krimináltechnika hatékonyan felhasználhat (pl. fizikai, kémiai műszerek, mérési eljárások, optikai, informatikai berendezések stb.), avagy már részben éppen a krimináltechnikai továbbfejlesztés következtében hasznosíthatók a bűnügyi nyomozásban (pl. bűnügyi fényképezés, hangazonosítás, szerológiai vizsgálatok stb.). S végül vannak olyan jelentős szakágak, diszciplínák, amelyeket elsősorban és kifejezetten maga a krimináltechnika hozott létre és dolgozott ki, alapozott meg (pl. a bűnügyi nyomtan (traszológia), az ujjnyomatrendszeren alapuló nyilvántartás és személyazonosítás (daktiloszkópia), az igazságügyi írásvizsgálat, az igazságügyi lőfegyvertan (ballisztika) stb.). 

A krimináltaktika már nem a tárgyi jellegű információ-hordozókra összpontosít, hanem sokkal inkább a személyi jellegű (terheltek, sértettek, tanúk, az eljáró személyek és a közreműködő szakemberek részvételével) végbemenő bizonyítékszerzési mozzanatok főbb sajátosságaival és összefüggéseivel foglalkozik. A krimináltaktika főbb tárgykörei a helyszíni szemle, a bizonyítási kísérlet, a helyszínelés, a felismerésre bemutatás, a kihallgatás, a szembesítés és a kényszerintézkedések taktikája. 

A kriminalisztika harmadik részének hagyományosan a kriminálmetodikát tartják. A kriminálmetodika nem általában a bűncselekmények eredményes nyomozásával foglalkozik, hanem – a lehető legjobban összekapcsolva és adaptálva mind a krimináltechnika, mind a krimináltaktika alapvető ismereteit – közvetlenül és kifejezetten egyes bűncselekménykategóriák felderítésére és bizonyítására összpontosít (pl. emberölések nyomozása, betörések nyomozása stb.). 

A kriminalisztika nagyon fiatal tudományág, hiszen lényegében a XIX. század végén jelentek meg az első kriminalisztika művek. A kriminalisztika Atyjának sokan Hans Grosst tekintik, aki 1893-ban megjelent a „Vizsgálóbírák kézikönyve” című kétkötetes munkájával tulajdonképpen megteremtette a kriminalisztikát, mint önálló tudományágat1.

Irodalmi művekben a különböző krimináltechnikai és krimináltaktikai módszerekről először Edgar Allen Poe-nál olvashattunk. A kriminalisztika megjelenése az irodalomban azonban kétségkívül Sir Arthur Conan Doyle regényhőséhez, Sherlock Holmeshoz köthető, akit akár a kriminalisztika képzeletbeli (irodalmi) Atyjának is tekinthetnénk, mivel nyomozásai során sokrétű kriminalisztikai módszereket alkalmazott a nyomok és anyagminták vizsgálata, a helyszínek megtekintése és felderítése során.

Holmes tevékenysége egyesek szerint inkább a természettudományhoz közelít. Sherlock Holmes célja szinte minden bűnügyben a nyomok minél precízebb rögzítése, a rögzített nyomok minél precízebb elemzése.

Ugyanakkor megállapítható, hogy a Sherlock Holmes művekből leginkább a krimináltaktikai módszerek hasznosíthatók. A krimináltechnika ugyanis olyan rohamléptékben fejlődött az elmúlt évszázadban, hogy a Sherlock Homes-féle krimináltechnikai módszerek már nem tekinthetők igazán modernnek. Így pl. „A brixtoni rejtély” című műben Sherlock Holmes felfedezésként éli meg, hogy „Megtaláltam a reagens szert, amelyet csakis a hemoglobin csap le, és semmi más!”, ami akkoriban valóban nagy felfedezés volt, de a DNS-azonosítás korában már a tudomány régen túlhaladt a vérgyanús szennyeződéseknél annak kimutatásán, hogy a szennyeződés egyáltalán vér-e?

Éppen ezért elsősorban a krimináltaktikai módszerek megjelenésére koncentrálunk. Ezek közül is elsőként a helyszíni szemlére.

 

2. A helyszíni szemle 

A helyszíni szemle olyan – szükségszerűen összetett és általában halaszthatatlan – nyomozási cselekmény és bizonyítási eszköz, amelynek keretében a Be. által előírt szigorú alakiságok (eljárási garanciák) betartása mellett észlelik és rögzítik a helyszínen talált állapotot, helyzetet, körülményeket és felkutatják a feltételezett bűncselekménnyel kapcsolatos nyomokat, elváltozásokat, és azok összefüggéseit2

A helyszíni szemle alapvető célja kettős:

  • egyfelől már menetközben, azonnal felhasználható adatokat, támpontokat nyújtson a további nyomozás, s ezen belül különösen az általános és a részverziók felállítása számára;

  • másfelől pedig mind a szemle önmagában, mind az ott elért eredmények a bírósági eljárásban büntetőjogilag releváns tényeket bizonyítsanak, azaz végső soron bizonyítékul szolgáljanak, illetőleg az ügyben felmerült egyéb bizonyítékok ellenőrzését segítsék elő. 

Helyszínen értjük azt a helyet, ahol a feltételezett bűncselekményt elkövették, avagy a bűncselekmény részét alkotó vagy azzal összefüggő egyéb részcselekmény, esemény stb. bekövetkezett. A helyszíni szemle előkészítése és lefolytatása nagymértékben függ attól, hogy milyen típusú helyszínről van szó. Így megkülönböztetnek:

  • valódi;

  • koholt (beállított);

  • megváltoztatott;

  • többes (tagolt);

  • mozgó;

  • ”élő”

helyszínt. 

A valódi helyszín megtörtént, a koholt helyszín pedig meg nem történt bűncselekménnyel kapcsolatos „helyszínbeállítás”. A megváltoztatott helyszínnél tulajdonképpen részleges beállításról van szó, és ennek keretében a bűnelkövető tudatosan, félrevezetési céllal olyan elváltozásokat, nyomokat kohol, amelyek más motívumra, elkövetői körre utalnak, illetőleg saját nyomait törekszik eltüntetni, avagy csak egyszerűen felesleges utócselekvéseket végez. Eleve többhelyszínes bűnügyet jelent az, hogyha bűncselekmény-sorozat megalapozott gyanúja forog fenn. De ezen túlmenően is gyakori, hogy a bűncselekmény alaphelyszíne mellett további „mellékhelyszínek” is fontosak (pl. ahol az áldozatot megölték, feldarabolták, ahová a zsákmányt elrejtették, ahol a bűnelkövető kivárta az alkalmat, vagy ahonnét leadta a lövést stb.). A többes helyszín létére gyakran utalnak ún. „negatív körülmények”, azaz az összhelyzet alapján várható vagy valószínű nyomok, elváltozások hiánya. A mozgó helyszínek, a közlekedési eszközök számos gondot okoznak (viszonylag nyomszegény az elkövetés, sok személy okozta egyéb változások is vannak, a forgalomból való kivonás nehéz stb.), ugyanakkor azonban meglehetősen jó támpontot jelentenek a bűncselekmény elkövetésének időpontjára, illetve időtartamára. Az „élő” helyszín jelentheti a legnagyobb gondot (pl. működő kórházban vagy szállodában elkövetett emberölés, gyújtogatás, termelő gyárban, szolgáltató üzemben elkövetett robbantás, vagy amikor maga a közlekedési eszköz is súlyosan megsérül, pl. vasúti szerencsétlenség). Ilyenkor az élet- és vagyonmentés, valamint a közérdek (pl. további forgalom fenntartása), általában a kárelhárítás sokat változtat a helyszínen. 

A helyszíni szemlének mindenekelőtt az a két fajtája különböztetendő meg, amikor elsősorban arra tekintünk, hogy a késedelem milyen veszéllyel jár. Így

a) halaszthatatlan nyomozási cselekményként kerül rá sor, avagy

b) a nyomozás elrendelése után, nem halaszthatatlan nyomozási cselekményként foganatosítják azt. 

További felosztást képezhet az a szempont, hogy a helyszíni szemlével kapcsolatban egyáltalán büntetőeljárási kényszerintézkedésre sor kerül-e, éspedig akár a szemle megkezdésekor, akár a szemle befejezéskor. Ugyancsak tanulságos lenne az érdekeltek részvétele mellett, illetőleg azok részvétele nélkül tartott helyszíni szemle megkülönböztetése. További kérdés az, hogy a helyszíni szemle befejezésekor gyakran sor kerülhet a bűnjelek lefoglalására (ha eredményes volt). A helyszíni szemle eredményei egyébként is irányt szabhatnak más kényszerintézkedések alkalmazásának is. Végül a helyszíni szemle helyettesíthetősége szempontjából is indokolt különbséget tenni a helyszíni szemle egyszeri lefolytatása és az ismételt foganatosítása között, illetőleg a helyszíni szemle és a helyszín megtekintése, a helyszíni tájékozódás között. 

A helyszíni szemle gyors és hatékony lefolytatása jelentős mértékben függ a felkészülés színvonalától, gondosságától. Nevezetesen attól, hogy

  • milyen erőket szükséges és lehetséges bevonni?

  • milyen összetételű csoportok végezzék az érdemi munkát (szemlebizottság, nyomozócsoport)?

  • biztosíthatók-e a helyszíni szemle tárgyi feltételei, éspedig a szakmai műszaki feltételektől (nyomkereső műszerek, nyomrögzítő eszközök stb.) egészen a világításig, hírközlésig és közlekedésig? 

A helyszín biztosítása igen fontos része a felkészülésnek, mert ezáltal érhető el, hogy a bűncselekmény helyszíne változásoknak és változtatásoknak ne legyen kitéve. A helyszín biztosítása lényegesen nagyobb erőfeszítést igényel nyílt terepen (pl. a terület lezárása, kordon kialakítása, forgalomelterelés stb.), mint zárt helyen. Utóbbi helyen ideiglenesen elégséges az is, hogy a felfedező tanút, a feljelentőt kérik fel arra, hogy mindenféle külső behatástól óvja meg a helyszínt. 

Egyfelől sürgős intézkedéseknek van helye, így pl.

  • a polgárok életét, testi épségét vagy vagyonát fenyegető veszély elhárítására;

  • a nyomüldözés, illetőleg

  • kiemelt bűncselekmény esetén az ún. forró nyomon üldözés kezdeményezésére. 

Másfelől a helyszínen is alaposan tájékozódni kell. Mindenekelőtt a bizottság vezetője

  • meghallgatja a helyszínbiztosító jelentését;

  • kikérdezi a sértettet, a felfedező tanút;

  • felméri a teendőket és azt, hogy a megfelelő személyi és tárgyi feltételek biztosítva vannak-e. 

A helyszíni szemle taktikai követelményei nagymértékben különböznek a helyszíni szemle két fő szakaszában. A helyszíni szemle első (statikus) szakaszában az a fő követelmény, hogy a helyszínen lévő valamennyi jelenség és körülmény megfigyelésre és rögzítésre kerüljön. A helyszíni szemle második szakaszában már nem marad a helyszín nyugalmi állapotban, hanem minden részletére kiterjedő, és a tárgyak, berendezések, dolgok kimozdításával járó kutatásra kerül sor, ezért találóan nevezhető ez a szemle dinamikus szakaszának. 

A helyszíni szemle rögzítésének legfontosabb – hagyományosan alakszerű és gyakorlatilag mellőzhetetlen – eszköze a jegyzőkönyv. Általános tartalmi követelményként azt emeljük ki, hogy a jegyzőkönyv a helyszín objektív állapotának – az ott talált nyomoknak, tárgyi elváltozásoknak, anyagmaradványoknak stb. – a leírását tartalmazhatja. A jegyzőkönyvbe nem kerülhetnek a szemlebizottság vagy a nyomozó szubjektív megállapításai (véleménye, következtetése, feltevése, illetőleg verziója). A szemlejegyzőkönyv három részből áll: bevezető rész, leíró rész és záradék. Emellett a jegyzőkönyvnek további mellékletei lehetnek (helyszínrajz, fénykép- és videófelvételek, a kutyavezető jelentése, a nyomozó (csoport vezető) jelentése)3

 

3. A helyszíni szemle megjelenése Sherlock Holmes történeteiben 

Elsőként ki kell emelni, hogy Sherlock Holmes (a fenti előírásoknak megfelelően) a legtöbb műben nagy hangsúlyt fektet a helyszíni szemle statikus szakaszára. Szinte minden esetben, amikor a helyszínen vizsgálatokat végez, nyomokat gyűjt, elsőként általános terepszemlét tart, és rögzíti az ezzel kapcsolatos megfigyeléseit. Ez jól megfigyelhető „A rőt liga” című novellában4. Itt a „helyszíni szemlét” megelőző terepszemle lényegében nem más, mint a helyszíni szemle statikus része: 

„Földalattival mentünk az Aldersgate-ig, onnan rövid sétával jutottunk a Coburg térre, a pár órája hallott szokatlan történet színhelyére. Kicsi, szegényes, valaha jobb napokat láthatott hely volt. Ütött-kopott, emeletes téglaházak egyhangú négyszögei néztek egy korláttal körülvett kis területre, ahol gazos fű és néhány színehagyott bukszusbokor folytatta reménytelen utóvédharcát a füstös, barátságtalan környezettel. Egy sarki házon három aranyozott gömb és egy fehér betűs, "JABEZ WILSON" feliratú barna tábla jelezte, hogy itt van a vörös hajú kliensünk üzlete. Sherlock Holmes megállt a bolt előtt, fejét egyik oldalra hajtotta, s vékonyra összehúzott szemhéja alól alaposan végigmérte az épületet. Aztán lassan elsétált a tér végébe, majd visszajött a sarokig, és közben szemügyre vette a házakat. Amikor a zálogos háza elé ért, botjával kétszer-háromszor erőteljesen megkopogtatta a kövezetet, majd az üzlet ajtajához lépett, és bezörgetett. Egy értelmes arcú, borotvált fiatalember nyitott szinte azonnal ajtót, és invitálta befelé a barátomat.” 

Az itt leírt cselekmények során Sherlock Holmes felméri a terepet, és később éppen ezen szemlét követően von le fontos következtetéseket. A folytatásban: 

„Már tudunk valamit a Coburg térről. Derítsük föl, mi van mögötte. Miután ennek a félreeső Coburg térnek a sarkán befordultunk, nemsokára egy nagy utcán találtuk magunkat, amely oly ellentéte volt a térnek, mint egy festmény a saját hátlapjának. A Cityből északra és nyugatra kivezető egyik főútvonal volt ez, az úttesten megrakott kocsik hömpölyögtek két sorban kifelé és befelé egyaránt, a járda csak úgy feketéllett a nyüzsgő gyalogosoktól. Végigtekintve a szép boltokon, a tekintélyes üzletházak során, nehéz volt elképzelni, hogy mindez közvetlenül szomszédos azzal a kopott és álmos térrel, ahonnan jövünk. - Na, hadd nézzük! - mondta Holmes, amint megállt a sarkon, és végignézett az utcán. - Megpróbálom az eszembe vésni itt a házak sorrendjét. London pontos ismerete az egyik bolondériám. Tehát itt van a Mortimer iroda, aztán egy trafik, egy újságos, aztán a City és Külvárosi Bank coburgi fiókja, a vegetáriánus étterem és McFarlane kocsigyártó.” 

Az ilyen helyszín leírásoknak általában döntő jelentőségük van az adott bűnügy bizonyítása során. Ahhoz ugyanis, hogy a helyszíni szemle során lefoglalt tárgyi bizonyítási eszközöket, rögzített nyomokat a büntetőeljárásban bizonyítékként használhassák fel, a bizonyítékok összegyűjtése során is be kell tartani a törvényes előírásokat. Márpedig a bizonyíték forrásának törvényessége úgy igazolható, ha a beszerzés körülményeit részletesen rögzítették. 

A helyszíni szemle statikus szakaszát követően kerül sor a dinamikus szakaszra, a nyomok és bizonyítékok összegyűjtésére. Ennek során szintén rögzíteni kell a megtalált bizonyítékok beszerzésének a körülményeit. Erre találunk jó példát „A táncoló figurák”5 című novellában: 

„– Ezt a körülményt ajánlom szíves figyelmébe – mondta Holmes a kollégájának. – Most pedig, azt hiszem, elérkezett a pillanat, hogy alaposan szemügyre vegyük a szobát.

A dolgozószoba meglehetősen kicsi volt, három fala sűrűn telirakva könyvekkel. A kertre nyíló ablakkal szemközt íróasztal állt. Először a szerencsétlenül járt házigazda holttestét vizsgáltuk meg. Hatalmas teste kinyújtva feküdt a szoba közepén. Rendetlen ruházatán látszott, hogy hirtelen ugrasztotta ki az ágyából valami. A fegyvert szemből lőtték ki rá, a golyó a testében maradt, átfúrva a szívét. Azonnal meghalt, fájdalmat sem érezhetett. Puskapor füstjének sem a hálóköntösén, sem a kezén nem volt nyoma. A járási orvos szerint a ház úrnőjének csak az arcán lehetett puskaporfüst, a kezén ellenben nem.” 

A leírás részben helyszíni szemle, részben viszont már szakértői kompetenciába tartozó következtetéseket is tartalmaz. Egy, a büntetőeljárásban felvett helyszíni szemle jegyzőkönyv nem tartalmazhatna ilyen kijelentéseket, hogy „A fegyvert szemből lőtték ki rá, a golyó a testében maradt, átfúrva a szívét.”, mivel az nem a helyszíni szemlebizottság feladata, hogy eldöntse, mi történt, különösen nem, hogy következtetéseket vonjon le a helyszínen talált adatokból. 

A helyszíni szemle során (amint már említettem) a cél a nyomok felderítése és a bizonyítékok felkutatása. A helyszíni szemléről készült jegyzőkönyvnek azt is tartalmaznia kell, ha a helyszíni szemle adatai alapján további helyszín megtekintésére és felkutatására kell sort keríteni. Ez a további helyszín kapcsolódhat az előző helyszínhez, de lehet egy teljesen új helyszín is (pl., ha a helyszínen a sértett zsebében talált hotel számlából arra lehet következtetni, hogy a sértett az éjszakát egy szállodában töltötte). Előzőre példa szintén „A táncoló figurák” című novella alábbi része: 

„(…) Úgy vélem, kedves felügyelő úr, hogy ügyünk szempontjából ez a szoba nem tartogat több meglepetést. Ha van kedve, tartson velem, nézzük meg, milyen újdonságokat kínál a kert.

A dolgozószoba ablaka alatt széles virágágyás húzódott. Felkiáltottunk a meglepetéstől, amint odaértünk. A virágok letaposva, a puha földben jól kirajzolódó lábnyomok; szokatlanul hegyes orrú, nagy férficipő nyomai. Holmes úgy szimatolt a fűben, mint egy vadászkopó. Majd diadalkiáltást hallatva lehajolt, és felvett a földről egy kis töltényhüvelyt.

– Jól sejtettem – mondta –, a revolvernek töltényhüvely-kivető szerkezete volt, és lám, itt van a harmadik hüvely. Mr. Martin, érzésem szerint a nyomozás a végéhez közeledik.” 

Látható, hogy a helyszíni szemle során sokféle nyom rögzítésére kerülhet sor (esetünkben láb (cipő) nyomokat találtak, amely a későbbi azonosításhoz is hasznos lehet). Másrészt tárgyi bizonyítási eszközöket is lefoglalhatnak (ld. töltényhüvely), amelyből aztán további bizonyítékok keletkezhetnek (esetünkben ilyen lehet a ballisztikus szakértő szakvéleménye). 

Végül meg kell említeni, hogy a helyszíni szemle sok esetben arra is szolgál, hogy a helyszínt biztosítsák, megakadályozva ezzel azt, hogy a bizonyítékok és nyomok rögzítése előtt azt megváltoztassák. „A bentlakó beteg”6 című novellában Holmes az elsőre öngyilkosságnak tűnő bűncselekmény helyszíne esetén ezt az alábbiak szerint végzi: 

„Az ajtóhoz ment, bezárta, szokott alaposságával megvizsgálta. A kulcs a belső oldalon volt, kivette, megnézte azt is. Az ágy, a szőnyeg, a székek, a kandalló, a holttest, a kötél, mind sorra kerültek. Holmes végül azt mondta, hogy minden rendben van, és segítségemmel és a felügyelő segítségével levágta a szerencsétlent a kötélről, és kegyeletes kézzel egy lepedőt terített rá.”

 

4. Záró gondolatok

A helyszíni szemle lefolytatása rendszerint igen értékes adatokat, támpontokat nyújt a bűncselekmények felderítéséhez, így különösen

  • az általános és részverziók felállításához;

  • a bűncselekmény számos részletének és sajátosságának megállapításához (hely, időpont, elkövetési mód, az elkövető helyismerete, szakmai ismerete stb.) Ezek egyébként fontosak lehetnek a későbbi bizonyítási kísérlet, felismerésre bemutatás stb. megszervezésénél is;

  • ugyancsak fontos személyiségvonások és testi adottságok olvashatók ki mind a statikus, mind a dinamikus szakasz eredményei alapján (így az elkövetők száma, szereposztása, célzata vagy motívuma, személyisége, jellegzetes szokása, elkövetési módja, célszerű vagy felesleges utótevékenysége stb.);

  • a helyszíni szemle szinte valamennyi adata igen jól felhasználható a később felmerülő verziók s ugyanígy később beszerzett perrendszerű bizonyítékok ellenőrzésére;

  • szereposztása, célzata vagy motívuma, személyisége, jellegzetes szokása, elkövetési módja, célszerű vagy felesleges utótevékenysége stb.);

  • a helyszíni szemle szinte valamennyi adata igen jól felhasználható a később felmerülő verziók s ugyanígy később beszerzett perrendszerű bizonyítékok ellenőrzésére;

  • a helyszíni szemle adatai, eredményei alapján sor kerülhet a koholt vagy beállított helyszín felismerésére is. Mindkettőnél igen jelentős szerepe lehet az ún. „negatív körülmények (azaz nincsenek nyomok, elváltozások ott, ahol egyébként várhatók lennének) értékelésének;

  • a helyszíni szemle eredményei alapján a folyamatban lévő ügy kapcsolatba hozható más folyamatban lévő (vagy jogerősen lezárt) ügyekkel is pl. az elkövetési mód (modus operandi) azonossága vagy igen nagymérvű hasonlósága alapján. A helyszíni szemle adatai ily módon más ügyek nagyon fontos részeredményeivel egészülhetnek ki stb.;

  • végül önmagában annak is nagy a jelentősége, hogy a helyszíni szemle eredményeinek megfelelő értékelése alapján megnyugtatóan elvégezhető a helyszín rekonstrukciója, azaz tisztázható a helyszínnek a bűncselekmény elkövetése előtti, közvetlenül a bűncselekmény elkövetése utáni, de legalább is a szemle megkezdésekori állapota7

Szinte bármelyik Sherlock Holmes történet elolvasását követően láthatjuk, hogy a fenti eredmények egyike-másika, vagy akár egyszerre több is megjelenik az adott műben. Sherlock Holmes a „helyszíni szemléit” követően állítja fel verzióit, következtet a feltételezett elkövető személyiségjegyeire, szokásaira stb. Az pedig szintén igen gyakori, hogy a „negatív körülményekből” von le következtetést. Elmondhatjuk tehát, hogy a helyszíni szemle Sherlock Holmes elengedhetetlen krimiáltaktikai cselekménye.

A szerzői jogok Herke Csongor professzor urat illetik, a "Sherlock Holmes és a modern kriminalisztikai módszerek" tanulmány közlése az ő engedélyével történt. pte-nevjegy.png

FORRÁSOK:

1, Ibolya Tibor: Az első magyar kriminalisztikai tankönyv és szerzője. 
ibolyatibor.atw.hu/Sajat/25.pdf

2, A helyszíni szemlét a köznyelvben helyszínelésnek nevezik, holott a helyszínelés a helyszíni kihallgatásra használt szakkifejezés.

3, Herke Csongor (szerk.): Kriminalisztikai, igazságügyi orvostani, elmekórtani, igazságügyi könyvszakértői és műszaki szakértői alapismeretek. PTE ÁJK, Pécs, 2014.

4, Eredeti címe: „The Red-headed League (1891.)”. A novellából készült film címe: „A vöröshajúak klubja”. In: Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története 1. Szukits Könyvkiadó, 2007.

5, Eredeti címe: „The Adventure of the Dancing Men (1903.)”. A novellából készült film címe: „A táncoló emberkék”. In: Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története 2. Szukits Könyvkiadó, 2007.

6, Eredeti címe: „The Resident Patient (1893.)”. A novellából készült film címe: „A rettegő beteg”. In: Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története 1. Szukits Könyvkiadó, 2007.

7, Tremmel Flórián – Fenyvesi Csaba – Herke Csongor: Kriminalisztika (Forensic Science). Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2009. 312-313. o.

Kapcsolódó posztjaink:

kriminalisztika-konyv.jpg

és Fenyvesi Csaba professzor: Online kriminalisztikai előadások

komment
2022. augusztus 13. 00:24 - SzerzoiJogvedettTartalom

Helyzetjelentés - kód: 007

sherlock-007-helyzetjelentes.jpg

Halihó! Sok már a teendő, egészségi- és magánéleti gondok is összejöttek, de folytatódni fognak blogunkon a posztok. 

Amik várhatóak:

VIP tagunk, Herke Csongor professzor úr kriminalisztikai tanulmányának első része (Helyszíni szemle) - A Tanár Úr ugyan már tartott Sherlock Holmes-ról előadásokat a Pécsi Tudományegyetemen (PTE), ám megjelenítendő írását kimondottan a blogunkra szánta. Köszönjük szépen a megtiszteltetést!

Blogunkon korábban megjelent tudományos cikkek:

Prof. Dr. Lente Gábor (PTE): Sherlock Holmes és a kémia

illetve

veritas-cumberbatch-cikk.jpg

- Vezetőségi tagunk Zleszik Pál András írása a nagy nyomzó és egy hazánkban is kedvelt, rendkívül sokoldalú növény termésének összefüggéseiről. Ez lesz Andris első megjelenő cikke. A vezetőségünk többi tagja szerint jó és kedvelni fogjátok. (Hogy később is szeretne-e cikkeket írni András, azt rá bízzuk, de, mint mindig most is büszkék vagyunk rá.)

- A BBC Sherlock Illúziók a koponyákkal cikk folytatása

- Cikk Sherlock Holmes és a 007-es ügynök, James Bond hasonlóságairól

Addig is egy jellegzetes mondat, amit mindig imádunk és képtelenség megunni:

Kautzky Armand: "A nevem Bond... James Bond."

@tamaspal Hölgyek és urak! Íme, a Hang � #kautzkyarmand #jamesbond #színész #szinkron #magyarhang #páltamás #TomiTok ♬ eredeti hang - Pál Tamás

(Megjegyzés: Kedves Pál Tamás! Szerintünk se hasonlít Kautzky Armandéra a hangod, ám a Tied is férfias és kellemes. TikTok csatornádhoz és magánéletedhez további sok sikert kívánunk! Köszönjük a videót.)

TUDTÁTOK? Kautzky Armand Sherlock Holmes volt VIP tagunk Mészáros István "Sherlock Holmes és Európa Árvája különös esete" című hangjátékában, ami meghallgatható itt nálunk az alábbi képre kattintva:

sherlock-holmes-es-europa-arvaja.png

(Kautzky Művész Úr bölcsen elváltoztatta hangját, hogy nyomozóját ne lehessen híres szinkronszerepéhez James Bond-hoz hasonlítani.)

Ezenkívül tárgyalunk szerkesztőségünk bővítéséről egy magyar fiatalemberrel. Ez sosem könnyű, mert fizetni sajnos nem tudunk, a kulturális teendők nem profitorientáltak a mai világban, és nagy távolság miatt vele is online kéne együttműködnünk. Szóval mindig érdem, öröm és megtiszteltetés nekünk, ha hasonló értékekkel és segíteni akarással csatlakozik hozzánk valaki. (Az I. Magyar Sherlock Holmes kiállításban is azért reménykedünk, mert vannak rá igen valószínű budapesti helyszíneink, nem félünk a munkától és hátha idővel egyre több honfitársunk segít ebben.) - A klubunkat segítők listája itt található: Támogatóink

Őszintén szeretnénk jelezni, hogy bár a médiaszerepléseinket eddig is megfontoltuk, de most elfoglaltságaink - és fent említett élethelyzetek - miatt szeptember végéig valószínűleg nem tudunk eleget tenni semmilyen ilyen felkérésnek. Kérjük szépen a sajtó munkatársainak szíves megértését - előre is köszönjük. (Legutóbbi szereplésünk: Kultúrjunkie Blog interjú, 2022 július)

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

Számít a szavazatod: Szavazás a nyereményjátékhoz

A világszerte megjelenő Sherlock Holmes álhírekhez kapcsolódó idézet:

"MANAPSÁG BÁRMIT KINYOMTATNAK." James Bond (Pierce Brosnan) *

james-bond-es-a-media.jpg

Kapcsolódó poszt: Tévhitek Sherlock Holmes-ról

* Valójában James Bond ezt A Holnap Markában (Tomorrow Never Dies) 1997-es filmben mondta, miután küzdelem után ellenfelét egy nyomdagépbe taszította és ellensége sajtótermékként végezte.

komment
2022. augusztus 09. 23:02 - SzerzoiJogvedettTartalom

Közlemény

watson-asztala.jpg

Üdvözlet! Szeretnénk megköszönni György nevű kedves olvasónknak azon jelzését, hogy a Sherlock Holmes összes történetét tartalmazó mobil app nem jön be. (Szerkesztőségünk igen kislétszámú és egyéb teendőink mellett végzünk visszaellenőrzéseket, de sajnos ilyen előfordulhat. Nyugodtan jelezzétek, ha valami ilyesmit leltek!) Az említett mobil applikáció nem a mi fejlesztésünk és jóideig a Google Play áruházból volt elérhető, mi linkkel hivatkozunk rá. Ma emailben jeleztünk a helyzetet az app fejlesztője felé. Reményeink szerint válaszol és utána hamar orvosolhatjuk a problémát. Szíves megértéseteket kérjük és előre is köszönjük. - Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk. 

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

Számít a szavazatod: Szavazás a nyereményjátékhoz 

Megjegyzés: A fotó a londoni Sherlock Holmes Múzeumban készült
 - fényképezve: twm1340 által. 

A mi tervezett kiállításunkon talán ilyen szép szekretert nem lesz módunk bemutatni, de azért klassz dolgokkal készünk. 

Utóirat: Látjuk nyomait, hogy tetszett Nektek az Illúziók a koponyák-kal posztunk. Nos, eláruljuk: Várható még egy BBC Sherlock-os folytatása, amiből megtudhatjátok hogyan juthattok a sorozathoz kapcsolódó kincsekhez.

komment
2022. augusztus 07. 13:34 - SzerzoiJogvedettTartalom

Heti beszámoló 2.

heti-beszamolo.jpg

Sziasztok! Izgalmas volt ez a hét is, bár még nincs vége (, pár óra még hátra van, de) azért egy beszámolóban összeszedjük, amit lehet.

- A Steven Moffat egy Sherlock képet osztott meg posztunk az Index.hu blogketrecébe került. (Nagyon szépen köszönjük.)

- Sváb József grafikusművészünkkel interjú készült a Kultúrjunkie-ra. Az alábbi linken olvasható:

Beszélgetés Sváb József képregényrajzolóval, illusztrátorral

Köszönjük. - Az interjút készítette Talabos Dávidné Dr. Lukács Nikolett, akiről már itt olvashattatok: Sherlock Holmes Club a Kultúrjunkie Blogon

svab-jozsef-herke-csongor.jpg

- Az a nagy megtiszteltetés ért minket, hogy a Magyar Sherlock Holmes Rajongói Club jogi képviseletét a Herke és Szabó Ügyvédi Társulás látja el ezentúl. (7621 Pécs, Király utca 79. - Kamarai azonosítószám: 36061470) - Kérjük, hogy a klubunknak szánt üzeneteket ne Pécsre, hanem ide küldjétek: KAPCSOLATFELVÉTEL

- Herke Csongor professzor úrral kriminalisztikai érdekességekkel készülünk Nektek.

- Sherlock Holmes nagyon unatkozik, hisz az előző bejegyzésünkben (Illúziók a koponyákkal) bejelentkezett az őszi játékról információt dobni.  

Szerencsés új hetet kívánunk Nektek!

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

Számít a szavazatod: Szavazás a nyereményjátékhoz 

komment
2022. augusztus 07. 08:54 - SzerzoiJogvedettTartalom

Illúziók a koponyákkal

Szép napot! Ígértünk egy több optikai illúziót bemutató művészeti cikket. Ennek most eljött az ideje. Kezdjük Olga Beliaeva két képével. Az első egy faszénnel készült akvarell, mely két ballerinát mutat, akik balettcipőikkel együtt egy koponyát formálnak:

olga-beliaeva-skull-illusion-1.jpg

olga-balieva.jpgOlga Baliaeva - egy bájos és tehetséges művész

Aztán itt egy másik Olga Beliaeva alkotásai közül, amely még lenyűgözőbb. Ezen a festményen két tarot kártyát olvasó fiatal hölgy jelenít meg egy koponyát.

olga-beliaeva-skull-illusion-2.jpg

Menők, igaz?

Tudtátok, hogy ezeket a képeket tilos lenne bemutatni?

Komolyan. Nem szabadna.

Nem, nincs rajtuk olyan átok, hogy megnézésük halállal járna a megtekintőire. Sőt! Nyugodtan írhatjuk ide hozzájuk, hogy reméljük még sok szép műalkotást szemlélhettek meg életetek során. Viszont manapság a  "cancel culture", azaz az eltörléskultúra diszkriminatív és agyromboló időszakát éljük, mely szerint az alkotót, ezt a tehetséges nőt ki kéne közösíteni, hiszen ő egy orosz művész. Milyen szerencse, hogy mi Sherlock Holmes rajongók vagyunk és a nagy detektív azt tanítja nekünk: "Ne legyünk előítéletesek és gondolkodjunk! Csak azért ne kövessünk valamit, mert divat és megvezetett emberek tömegével hódolnak neki." A most élő vagy korábban élt orosz művészek vagy sportolók nem tehetnek arról a politikai és humanitárius krízisről, amely az orosz-ukrán háború során amerikai mesterkedésre kialakult. Az orosz művészet elutasítása nem az Orosz Föderációnak árt, hanem a művészek és gyermekeik megélhetésének és legfőképp az elutasítóknak, akik számtalan csodálatos alkotásról maradnak így le, sok örömtől meg érdekességtől (, esetleg inspirációtól) fosztják meg magukat s utódaikat. - Fontos és idevágó megjegyzés, hogy az egyik legjobb Sherlock Holmes tévésorozat ugyancsak orosz, Vasily Livanov főszereplésével. Maga II. Erzsébet angol királynő szintén nagyon kedveli és Livanov-ot kitüntetéssel ajándékozta.vasily-livanov-sherlock.jpg

Korábban már politikamentesen foglalkoztunk az orosz-ukrán háborúval, de most is tartsuk magunkat a politikamentességhez és maradjunk a művészet pártján! Már több bejegyzésben foglalkoztunk vele, hogy a koponya vagy koponyák mennyire kapcsolódnak Sherlock Holmes alakjához. Mint tudjuk ő egy brit nemzeti ikon és az angolok szívesen gondolkodnak a "To Be Or Not To Be?" vagyis a "Lenni vagy nem lenni?" kérdésen. Az emberi természetből adódóan nyilván már Shakespeare előtt is érdekelte őket ez, de a világhírű drámaíró foglalta össze ilyen nemes egyszerűséggel és tette közismertté.

Biztos van, aki azt feltételezi a művészet már Holmes korában is foglalkozott a halállal, de az optikai megtévesztések a nagyon modern idők vívmányai. Nos, ez nem igaz. A viktoriánus korban bizony léteztek már ilyen izgalmas művészeti megjelenítések. Mielőtt egy szép, ideillő példát prezentálnánk azért büszkén említsük meg, hogy Victor Vasarely az op art mozgalom "nagyapja" magyar-francia művész volt. Pécsen született született Csiszár Győző néven, 1906-ban.

vasarely-muvesz-alkotas.jpg

Charles Allan Gilbert, ismertebb nevén C. Allan Gilbert, kiemelkedő amerikai illusztrátor volt. All Is Vanity (Minden hiúság) című művén jól tükröződik, hogy a szépség múlandó, az élet elillan. Ahogy ezt jeles költőnk Petőfi Sándor fogalmazta szépen: "Elhull a virág, eliramlik az élet".

Az All Is Vanity 1892-ben készült, mikor a gyakran betegeskedő Gilbert még csak 19 éves volt, ám tíz évvel később jelent meg műve a Life magazinban.

c-allan-gilbert-minden-hiusag.jpg

A Minden Hiúság a halál allegóriája, amely egy elbűvölő nőt mutat be, amint tükörbe néz, miközben pipereasztalánál ül. A kerek tükör az asztalon lévő ruhával összekapcsolva emberi koponya képét kelti.

A képen látható koponya helye csak távolról nézve értékelhető. A koponya szemeit jobb oldalon a női arc tükröződő képe, bal oldalon pedig a hölgy valódi feje hozza létre. Úgy tűnik, hogy az orr néhány közeli drapéria tükröződése.

Ha alaposan megnézzük a képet, látható, hogy számos palack sorakozik a pipereasztalkán. Ezek a koponya fogainak megjelenését keltik. Miközben ezt nézzük mozdítsuk el a tekintetünk egy kicsit jobbra és egy magányos égő gyertyát látunk az asztal szélén. Valószínűleg az életet jelképezi. Gondoljunk csak bele, milyen könnyen el lehet oltani!

Amikor ránézünk a nő arcára, már-már viccessnek tűnik, amikor látjuk, hogy mennyire hasonlít szinte minden más nőre, akit ennek a korszaknak a reklámjaiban láthattunk. Ugye nagyon hasonlít a nőkre a korai Coca-Cola reklámokban és fogporok promócióiban? C. Allan Gilbert valószínűleg szándékosan ábrázolta így, korszakos ideának.

Persze az All Is Vanity nem csupán világhírű lett, de számos inspirációt adott:

minden-hiusag-kep.gif

Nemcsak tetoválások készültek belőle, hanem olyan luxus szépségmárka, mint a Dior is felhasználta:

dior-poison-parfum.jpg

A BBC Sherlock jólismert koponyás posztere pedig az ikonikus képpé változik a Baker Street 221B-ben, mikor Benedict Cumberbatch nyomozója a viktoránus korba csöppen, A szörnyű menyasszony eseténél.

minden-hiusag-sherlock.jpg

C. Allan Gilbert amúgy tájjal is készített optikai illúziós képet. Íme a művész meg az alkotása, melyben egy vízpartnál bontakozik ki halálfej:

c-allan-gilbert-skull.jpg

Halandónak születtünk, mégis tehetünk jót a világban, hagyhatunk nyomot magunk után. Mert bár élhetünk röviden, mint a gyertyaláng, azért ebben az életben is rálelhetünk a boldogság, a dicsőség fényére és mi is sugározhatjuk ezt mások felé. A munka, melyet Sherlock Holmes végez beteljesedést ad az életének. Hozzá hasonlóan mindannyian kiteljesedhetünk egy hasznos hivatásban. Ahogy pedig Titus Lucretius Carus, ókori római költő és filozófus mondta: "Ami megszületett, nem térhet a semmibe vissza." Szánjunk hát a mai napból 5-10 percet arra, hogy elmélkedjünk saját életünkön! Gondoljunk arra milyen jó dolgokat értünk el, mikben segítettünk és segíthetünk másoknak! Miken dolgoztunk és miben fejlődhetünk még!

michio-kaku.jpg

" A munka nemcsak szerkezetet és rendezettséget ad életünknek, hanem biztosítja nekünk azt, hogy büszkék lehessünk magunkra, lássuk az eredményeinket és megkapjuk a beteljesülés érzetét. A szeretet adja gyökereinket. Szeretet nélkül elveszettek, gyökértelenek és üresek vagyunk. Szeretet nélkül a saját földünkön sodródunk, és senkihez sem tartozunk. A munkán és a szereteten túl van még két dolog, melyek véleményem szerint értelmet adnak az életnek. Az első az, hogy használjuk ki azt a tehetséget, ami velünk született - mindegy, miben vagyunk tehetségesek. Meg kell próbálnunk maximálisan kihasználni adottságainkat, ahelyett, hogy hagynánk őket elsorvadni. A második dologként pedig próbáljuk meg jobb helyként itt hagyni a világot, mint amilyen volt mielőtt beléptünk. " 

Michio Kaku (világhírű tudós,) japán származású amerikai elméleti professzor,
a legendás húr-térelmélet egyik megalkotója, író, műsorvezető, filozófus

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club



FORRÁSOK:
feltmagnet.com - All Is Vanity cikk
sherlockology.tumblr.com/post/136460947400/victorian-skull-print
Michio Kaku: Parallel Worlds ... (könyv)

Számít a szavazatod: Szavazás a nyereményjátékhoz 

A voksolás állása a poszt írásának idején:

voksolas-allasa.jpg

sherlock-mobile.gif

- Azért én azt, hogy optikai illúzió megjegyezném az őszi játékra. SH

Kapcsolódó cikk: Nézd itt kezdődött minden! Conan Doyle az optikus

Tipp: Ha megkeresed neten az All Is Vanity képet és kinyomtatod fekete-fehérben vagy barnás árnyalattal máris van egy új BBC Sherlock tárgyad a sherlockian gyűjteményedbe. Egy szép keret nagyon feldobhatja.

komment
2022. augusztus 05. 06:48 - SzerzoiJogvedettTartalom

Sherlock Holmes 221 tárgyban kiállítás

sherlock-holmes-ny-kiallitas.jpg

Idén januártól New York patinás Grolier Club-jában volt látható a Sherlock Holmes 221 tárgyban című kiállítás. (A Grolier Club-ot pár évvel az első Holmes történet megjelenése előtt, 1884 januárjában alapították és ez a legrégebbi és egyben a legnagyobb létező bibliofil klub Amerikában.) A Grolier Club a bibliofilek magántársasága az Upper East Side-on és ahogy a fenti fényképen látszik szép otthont adott a tárlatnak. (Mi teljesen odavagyunk a kijelzőn látható Frederic Dorr Steele által készített köntösös, pipás Sherlock Holmes képért, mely legendás illusztrációja hősünknek és ami elegánsan uralta a tárlatot.) A kiállításról a CBS tévéadó is beszámolt.

A 221 természetesen a híres nyomozó Baker Street-i otthonának házszámára utal (Baker Street 221B). A megtekintendő tételeket egy neves sherlockian Glen S. Miranker ajánlotta fel. Glen már 45 éve gyűjt a legendás detektívhez kötődő tárgyakat és ezekből ajánlott fel 221-et a tárlat céljára. A Baker Street-i zseni rajongója korábban is segített tárgyak kölcsön adásával egyéb Sherlock Holmes kiállításokhoz, illetve már két önálló bemutatót szintén rendezett nagy kedvencünkről. (Glen természetesen több Sherlock Holmes Klub tagja is.)

glen-minranker.jpg

Az élménynek azonban nincs vége, ugyanis a kiállítás új helyszínen folytatódik. Most augusztustól december 16-ig a Bloomington-ban található Indianai Egyetem Lilly Könyvtárába kerültek a kincsek. Ennek állományában több mint 450 000 ritka könyv meg 8,5 millió kézirat, illetve a világ legnagyobb mechanikus rejtvénygyűjteménye (Hú! Ezt Sherlock is imádná!) és 150 000 kotta található. Nem mellesleg ez a bibliotéka a Baker Street Irregulars (BSI) archívumának is otthont ad. (A BSI-ről már meséltünk, maga a sherlockian elit és legutóbbi konferenciájukon klubunk is szóba került az egyik előadáson. Kapcsolódó poszt: Változások útján )

Ha valaki olyan szerencsés, hogy még idén az Indianai Egyetemnél jár, akkor ezt a kalandot ne hagyja ki!

A kiállításról némi ízelítő az alábbi videóban tekinthető meg:

(A Lilly Library hivatalos tweet-je a kiállításról, videóban a BBC Sherlock zenéjével.)

221 tárgy amúgy nem olyan sok egy külföldi sherlockiannak. Mivel máshol jobb az életszinvonal, meg nagyobb a Sherlock Holmes termékek kínálata, ezért több ezer tárgyat tudnak a sherlockian gyűjtők felhalmozni. Bizony: magánszemélyek hobbiból ilyen klassz lehetőségeket élvezhetnek. Például: Vip tagunk az amerikai Timothy Kline több, mint 5000 darabos kollekció büszke tulajdonosa. Sokan több szobában őrzik büszkeségeiket.

Mi nem tartunk 221 tárgynál, de célunk, hogy tervezett tárlatunkra ennél több érdekesség legyen. Ha van megunt vagy több példány miatt feles sherlockian tárgyad (könyv, régi pc játék vagy más) nyugodtan küldd el nekünk! Szívesen fogadunk saját készítésű Sherlock alkotásokat is (- például rajz). Itt a poszton megköszönjük és ha összejön a tárlat a kiállítási tétel információs kártyáján is rajta lesz a neved, hogy a látogatók értesülhessenek róla.

Addig is, ahogy külföldön mondják: "Have a nice Sherlockian Day!", azaz Legyen jó Sherlockian Napod!

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

Felajánlás: Adományok

Voksolás: Szavazás a nyereményjátékhoz

MEGJEGYZÉS: A Sherlock Holmes 221 tárgyban kiállításról év eleje óta tudtunk, de azért csak most említjük a tárlatot, mert miután a Lilly Könyvtárba költözött leltünk bemutatható videót róla.

FORRÁSOK:

libraries.indiana.edu/lilly-library/sherlock-holmes-221-objects
cbsnews.com/news/sherlock-holmes-in-221-objects-exhibit-grolier-club
ihearofsherlock.com/2015/07/episode-79-collectors-corner-glen.html

UTÓIRAT: A Steven Moffat egy Sherlock képet osztott meg posztunkban ígért bejegyzés már készül.

komment
2022. augusztus 04. 18:41 - SzerzoiJogvedettTartalom

Steven Moffat egy Sherlock képet osztott meg

Sziasztok! Ma egy még nem közismert Sherlock képet tett közzé Steven Moffat saját Instagram oldalán. Mint tudjuk ő az egyik megálmodója és készítője a népszerű BBC Sherlock sorozatnak. Steven Moffat az a forgatókönyvíró aki a rajongók átverésének meg hergelésének nagymestere és akivel előző posztunkban a Steven Moffat visszatért a Sherlock sorozathoz, csak nem úgy ahogy várták-ban is foglalkoztunk. De ne csépeljük a szót! Íme a pár órája megjelent kép:

moffat-sherlock-kep.jpg

"Ó, hat év telt el azóta! A Végső Probléma, az utolsó nap, az utolsó felvétel. Benedict és Martin az utolsó futás előtt. Egyre hosszabb és hosszabb idő telt el ..."

- sajnálkozik. A forgatási fotón persze sem Benedict Cumberbatch, sem Martin Freeman vagy egy jellegzetes mellékszereplő sem vehető ki jól. Na, az ilyen csúnya átveréseket nem szerettük a sorozat alatt Moffat-tól és nem kedveljük azóta sem. Steven most megint begyűjti a rajongók új évadért környörgő kommentjeit, melyekre nem válaszol, talán csak nevetgél rajtuk.... (Már 6 éve teszi ezt: semmitmondó képek s rejtélyes nyilatkozatok.) ... Dehát tudjuk korábbi nyilatkozatából: Ő dolgozna, csak a sorozat főszereplői nem elérhetők. - Szerintünk meg Benedict és Martin is érthető, hogy bármely produkció kapcsán előbb szeretnének egy kész vagy nagyjából elkészült forgatókönyvet olvasni, hogy tudják mihez adják nevüket és milyen történetet várhatnak. Általában a filmipar más produkcióinál is úgy megy, hogy a forgatókönyv után lehet továbblépni. Szóval az anyagi meg egyéb problémák mellett azért egyenlőre Steven Moffat sem tesz túl sokat a folytatásért.

Mi most továbblépünk Steven Moffat szokásos hergelésein. Koncentráljunk a kultúrára valamint az értékekre! Hamarosan olyan poszttal jelentkezünk, amiben érdekes, viktoriánus kori művészkép, optikai illúziók illetve a BBC Sherlock-hoz kötödő információk lesznek.

Addig meg vigaszul megosztunk Veletek egy általunk készített képet, amit még biztos nem láttatok és amin minden tárgy valódi:

bbc-sherlock-targyak.jpg

Ha egyszer sikerülne a Sherlock Holmes Kiállítás, amit nagyon szeretnénk, akkor ezeket meg más érdekességeket is megtekinthettek majd.

tervezett-bbc-sherlock-nagyito.jpg

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

Számít a szavazatod: Szavazás a nyereményjátékhoz 

Forrás: Steven Moffat saját Instagram oldala

instagram.com/stevenwmoffat/?hl=en

komment
2022. augusztus 03. 16:13 - SzerzoiJogvedettTartalom

Steven Moffat visszatért a Sherlock sorozathoz, de nem úgy ahogy várták

steven-moffat-sherlock-manga.jpg

Steven Moffat író, producer és forgatókönyvíró hosszú évek után visszatért népszerű Sherlock-jához, ám nem olyan módon, mint rajongók hada várta. Tegnap ( , augusztus 2-án) a Forbidden Planet TV-nek adott negyedórás interjúban Andrew Sumner-rel a Titan Comics folyamatban lévő Sherlock-manga-adaptációiról, a grafikusművész Jay által illusztrált képregényekről beszélgetet. Meg persze az azokat inspiráló sikeres BBC sorozatról. Közben kifejtette; ő nem érti miért lett nagy siker a tévésorozat, hiszen Benedict Cumberbatch még nem volt híres...

sherlock-kacsint.gif

Hm, tudjuk; valóban nem volt még világhírű, de Moffat bácsi legyünk őszinték: Ben a hátán egymaga elvitte az egész sorozatot, feldobva a showt.

Sajnos Moffat nyilatkozata így olyan ciki, mint mikor egy foci világbajnokság megnyerése után 12 évvel az edzőnek még mindig fogalma sincs miért győzött a csapata. Ha Moffat, mint alkotó nem tudja mik saját produkciója erősségei, az nagy baj, meg közel sem profi. Szakmailag tudnia kéne, de temérdek rajongói visszajelzést kaptak/kapnak, a színészekkel is beszélhetett erről vagy más szakmabeliekkel 2010 óta. Szóval ezt az "értetlenséget" akkor hisszük el Moffat bácsinak, mikor a Nap forog a Föld körül... Szeretnénk szerénységnek betudni az elhangzottakat, de az Steven-re nem jellemző... Fura, hogy ez az amúgy szimpatikus fickó, aki állítólag Conan Doyle hősének tisztelője meg Sherlock Holmes-ról írt történeteket és 12 éve kapcsolatban áll sherlockian rajongókkal mindig "elfelejti", hogy a tanácsadó detektív rajongói szeretnek megjegyezni dolgokat, illetve tudnak gondolkodni. Ne nézz madárkának minket Moffat!

"Ez egy trükk.
Csak egy varázstrükk."

sherlock-trukk.jpg

Ugyanakkor jól sejthetjük azt, hogy mindez csak egy trükk: Talán Benedict-et hergeli, hiszen idén Mark-kal együtt kamerába nyilatkozták ők gyártanák a folytatást, de a főszerepeket alakító színészeknek már anyagilag nem éri meg a visszatérés. (Kapcsolódó posztunk: Mi hátráltatja a Sherlock sorozat folytatását?) Ne feledjük: Moffat, olyan híresség, akinek a Sherlock óta sikerek nemigen jutottak; a Dracula nem lett akkora durranás, mint várták és Steven legutóbbi alkotását -, ami Az időutazó felesége-, egy évad után elkaszálta az HBO, de Gatiss se tett le nagy érdemeket azóta... szóval talán a Sherlock forgatókönyvírói a rajongókat megcélozva akarnak nyomást gyakorolni Benedict Cumberbatch meg Martin Freeman színészekre, meg ilyen megjegyzésekkel, amik talán szakmai hiúságát ébreszthetik a nyomozó párost játszó duónak. Nem tudni biztosan, csak feltételezünk. Minden esetre már sem folytatás, sem kollegális tisztelet nem nagyon vehető ki a nyilatkozatok kapcsán. Szerintünk ez szomorú.

De miért is lett népszerű a Sherlock? Véleményünk szerint több okból, amit fontossági sorrendben jelzünk: 1, Benedict Cumberbatch zseniális színészi játéka és az, hogy külleme, hangja, elegáns mozgása a női nézők zömét magával ragadja. Ben tehetségét mi sem bizonyítja jobban, hogy Hollywood is lecsapott rá, Oscar-díj jelöltté is avanzsált - ezekről Moffat nyilván tud, szóval nem becsületes szóba sem hozni Benedict tálentumát... (Tök mindegy ismert volt-e már vagy nem, Steven is remek kvalitású színésznek vélte már akkor, hisz rá merte bízni kollégáival együtt a főszerepet.) 2, A sorozat első két évada még jól megírt történetekből álltak. Volt bennük izgalom, logika valamint humor. (Sajnos ezeket később elhagyták.) 3, Sherlock Holmes hírneve és amiatt, hogy Moffat és Mark Gatiss kezdettől hangoztatta az ő Sherlock-juk durvább Doyle-énál idővel azonban felveszi a legendás irodalmi alak jellemvonásait (- bánatunkra végül ez nem történt meg.) 4, A BBC erős propagandája 5, Watson-nak és mellékszereplőknek is kiváló színészeket alkalmaztak meg csodálatos munkát végzett a rendező, a zeneszerző és az operatőr.

Mi várható egyenlőre? Biztos lesz még termék, ami eladható a BBC Sherlock neve alatt. Idén is megjelent társasjáték (Sherlock Case Connection) és mindig ki lehet találni cuccokat, hogy a rajongói pénztárcák újra és újra megnyíljanak. De szórakoztatás s új filmélmény? Forgatás egyenlőre talán akkor lesz, ha 10-20 év múlva új színészekkel készül remake vagy előzmény előzménye sorozat... Vagy ha Moffat trükkje idővel beválik. (A vén róka rég elvesztette az aranytojást tojó tyúkot, de úgy véljük, azért remél s mesterkedik...)

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

Számít a szavazatod: Szavazás a nyereményjátékhoz 

Források: 

1, forbiddenplanet.com: "Steven Moffat on Sherlock, Irene Adler, Moriarty and their dark love story in a puzzle box" - Benne Steven Moffat nyilatkozata a posztunkban közölt YouTube videóként.
2, androgeek.hu: "Egy évad után törölték Az időutazó felesége sorozatot"

komment
2022. augusztus 02. 07:45 - SzerzoiJogvedettTartalom

Változások útján

Kedves Sherlock Holmes Rajongók!

"A híres kép, amely szinte az egész világot megtéveszti a világhírű íróról és legendás karakteréről" posztunk egy napra az Index.hu címoldalán lévő blogketrecbe került. (Rövidebb címmel: "A híres kép, ami az egész világot megtévesztette") Ennek köszönhetően napi rekord nézettséget értünk el. 4632 látogatót. Köszönjük szépen az Index-nek és Blog.hu-nak meg mindenkinek, aki megtekintette az oldalunkat.

Említettük Nektek, hogy változások előtt állunk. Külföldi koferenciáján beszélt rólunk a Baker Street Irregulars (BSI), ami a sherlockian világ krémje, az elit. Már láttunk az előadásról képet, de nincs engedélyünk megjelentetni, a BSI titkos társaság. Azt viszont megmutathatjuk Nektek hol kerültünk szóba, mert egy igazán csodálatos helyen. Bemutatjuk képpel a konferencia terem részeit, ahol szellősen ültek az érettebb sherlockianok, ám a hely nagysága miatt így is sokan elférhettek. (Azért nem az egész termet mutatjuk, mert túl nagy ahhoz, hogy egy-egy fotó teljesen befogja. Az alább hamarosan megtekinthető videó végén némileg majd jobban átlátható, 01:41-től.) 

visit-bear-mountain-126.jpg

Mesélünk kicsit róla: A New York állambeli Bear Mountain Inn egyike Amerika történelmi hoteleinek. Az Appalache-ösvény mentén, a Medve-hegy lábánál megbúvó Bear Mountain Inn and Overlook Lodge idilli célpont a kalandorok, a romantikusok, vagy azok számára, akik emlékezetes esküvőt vagy különleges eseményt szeretnének megünnepelni. Az előkelő szálláshely még körhintával is rendelkezik. A hotel nem csupán egy főépületből áll, hanem hangulatos apartmanházak is bérelhetők. Gyertek! Két percben fürkésszük ki a helyszínt:

Ígéretek szerint a BSI konferenciáról szóló év végén megjelenő könyvben a Magyar Sherlock Holmes Club is említve lesz. 

Mint tudjátok Sherlock Holmes-ról sok hotelt neveztek el a világ több pontján. Ha hazai hotelt nem is, de az I. Magyar Sherlock Holmes Kiállítást talán létrehozhatunk a legnagyszerűbb detektívnek. Hiába a világválság, mi nem adtuk fel terveinket. Ősszel változások várhatók társaságunkban, de erről még nem beszélhetünk, majd ha valami biztos lesz jelezzük. - Ne feledjük: Nem tudhatjuk, hogy mikor következhet be pozitív változás. A körülményekben. De hogy bennünk mikor következik be a pozitív változás, csak rajtunk múlik. " (Csitáry-Hock Tamás író, újságíró, kommunikációs szakember)

Végül, de nem utolsósorban: nagyon szépen köszönjük kedves olvasónk Evila azon jelzését, hogy voksolt a nyereményjátékhoz és kíváncsian várja már a játszmát. A játékra már több feladványt összeszedtünk és ahogy a korábbi, A Következtetés Nagymestere, úgy szerintünk ez sem lesz túl könnyű. Készülni rá Conan Doyle Sherlock Holmes műveivel vagy Jeremy Brett sorozatával és blogunk tanulmányozásával lehet. Viszont ha a szavazás állása a jelenlegi marad vagy a mostanihoz igen hasonló lesz, akkor a játszmát Benedict Cumberbatch fogja levezényelni és vele lesznek a nyereménytárgyak.

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

Számít a szavazatod: Szavazás a nyereményjátékhoz 

komment
2022. július 31. 08:20 - SzerzoiJogvedettTartalom

A híres kép, amely szinte az egész világot megtéveszti a világhírű íróról és legendás karakteréről

Sziasztok! Mindenki tudja, hogy bár Sherlock Holmes varázslatos élmény lett az emberiség számára, de alkotójának Sir Arthur Conan Doyle-nak elég hamar nagy teherré vált, melytől a közakarat miatt már nemigen tudott szabadulni. A skót írónak kényszermunka lett Holmes kalandjainak folytatása. A több irodalmi műfajban sikeres író, inkább történelmi alkotásokra vagy más művekre szánta volna tudását, idejét. - Minderről már temérdek cikk született és rengeteg írás foglalkozik vele szerte a világon napjainkban is újra meg újra. Ilyen témájú publikációkhoz mi illene jobban illusztrációként, mint az alábbi, az internetnek hála minden országban ismert híres kép:

doyle-sherlock-_punch-illustration.jpg

Nagy irodalmárunk egy széken ülve szenved, miközben lába Holmes-hoz van bilincselve és fejét Sherlock pipafüstje öleli körbe. Sokan így látják a rajzot, melyet Bernard Partridge készített. Valójában azoban a füst nem a pipából jön (a dohányzóeszköz környékén egy füstkarika vagy füstcsík sem jelenik meg) és Holmes nem kínozza, hanem éppen megmenti "szülőatyját", azzal, hogy visszatartja.

A füst itt ugyanis az elborulás vagy a szellemvilág köde. A Punch magazinnál, ahol a képet publikálták (1926 május 12-én) a szerkesztők úgy vélték Conan Doyle-ra rájár már a bolondóra, mert spiritiszta lett és tündérekben meg szellemekben hisz. Szóval az alkotás pontosabb üzenete inkább egy biztatás: "Holmes, kösd meg Teremtődet, hogy ne csináljon hülyeségeket!"

Hogy miért nem egyértelmű ez sokak számára manapság? Mert a kép mellől gyakran lemarad a Punch-ban megjelent pár gúnyos sor, ami erről szólt:

Mr. Punch személyiségei

XII. - Sir Arthur Conan Doyle

doyle-sherlock-_punch-magazine.jpg

" A saját alkotásod, az a nagyszerű nyomozó,
aki egész életét az Igazság hajszolásával töltötte -
Mit szól a késői dacodhoz
(Ó Arthur!) a tudomány törvényei ellen?

Helyteleníti furcsa szeszélyeidet,
a kísérteteket és a tündérek fényképeit;
És megbilincseli a lábadat, mikor szívesen
a nagy értelmetlenek közt navigálsz.

Együttérzünk Holmes-szal; és mégis
Punch szívében a neved meg van írva;
Minden DOYLE-nak még mindig szerelmese.
DICKY kedvéért, aki a borítóját készítette. "

Dicky-ként Richard Doyle (1824–1883) brit grafikus van említve. Richard a Punch magazin illusztrátora volt. Az ő becenevei voltak: "Dickie", "dickie bird" vagy "Dicky". Rendkívül jó karikaturista volt, ám gyakran meseillusztrációi miatt emlékeznek rá. Készített tündéreket munkája révén, de talán nem hitt a szárnyas varázslényekben. Nem úgy, mint rokona a másik Doyle... Mert nem Sherlock Holmes-hoz kapcsolódó történet lenne ez, ha ennyivel véget érne, így van még egy csavar a történetben:

Richard nagybátyja volt Arthur Conan Doyle-nak.

richard-doyle-punch-illustrator.jpg

A Dicky képek forrása: Wikipedia (1-2.) és victorianweb.org (3.)

Richard "Dicky" Doyle tervezte és írta alá a Punch magazin első számának borítóját 1841-ben. (Erre utal az idézet utolsó sora.) 1843-ban "dicky bird" az illusztrációs osztály vezetője lett, cikksorozata is megjelent. Hívő katolikus volt, aki 1850-ben lemondott a Punch vezetéséről, mert szerinte a magazin „pápaellenes” hozzáállást képviselt. Tehát már rég nem dolgozott a magazinnál, sőt már nem is élt, mikor Bernard Partridge képe megjelent és ő, Arthur meg Sherlock Holmes említve volt az újság rovatában.

Érdekesség, hogy sokan úgy vélik a kép alkotója  Bernard Partridge volt a Punch legtehetségesebb művésze, ám ő mindig kételkedett saját képességeiben, másodrangú rajzolónak érezte magát. Azonban a nagy írót és közkedvelt irodalmi alakját ábrázoló képe a londoni National Portrait Gallery-be, azaz a Nemzeti Portré Galériába került. Az utókor tehát nem látta jogosnak Bernard aggodalmait és művészete máig megbecsült.

bernard-partridge.jpg

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

Számít a szavazatod: Szavazás a nyereményjátékhoz 

FORRÁSOK:

Twitter @strand_japan - Sherlock Holmes Strand kiadás ( japán nyelvű lap )
The Arthur Conan Doyle Encyclopedia
davidparrhouse.org - August 2020 - ‘Arthur & Oscar’ pdf file - utószó rész
Wikipedia és victorianweb.org
spartacus-educational.com

komment
2022. július 30. 08:58 - SzerzoiJogvedettTartalom

Spock kapitány Sherlock Holmes volt, Britney Spears nem

spock-kapitany-britney-spears.jpg

Leonard Nimoy bolygónk kedvenc Spock kapitánya. Kevesen tudják azonban róla, hogy erős kötődései vannak a világ leghíresebb detektívéhez, a zseniális Sherlock Holmes-hoz.  A Star Trek VI: The Undiscovered Country című filmben Spock ezt mondta: "Egy ősöm azt állította, hogy ha kiküszöbölöd a lehetetlent, bármi is marad, bármilyen valószínűtlen is, az az igazság."  Ennek eredete Sir Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes Kánonjából ered, melyben nyomozója szilárdan hiszi: "Ha a lehetetlent kizártuk, ami marad, az az igazság, akármilyen valószínűtlen legyen is." (Igaz ugyan, hogy a Spock-féle verziónak Nicholas Meyer íróhoz ugyancsak köze van, hiszen ez az ő átköltése. Nicholas Meyer számos sherlockian könyv szerzője, és nem csak előadásokat tart a tanácsadó detektívről, de A hétszázalékos megoldás könyv szerzője, melyből egy hazánkban is sugárzott film készült, a brit színésszel Nicol Williamson-nal a főszerepben.)

Az amerikai színész Leonard Nimoy azonban örömünkre további Sherlock Holmes-os vonatkozásokkal bír: 1975-ben Sherlock Holmes-t alakította csodálatosan a The Interior Motive című ismeretterjesztő rövidfilmben. Ez a mai napig megtekinthető a YouTube videómegosztón:

A következő évben pedig újra a Baker Street-i zsenit játszotta, már a színpadon a Sherlock Holmes című darabban. Erről képet tudunk mutatni:

leonard-nimoy-sherlock-holmes.png

1978-ban a Spock kapitányként elhíresült színész az In Search of Sherlock Holmes (S03E12) című dokumentumfilm narrátora volt. A YouTube-on ez szintén fellelhető: 

Nem volt ilyen szerencsés egy női Sherlock megformálásával azonban Britney Spears, akinek még 2003-ban ajánlották fel, hogy játsszon a híres detektív kapcsán a 221bCAUSE filmben. Ebben Britney egy drogfüggő rendőrnőt alakított volna, aki kirúgása után Doyle hősének hírnevét meglovagolva kezd boldogulni, mivel beköltözik a Baker Street 221b-be és úgy jut ügyekhez, hogy a Holmes-nak érkezett levelek alapján kezd nyomozni. Végül az amerikai elnök elrabolt kisfiát menti meg. Britney aláírta a szerződést a filmhez, de az sosem készült el. (Hogy miért azt nem tudni. A krimi írója Ben Trebilcook volt.) Minden esetre a produkció elkészültét a 2004-es amerikai elnökválasztásra tervezték. Végül a film meg Britney kapcsán csak pár 2003-mas újságcikk egy montírozott kép maradt a neten, melyet talán az énekesnő egyik rajongója készített. Az akkortájt internetet bejárt képet a Pravda.ru cikke is kitette:

britney-spears-sherlock-221bcause.jpg

Érdekesség, hogy a 221bCAUSE tervezői nem csupán Britney-re gondoltak a szerep kapcsán, hanem  Jennifer Love Hewitt is volt felkérve, ám ő a hangsúlyos drogos vonatkozások miatt visszautasította a szerepet. - Egyébként Conan Doyle hőse sosem volt olyan erős drogfüggő, mint filmekben mutatják. Nem használt rendszeresen drogot. A skót író hőse az eredeti történetekben nem csak megélte a nyugdíjaskort, de idősebb fejjel is szellemi képességei teljes birtokában volt, bonyolult ügyeket oldott meg, ami nehezen ment volna, ha rendszeres és kemény droghasználó lett volna. Azt se feledjük, ha nyomoznivalója akadt akkor Sherlock Holmes nem élt drogokkal, mert lekötötték a bűntények izgalmai. Neki a legnagyobb örömforrás a rejtélyek megoldása, meg a munkájában elért sikerei voltak.

Minket is edzenek a sikerek. Így különösen büszkék vagyunk rá, hogy a Baker Street Irregulars a legjelentősebb Sherlock Holmes társaság -, mely a sherlockian elitet jelenti, - ezen a hétvégén a New York államban tartott nyári konferenciáján a Magyar Sherlock Holmes Clubról is előadást tart.

Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club

Számít a szavazatod: Szavazás a nyereményjátékhoz 

AJÁNLÓ:

Cher, mint Sherlock Holmes

Alan Rickman, mint Sherlock Holmes
alan-rickman.jpg

A "Spock kapitány Sherlock Holmes volt, Britney Spears nem" POSZTUNK FORRÁSAI:
- Leonard Nimoy:
The Arthur Conan Doyle Encyclopedia + YouTube videók
- Britney Spears - 221bCause:
theguardian.com/film/2003/jan/06/news3
pravda.ru/showbiz/34214-britney/
filmtotaal.nl/nieuws/294
scriptrevolution.com/scripts/221bcause
chicagotribune.com/news/ct-xpm-2003-01-07-0301070376-story.html

ⓒ A sherlock.blog.hu cikkei szerzői jogvédelem alatt állnak.

komment
sherlock.blog.hu - a Magyar Sherlock Holmes Rajongói Klub hivatalos oldala
süti beállítások módosítása